Ugrás a fő tartalomra

Gépészek

Amikor átgondoltuk a Párommal, ki mindenkinek adjunk egy esélyt, hogy esetleg építse a házunkat, csak összenéztünk, Hívjuk? Hívjuk! Egyértelmű, hogy ha villanyszerelésről van szó, ki az, akit mindenképp felhívunk.

Két éve, amikor a hálószobánkat alakítottuk át, nem értük be a festéssel, tapétázással, villanyászati szempontból is újragondoltuk kicsit a helyiséget, lámpák kerültek új helyre, új konnektorokat kellett kiépíteni. Nem egy nagy meló, mégsem ment könnyen villanyszerelőt találni rá. Akiket kérdeztünk, és túljutottak a sumákoláson (nagyon érdekli a munka, minden munka érdekli, csak vagy nem hív vissza, vagy nem jön el a megbeszélt találkozóra), hasraütésszerűen adtak elég hevenyészett árajánlatot. "Én ezt nektek nagyon jól megcsinálom ennyiért." Eleinte még belementünk a "nagyol jól megcsinálom" rész kibontásába (villanyóránál kismegszakító kiépítése?), aztán már inkább nem. Most tényleg nekünk kell győzködni egy villanyszerelőt arról, hogy miért jó, ha a ház különböző helyiségei külön-külön elektromos körön vannak? 
Egyetlen ember vette a fáradságot, hogy egy normális árajánlatot összehozzon. Eljött, meghallgatta, mit akarunk, lemért mindent, majd a 10 m2-es hálószobánk villanyszerelési munkálataira küldött egy 3 oldalas árajánlatot. Amiben minden benne volt, de tényleg minden, forintra, centiméterre pontosan, számunkra is tökéletesen érthető nyelven megfogalmazva. Láthattuk, hogy mennyibe kerül 1 méter vezeték és annak a falban való elhelyezése, mennyibe kerül végigvésni 1 méter tégla- és ugyanennyi gipszkarton falat (a hálónkban van ez is, az is), pontosan kiszámolhattuk, mennyibe kerülne, ha az ajtó mellé nem 4, hanem 6 konnektort kérnénk. Vagy kettőt. Vagy egyet sem. Vagy ugyanezt 70 centivel odébb.
Ezek után nem nehéz kitalálni, ki szerelte a hálóban a villanyt. Épp úgy dolgozott, amilyen az árajánlata volt. Higgadt, korrekt, precíz, egyértelmű. Profi. A megbeszélt időben idejött egy kollégájával és egy szervizkocsival, bármi felmerült, nem kellett elkezdeni végigjárni a környék villamossági és vasboltjait, mert a kocsiban volt, 3 eres kábel éppúgy, mint szerelődobozra tető vagy tartalék fúróhegy. Amikor elindultak, hogy végigjárják a házat, valahol csak fellelik azt a szerelődobozt, ami a hálónkhoz tartozik (A házunk, mint oly sok másik ház az országban, a közösségi építkezés hagyományai szerint épült, csak az nem építette, aki nem járt erre. Ennek megfelelően mindenki beleépítette a tudása, kreativitása legjavát.), rábukkantak a zongorára. Szerszámokat azonnal lerakták, addig nem csináltak semmit, amíg a kocsiból be nem hozták a tiszta (!!!) ponyvát, és gondosan körbe nem takargatták a hangszert. Igen, volt külön arra egy ponyvájuk, hogy a kényesebb dolgokat letakarják. Ha bármi nehézség adódott (a közösségi építkezés egyik mellékhatása), nem járkáltak fel-alá szentségelve, nem csapkodtak, nem hisztiztek, nem sóhajtoztak,  hanem gondolkodtak. Ült a két villanyász az üres szobában a földön a fal tövében és gondolkodott. Higgadtan, normálisan megbeszélték, ki mit talált ki, ha megvolt a jó megoldás, örültek és szereltek tovább, ha nem, gondolkodtak még egy kicsit. Amikor végeztek, hozták a kocsiból a saját, ipari porszívójukat, feltakarítottak maguk után, a sittet bezsákolták, elvitték. Az elvégzett munkát korrektül átadták, elmondták, mit hová kötöttek, nézzük meg, minden úgy működik-e, ahogy kértük. Úgy működött. Mi itt meg is akartuk köszönni a munkájukat, a Páromnak volt egy fél mondata, hogy majd ha végeztünk a festéssel, ő felrakja a konnektorokat, kapcsolókat. Erre a villanyszerető csak elmosolyodott, és berakta a táskájába az egész kupac szerelvényt, viszi magával, így legalább biztos, hogy a Párom egy lelkesültebb pillanatában nem szereli fel a kapcsolókat. Villanyászunk úgy volt vele, ha már belekezdett valamibe, szereti végig is csinálni, ráadásul rosszul viseli, ha más belepiszkál az ő dolgába. Így hát amikor végeztünk a festéssel, újra hívtuk a villanyszeretőt, aki jött, hozta magával a kapcsolóinkat úgy, ahogy annak idején eleinstandolta, megvolt mindegyik hiánytalanul. Szépen felrakosgatta mindet a helyére, vízmértékkel (!!!) beigazgatta, hogy egyenesen álljanak és örült, hogy mennyire örülünk, hogy minden működik is. Úgy örült, hogy csak a szeme mosolygott. Mondani csak annyit mondott: "Nincsenek csodák. Meglepődtem volna, ha nem működik."



