Ugrás a fő tartalomra

Feribácsi 2.

Jól mondták a gépészek, Feribácsi tényleg az a régimódi munkásember, akinél még becsülete van a munkának, és aki megadja a módját egy üzleti megbeszélésnek. Hozzánk pontosan érkezett, ünnepre kimosdva. Ünneplős kockás ing, kötött mellény, vasalt farmer, széldzseki, autóstáska, frissen borotvált illat. Komolyan mondom jó volt látni.
A komolyság itt mondjuk nagyjából véget is ért. 
Az már telefonban kiderült, hogy Feribácsinak nagy, zengő, öblös hangja van. Az a fajta, aki nem tud halkan beszélni. Most azt is megláttuk, miért. Feribácsi hatalmas. Magas, széles, kerek, akkora, mint másfél ember. Ha nem Magyarországon építene házakat, akkor a Vaskapunál lenne hajóskapitány egy több szerelvényből álló tolóhajó élén, és fél kézzel is könnyedén elkormányozná az egészet a legvadabb viharban is. Ehhez képest hozott magával még egy embert, egy kistestű, jelentéktelen, szürke kis figurát, akiről semmi nem derült ki, sem az, hogy milyen funkcióban van jelen a megbeszélésen, ki hívta, miért jött, hogy hívják, semmi. Velünk nem beszélt, többnyire csak még kisebbre összehúzva magát kucorgott a széken. Arra viszont felfigyeltünk, hogy ennek a kicsi szürke embernek van egy szuperereje (így hívják?). Nem beszél, hanem nyünnyögő hangokat ad ki. Feribácsinak meg az a szuperereje, hogy ezt érti.
Amikor eljutottunk odáig, hogy nézzük meg a padlást, a kis szürke aktív üzemmódra váltott, és mire észbe kaptunk, már fent is volt a födémen. Őt követte korát és testméretét meghazudtoló fürgeséggel Feribácsi. Aki felpattant, félig felmászott a létrára, és ... ott maradt. A teste felső harmada a padláson volt, az alsó kétharmada pedig a lenti részen. Ég és föld között ott áll a ... Feribácsi. Egy darabig vártunk, hogy majd csak továbbmegy, de nem, úgy gondolta, ez az elrendezés éppen megfelelő ahhoz, hogy beszélgetni tudjunk. Igazából mi sem bántuk, hogy így alakult, nekem ekkor már a vállam rázkódott a röhögéstől.
Hát még, amikor felismertük, hogy a kis, szürke humanoid lény valójában egy űrszonda, arra használja Feribácsi, hogy előreküldi a kis, sötét, nehezen megközelíthető helyekre, adatokat gyűjt, és azokat nyünnyögve közvetíti a gazdájának, anélkül, hogy a szája megmozdulna.
A kis szürke cirkált a padláson, ezt abból tudtuk, hogy mindig máshonnan jött a hang:
-Nyünyünyünyünyü.
- Nézd meg azt is. (Feribácsi válaszolt neki!)
-Nyünyünyünyünyü nyünyü nyünyünyü.
- Azt kérdezi, hol lesz a fal? (Feribácsi tolmácsolt nekünk)
- Nem lesz fal.
- Nyünyü nyünnyünyü nyü. (Ezek szerint azt érti, amit mi mondunk, de a beszédre nincs beprogramozva.)
- Valahol az egyenes födém és a ferde tető találkozásánál csak kell, hogy legyen egy függőleges fal. (Hohó, egy újabb gumicica!)
- Nem lesz.
- Nyü nyünyünyünyü nyünyünyü. (Egész vékony, panaszos hangon.)
Ezzel elvoltunk egy darabig, hol lesz a fal, nem lesz, kell, hogy legyen, nem lesz, én azon tűnődtem, az egész tetőtér összes kőműves- és ácsmunkájából tényleg csupán ez az egy kis falszakasz a kérdéses, mert akkor nagyon jól állunk, a Párom meg intett a szemével, hagyjuk rá, ha megnyugtatja, mondjuk, hogy lesz körben 30 centi függőleges fal.
És működött, még néhányszor elmagyarázta ugyan Feribácsi, hogy egy házban vannak függőleges falak (Szerintem egyébként nem feltétlenül. De mindenkit megnyugtatok, mi is azt tervezzük, lesznek a tetőtérben függőleges falak. Csak nem a tető és a födém találkozásánál.), de aztán megnyugodott.
- Nyünyünyünyünyünnyü nyü nyünnyünyünnyü. (Ez hozzánk beszél!!!)
- Azt mondja, nem fogják engedélyezni a terveket a belmagasság miatt. (Feribácsi tolmácsolt.)
- Ez a rész az építészre tartozik. (Most már csírájában folytunk el minden "nem fogják engedélyezni" típusú kezdeményezést.)
- Jó, hát akkor... (Megint megsértődött.)

