Az íróasztal-kérdés

a kényesebbek közé tartozott, amióta csak felmerült. Nálunk a konyhában van a nagy élet, ott zajlanak az események. Amikor Elsőszülöttem iskolába készült, anyuka-üzemmódba kapcsoltam (általában akkor nyújtom a legrosszabb formámat egyébként), gyere, veszünk neked íróasztalt, kialakítunk, berendezünk egy tanulósarkot (Nem ezt lehet hallani mindenhonnan, hogy ezt így KELL csinálni?), beszéljük meg, milyet szeretnél.

A kisasszony amíg tehette, meg sem hallotta, mit beszélek. De én csak hajtottam a magamét, gyereveszünknekedíróasztaltmilyetszeretnél, gyereveszünknekedíróasztaltmilyetszeretnél, ő meg nem mondott semmit. Ezzel el is voltunk az iskola előtti nyáron végig. Augusztus végén aztán nem bírtam tovább, megírták a magazinok is, tehát tény, a gyereknek íróasztal kell, na most már aztán gyere ide, mondd meg, milyen asztalt szeretnél, de hirtelen. Hogy neki nem kell asztal. (Hö. Erről nem volt szó. Ezt nem írták a magazinok, ezt nem mondta a rádióban a pszichológus meg a tanítónéni. Mint ahogy azt sem, hogy hahó, anyukák, ugyan kérdezzétek már meg a gyerektől, mit szeretne, mert a végén még elmondja.) 

Mi az, hogy nem kell asztal? Az lesz a tanulósarok központi eleme, fő ékessége, asztal nélkül az egész nem ér semmit. 

Neki tanulósarok sem kell. Ó, drága leányom, zsenge korod szolgál mentségedre, hát nem tudod, mit beszélsz. Neked kell egy szép, kellemes, nyugodt kis sarok, ami csak a tiéd, és úgy alakítjuk ki, ahogy te szeretnéd, hogy legyen helyük a tanszereidnek.

Azokat majd a polcokon tartja.

De kell neked asztal is, hogy ott írd meg a leckéd.

Eddig azt mondtuk, arra való a napközi.

De biztos lesz olyan, hogy marad itthonra is tanulnivaló.
-És akkor majd elküldtök magatoktól??? - Mindezt nagy, komoly, könnyben úszó szemekkel.
Csak most esett le, ez a gyerek azt képzeli, azért akarok neki tanulósarkot, hogy őt oda "száműzzük"! Dehogy küldünk el magunktól, maradj itt nyugodtan, neked lenne jobb, ha félrevonulhatnál, és csendben, nyugalomban írhatnád a leckéd.
Hogy azt ő tudja, neki mi a jobb, és őt egyáltalán nem zavarja, ahogy mi élünk.
Jó, akkor egyelőre próbáljuk meg tanulósarok, íróasztal nélkül, de szólj, ha mégis úgy érzed, szabvány kisiskoláshoz méltón szükséged van tanulósarokra, tudod, gyereveszünknekedíróasztaltmilyetszeretnél.
Azóta sem hozta föl egyikünk sem az íróasztal kérdést. Én azért nem, mert nagyon beleégett a lelkembe az a kétségbeesett tekintet, a kisasszony pedig minden bizonnyal azért nem, mert tényleg nincs szüksége tanulósarokra.
Másodszülöttem ebbe nőtt bele, ezt látta, ő úgy tudja, a lecke a konyhaasztalnál készül, úgy, hogy közben  különböző intenzitással zajlik az élet. Ő is csak nézett értetlenül, amikor neki vetettem fel a tanulósarok ötletét.
Évek óta működik ez a rendszer, mindenkinek jó így, semmi okunk változtatni rajta. 

De most, kihasználva a saját szoba lehetősége miatti eufóriát, újra feldobtam a témát, mi lenne, ha ...?
Hümmögés, vállrángatás, tulajdonképpen miért is ne? Nézzünk szét, hátha találunk egy szép íróasztalt.

A lába:

 A két oldalán egy-egy felhajtható asztallap:

Az eladó végig azt hangsúlyozta, milyen masszív az asztal. Tényleg az. Ezért nem értem, miért kellett beletekerni néhány csavart teljesen váratlan helyekre.

Az írólapja gyönyörű, puha, sötétzöld, arany bordűrös, bőr. Volt valamikor. Sajnos igaz volt a hirdetés, tényleg cserélni kell. Ötleteink vannak a megoldásra, de azért fáj a szívünk érte.

Ha minden jól megy, ősszel már egész máshogy fog kinézni.