Ha ez még nem lenne elég a jóból, elárulom, ennek az embernek van egy testvére is. Aki víz- és gázszerelő. Van egy közös cégük, elsősorban más cégeknek dolgoznak, de vállalnak lakossági munkákat is.
Egy este eljöttek együtt, hogy beszéljünk. Feltételezésünk, amiről a generálist is próbálta meggyőzni a Párom, igaznak bizonyult, a gépészeknek tényleg elég az alaprajz, hogy árajánlatot számoljanak. (A fűtés miatt érdekelte a légköbméter a gázos embert, de azt reggelre már át is küldte az építész.)
Röviden ismertettük a helyzetet, elmondtuk a fő célt, és a kötelező minimum elvét is. A vizesember azzal kezdte, hogy szerinte nem kellene mentegetőznünk a kötelező minimum miatt (azt csináltuk volna?), ennél egyszerűen még nem találtak ki jobbat. Minél kevesebb fölösleges dolgot építünk be egy házba, annál kevesebb a hibalehetőség.
De mi ezt annyira komolyan gondoljuk, hogy pl. zuhanytálcát sem szeretnénk, csak az aljzatot úgy elsimítani, hogy lefolyjon a víz.
Igen, épp ezt mondom én is, hát nem ez a legjobb megoldás? (Hohó, ez az ember ért bennünket!)
Ezek után még elmondta azt is, hogy örül, hogy végre olyan alaprajzot lát, amit érteni lehet, látszik, hogy gondolkodott is az építész, nem csak rajzolt (nem is feltételezte, hogy mi szerkesztettük meg az alaprajzot :-)
Na, ilyen jó hangulatú kezdés után belevetettük magunkat a sűrűjébe. A Párom lement a pincébe a vizesemberrel megszemlélni, hol mennek föl-le a csövek, és ha már ott voltak, eldiskuráltak a kazánról, kéményről is. A villanyszeretőt fent hagyták velem, hogy beszéljük át, hogy legyen a világítás a tetőtérben.
Amikor 15 perc múlva a Páromék feljöttek a pincéből, a következő kép tárult a szemük elé: én vigyori fejjel, elégedetten és várakozással telve nézek a fényes, szép jövőbe, hiszen átbeszéltük a teljes tetőtér világítását, ÉS végre van ötlet a csigalépcső megvilágítására is. A villanyász rezzenéstelen arccal, nullára amortizálódva mered maga elé, hiszen átbeszéltük a teljes tetőtér világítását.
Az történt, hogy a potenciális kivitelezők közül őt érte a megtiszteltetés, hogy beavattam a lakberendezési elképzeléseinkbe. Őt is csak azért, mert függ a berendezéstől, hogy hová milyen lámpát kell szerelni. És persze készültünk erre a megbeszélésre, voltak ötleteink világítás ügyben, de több helyen elakadtunk, és kíváncsiak voltunk egy szakember tanácsára.
A csigalépcső megvilágításán én hetekig rágódtam, teljesen eredménytelenül. Végül a Párom azt javasolta, hagyjuk az egészet, ne világítsuk meg a lépcsőt direktbe, lent úgyis van lámpa, fent is lesz abban az előtérben, ahová a lépcsőn érkezünk, inkább a semmi, mint egy erőltetett, nyögvenyelős megoldás. Jobb ötletem nem lévén elfogadtam ezt. Erre a villanyász most azzal áll elő, hogy ő meglehetősen fontosnak tartja, sőt, egyenesen ragaszkodik hozzá, hogy találjunk ki valamit a lépcső megvilágítására is. Ketten pár perc alatt összehoztuk, hogy ahol a födém át lesz törve a lépcső miatt, oda rakunk lefelé világító spotokat. Hurrá, de jó, végre egy ötlet, és nem is rossz, mehetünk tovább. A második szobánál tartottunk, amikor azt mondta a villanyszerelő, hogy azért majd még gondolkodjunk a lépcső megvilágításán, mert amit most kitaláltunk, az túl normális lesz a többihez képest :-)
Amikor meghallotta, mit tervezünk Elsőszülöttem szobájában véghezvinni, csak egy kérdése volt: Ezt ki találta ki, a gyerek vagy ti? Szerintem azt akarta tudni, ki a legkevésbé hibbant a családban, hogy a továbbiakban azzal tartsa a kapcsolatot :-) Nem örült annak a válasznak, hogy ez egy abszolút közös, sokszorosan átgondolt folyamat végeredménye, amibe mindnyájan beleadtuk az ötleteinket.
Másodszülöttem szobájában csak egy biztos pont van villanyszerelés szempontjából, egy kristálycsillár. Azt kell majd felszerelni a hegyes szögbe, a háromszög csúcsába, ahol a tető két oldala találkozik. (Nem lesz vízszintes plafon kialakítva, a belmagasság, térérzet növelése miatt.) Csak egy pici izom rándult meg a villanyász szeme alatt, ahogy rám nézett kérdőn: Gondolom, akarjátok, hogy a takarást is oda szereljem, abba a kis csúcsba, a gerendához? Bizony, épp így gondoltuk :-) Vagy rakhatnátok oda rozettát is, végül is a kristálycsillárhoz nem rossz az. Említettem már, hogy bírom a villanyász humorát?
A kiskirálylány szobáját elintéztük annyival, hogy egyelőre üresen hagyjuk, adunk magunknak időt, hogy oda is kitaláljunk valami igazán neki valót. Efelől villanyászunknak sincs egy szemernyi kétsége sem.
A többi már gyorsan ment. A villanyszerető szemrebbenés nélkül vette tudomásul, hogy az előtérbe meg kellene hackelnünk egy dizájnlámpát, a zuhanyzót úgy kellene megvilágítani, mint a tengert, a wc pedig Villanyszerelési ismeretek 1. fejezet, két függeszték a mosdó fölé, ennyi.
Meg a teknősök?
Öhöm.
Ok, akkor valahány teknős lámpa a falra.
Jaj nem, nem a falra, (a teknős nem képes felmászni a falra, nehéz a páncélja, nem bírja el), a padlóra. Mintha ott mászkálnának szanaszét a teknősök, akik mellesleg világítanak is.
Khm. Teknős. Lámpák. A padlón.
Na ez volt az a bizonyos utolsó csepp, ami a villanyszeretőnél leverte a biztosítékot (a teljes képzavar jegyében).

