Ugrás a fő tartalomra

Ablakok, még mindig :-/

Sokszor leírtam már, hogy mennyire szeretek ablakokat felkutatni.
Vége, elmúlt, eddig tartott, mostanra elegem van az egészből. Ha sok száz (ezer?) ablakhirdetést végignéz az ember, egy idő után mindet ugyanolyannak látja, összemosódik az egész, hogy hány centiméter, milyen üveg van benne, van-e hozzá kilincs, hány kilométerről kellene szállítani, mindegy is, nem érdekel. Elmegyünk az első barkácsáruházba, megvesszük az első ablakot, ami befér (a kocsiba), oszt jó' van, ablak az is, ki lehet rajta nézni, meg lehet szellőztetni, végül is ennyit várunk egy ablaktól. És a tervek is az ablakok miatt nem készülnek, a végleges tervekhez a homlokzatot is véglegesíteni kell, az ablak meg a homlokzathoz tartozik. (Persze lehet variálni, tervmódosítást beadni, de csak jobb volna elsőre rendesen összehozni valamit, nem utólag módosítgatni.) Ááááá, de nincs kedvem hozzá...
Na jó, még egyszer, utoljára. Végső kétségbeesésemben a nemszeretem honlapokon kezdtem el keresgélni. És tessék, mit látok meg először?! Nézzétek már, mit találtam?! Egy babaház-ablak! Olyan, mint egy babaház, csakhogy ablak. A szomszéd faluban! Nem kicsi (= a mi kocsinkba nem fér be), de legalább nem is egy gigantomán csoda, mint ami miatt korábban vinnyogtam (az egy 180x240-es kastélyablak volt). Átmentünk, megnéztük, élőben is tetszett, megalkudtunk (a hirdetésben szereplő irányárat mi a gondoltunk egy merészet kategóriába soroltuk), másnap az eladó elhozta (az ő kocsijába befért).
Ilyen ablak lesz a kiskirálylány szobájában:

Középen, a házikó rész nyílik.
Na, már csak egy kell. Fog ez menni.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…