Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2013

Mivel etetnek téged? 56.

Ma két uzsonnát is tudok mutatni.
Az iskolás a szokásos zsömle alapú szendvicset kapta.


Friss volt és illatos, guszta és a Párom szerint finom is.


Az ovis uzsonna viszont meglepett. Azzal, hogy a meglepetés rész lemaradt. Eddig mindig két fél szelet kenyeret kaptak a gyerekek, összeborítva. Lehetett találgatni, hogy mi van a kenyerek közt. Most egy fél szelettel kevesebb kenyér jutott, így felkészülési idő nélkül kellett szembenéznem ezzel:

Neeeem, nem a margarinos kenyér az igazán durva, azt olyan gyakran kapnak a menzán - szerdán tízóraira és uzsonnára is -, hogy már nem is igazán figyelek fel rá. Hanem az a förmedvény, ott a kenyéren, na az még az erősebb idegzetűeket is megviseli. Hogy mi lehet az? Lehet, hogy egy dinós - űrlényes filmből maradt kellék. Szerintem ha az űrlények kolbászt gyártanának a dinókból, az nézne így ki. A kép sajnos nem adja jól vissza a színét, a rozsdabarna és a narancssárga közti átmenet, de valahogy olyan bántóan élénk árnyalatú.  És fog. Festékes lett …

A kifejezetten babás

dolgokat nem szeretem. Disney-s, macis, csibimadaras minták akkor sem voltak nálunk, amikor babakorú gyerekeink voltak. Mindig igyekeztünk olyan tárgyakkal körülvenni őket, amiket felnőttként is esztétikusnak (vagy legalább nézhetőnek) találtunk.
 A piktogramokat viszont nagyon szeretem. Mert egyszerűek, egyértelműek, beszédesek.



Apró részletek, amik igazán személyessé teszik:


 A lufikon a felirat (még ha csak halványan látszik is) : ZORA


 A babatakaró hátoldala a pöttyös barna anyagból készült, körben csipkével - elvégre az újszülöttek is lehetnek nőiesek :-)


Kicsi Zora, örülünk Neked!



Mivel etetnek téged? 55.

Ha nagyon pozitivista hangulatban vagyok, azt mondom, fél lábbal már a nyári szünetben vagyunk. Ha szeretnék megmaradni a valóság talaján (legalább fél lábbal :-) , azt mondom, ezt a három hetet már fél lábon is kibírjuk. A kisasszonyokat is ezzel biztatom. Az iskolában a legtöbb tantárgyból a tananyag végére értek, az év végi dolgozatokból, felmérésekből már csak egy maradt, az utolsó hét amúgy is csak játék, sportnap, kirándulás és palacsintázás, az  oviban május 30-án zárják az évet (???), a többi meg már nem számít. A menzához is így állok. Ebben a három hétben jobb már úgysem lesz, ha pedig még romlana, már nem érdekel. Már az olyan arcátlan pimaszságokon sem dühítem fel magam, hogy az oviban pénteken 2-re (14.00 órára) hívtak egy dietetikust (hahó, munkaidő!!! - á, már ez sem érdekel, az oviban amúgy is elég nagyvonalúan kezelik a szülők munkaidejét), hogy tartson előadást a szülőknek (!!!) arról, hogyan kellene egészségesen táplálni a gyerekeiket. Ezt a szenzációs lehetőséget …

Hamburgerrel

etetem a gyerekeimet. És a Páromat is. Sőt, én is azt eszem.
Esszük mind a négyen boldogan a hamburgert, minden lelkiismeret furdalás nélkül.
Mert nem ám csak az a hamburger, amit a gyorséttermekben lehet kapni, otthon is elkészítheti mindenki a saját változatát. És akkor el is felejthetjük az olyan címkéket, mint junkfood, felfújt, gyorsfagyasztott, amerikai, egyenízű. Legkevésbé egyenízű, mert ahányszor hamburgert csinálunk, annyiféle. Megy bele minden, ami finom. Zöldségek: Télen mehet bele savanyú káposzta, most, hogy végre van új káposzta, és annyira zsenge, hogy nem lehet belőle eleget enni, persze azt vettem. Reszeltem hozzá répát is, mert az is nagyon finom. Szószok: Ketchup helyett nálunk nagyon bevált, hogy tejfölbe keverek paradicsomlevet (sűrített paradicsomot) és őrölt köménnyel fűszerezem. A másik szószhoz majonézt csinálok (tojás sárgája + olaj), és aprítógépben összekeverem egy cikk fokhagymával, néhány savanyú uborkával, kapribogyóval, mustárral, egy csokor snidlingge…

Ó, milyen

könnyelmű, felelőtlen és meggondolatlan is tudok én lenni!
Legutóbb is, mit műveltem?!
Vettem magamnak egy nyakláncot. Csak úgy, könnyedén, bementem egy boltba, nézelődtem, válogattam, megtetszett, átgondoltam (azóta kiderült, nem elég alaposan), kifizettem.


Aztán hazaparádéztam vele nagy boldogan, és kiderült, hogy elvetemültségemben képes voltam nem hármat venni belőle. Esetleg kettőt, és akkor nekem legfeljebb nem jutott volna, de a kisasszonyoknak igen. Csak ez az egy volt a boltban, az utolsót vettem meg, gondolom ezért is volt leakciózva. És hordani is akarom? Igen, azért vettem. Magamnak. De tényleg. Na, itt lefagyott a rendszer, és csak néztek rám az elkerekedett gyerekszemek, én meg csakazértse éreztem magam egy önző dögnek, mert vettem magamnak 800 Ft-ért egy nyakláncot.

De kitaláltam a kedélyjavító megoldást.
Vettem levegőn száradó gyurmát.


Felkutattam egy darab drótot, és előszedtem a szerszámokat.


A drótból levágtam egy darabot, és meghajlítottam belőle az eper akasztóját…

A moziestéhez

plakát is kell. Csináltam hát egyet.
Kicsit bűvészkedtem a Paintben, fényképeztem, nyomtattam...


... és mire a kisasszonyok hazaértek ez várta őket:


Egy gyerekvállfa,

rajta egy kis blúz és egy fodros, virágos szoknyácska (fiús családokban ing és nadrág). Annyira kevés, hogy csak lobog az ember kezében, ahogy viszi fel a parkolóból. Még ruhazsákot sem igazán lehet ráhúzni, mert csak lötyög az egész, hülyén is néz ki, aránytalanul nagy is a zsák. Lehet próbálkozni, hogy reklámszatyrot, ne adj' isten szemeteszsákot húz rá az ember, de egyik sem az igazi. Aztán nőnek a gyerekek, nagyobb lesz a ruha is, és már egy alsószoknya is van a vállfán, természetesen keményítve, máris nem is tűnik olyan nagynak az a ruhazsák. Még néhány alsószoknya, ráadásul közben a frizura hozzávalói is egy teljes neszeszer méretűre gyarapodtak, és egy reggel azt vesszük észre - természetesen indulás előtt 10 perccel -, hogy a ruhák kinőtték a konfekció méretű ruhazsákot.



Jó, akkor megoldjuk erőből. A ruhára azért vigyáztam, hogy ne gyűrődjön, de a cipzár nem bírta. Így sikerült  10 perc alatt három ruhazsákot elszakítanom :-) Megszavaztuk, hogy aznap még jó a legkevésbé s…