Amint felépült a sokkból, számolja az árajánlatunkat.


Megjegyzések

  1. Ez a villanyszerelő megfizethető áron dolgozik?Ha igen a válasz, akkor lecsapok rá(Dél-Pesten lakunk), eddig csak pancser villanyszerelőt találtunk, a férjemmel csak 'ügyeskezűeknek' hívjuk őket. A villanykapcsolót úgy tette fel, mint az Ekg vonal hullámzása.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A megfizethető nagyon relatív fogalom. Mi megfizettük. Egyrészt, mert nem volt alternatívánk. Másrészt, mert nem tudtuk forintosítani azt, hogy letakargatták a zongorát, hogy normálisan viselkedtek, hogy dolgoztak, és nem a cigiszüneteket szakították meg átmeneti munkavégzéssel (Arról nem is beszélve, hogy Másodszülöttem rendkívül rosszul viseli a cigiszagot.Ha dohányos ember jön hozzánk, napokig szellőztetünk, de a kisasszonyt még úgy is zavarja a szag.), hogy nem hagytak itt egy fél zsák sittet, amivel aztán mi nem tudunk mit kezdeni, és annak az egy apró kis mozdulatnak sem tudjuk az árát, amikor a farzsebből elővette a 15 centis kis vízmértéket, hogy beállítgassa a konnektorokat. Nyilván velünk (is) fizettette meg a sittes zsákot, a tiszta ponyvát és a kisvízmértéket is, ezeket ő is pénzért veszi. Ha nagyon akarnánk, ki tudnánk számolni ezek bekerülési költségét, de a tényleges értékét nem.
      Ha érdekel, írj emailt és megadom az elérhetőségüket.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Farsang

farka ide, húshagyó kedd oda, az oviban csak múlt pénteken volt farsang. És én csak most jutottam odáig, hogy megmutassam a jelmezeket.
Amikor a farsangi jelmezekről tárgyalunk, mindig igyekszünk középutas megoldást találni. Legyen házilag elkészíthető, de látványos, készüljön új ruha, de legyenek újrahasznosítható elemei is a jelmeznek, legyen mindnyájunk számára elfogadható, és költségtakarékos. Egy dologból nem engedünk: nagyon lányos jelmezt kell kitalálnunk, aminek a legfőbb eleme a szoknya, nagy, habos, hosszú, tüll, csillogós, pörgős, stb, stb.
A közös halmazba az idén egy boszorkány és egy páva jelmez került.

A boszi jelmezt könnyű volt összeszedni, fekete cipő, harisnya, póló, pulcsi van itthon, sőt, néhány éve vettem egy-egy boszorkánykalapot is, azóta is hordják a kisasszonyok nagy örömmel.
Maradt a szoknya.
Az alsószoknyát 2 réteg tüllből varrtam. Felülre egy organza-szerű anyag került. Még régen vettem az Ikeában, akciósan, hogy valamire csak jó lesz. Nem tudom, mire szán…

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 
És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kid…