A helyzet az, hogy Feribácsi tényleg szereti amit csinál, igényes, és nem mindegy neki, milyen munkát ad ki a keze közül. Ő egy szép házat szeretne és tudna nekünk építeni. Aminek a tetőtere felér egy emelettel, vannak szép, egyenes, téglalap alakú falai, doboz szobái, egy ajtó, egy ablak, alatta radiátor, középen csillár. A csigalépcsőt még csak-csak be tudta fogadni, bár hallottam, hogy a nyünnyögőssel beszélték (= a kis szürke nyünnyögött, Feribácsi meg a maga öblös hangján suttogott), hogy ha máshová raknánk, egy rendes lépcső is elférne. (Mi is tudjuk. Az építésznek több javaslata is volt ez ügyben, az egyikben még egy kis híd is szerepelt, mi mégis rögtön és egybehangzóan a csigalépcsőt választottuk.)
Amikor az ablakokra került a sor, Feribácsit sajnos elvesztettük. Már az is nehezen ment, hogy tetősíkos ÉS hagyományos, falba épített ablakok IS lesznek, de hogy a falba építettek közt ne legyen két egyforma, de még csak hasonló sem... Irkált ő, meg rajzolt az alaprajzra, de látszott, hogy rég összezavarodott, hogy körablak, meg félköríves, meg két ablak egymás alá... MINEK??? (Azt, ami a Feribácsi lelkében dúlt, úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy for what the f*cking hell??? De Feribácsi úriember volt, nem mondott semmit, csak duzzogott és sóhajtozott.) Az azért kiderült, hogy Feribácsi az íves ablakaink fölé boltívet akar rakni, tulajdon két kezével, egyesével, téglából. Nem mondom, hogy nem tetszik az ötlet, legyezgeti is a hiúságunkat rendesen, gyönyörű, épített boltíveink lennének, talán nem is kellene vakolattal eltakarni azt a részt... Az építésznek sincs kifogása az ötlet ellen, szerinte meg kell becsülni azt, aki a betonáthidalók korában veszi a fáradságot és boltívet épít, egyáltalán tud boltívet építeni.
Ilyen ember Feribácsi. Biztos, hogy jó munkát végezne. Kérdés, hogy akarunk-e hosszasan huzakodni vele minden egyes tégla miatt, hogy úgy legyen megépítve, ahogy mi szeretnénk, és nem úgy, ahogy a társadalmi elvárások, a hagyomány és a közízlés szerint kell.

Ui. Meséltem a kisasszonyoknak, mi volt Feribácsival, hogy neki meg az a rögeszméje, hogy el kell falazni azt a kis sarkot a tető és a födém találkozásánál. Elsőszülöttem hallgatta angyali arccal, szőkén, majd futballhuligánt meghazudtoló vehemenciával felhorkant:
- Ne má'! Há' nehogy má'! Hát akkor hová fogjuk berugdosni a szöszöket, ha feljössz ordítozni, hogy kosz van és takarítani kéne???!!!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Farsang

farka ide, húshagyó kedd oda, az oviban csak múlt pénteken volt farsang. És én csak most jutottam odáig, hogy megmutassam a jelmezeket.
Amikor a farsangi jelmezekről tárgyalunk, mindig igyekszünk középutas megoldást találni. Legyen házilag elkészíthető, de látványos, készüljön új ruha, de legyenek újrahasznosítható elemei is a jelmeznek, legyen mindnyájunk számára elfogadható, és költségtakarékos. Egy dologból nem engedünk: nagyon lányos jelmezt kell kitalálnunk, aminek a legfőbb eleme a szoknya, nagy, habos, hosszú, tüll, csillogós, pörgős, stb, stb.
A közös halmazba az idén egy boszorkány és egy páva jelmez került.

A boszi jelmezt könnyű volt összeszedni, fekete cipő, harisnya, póló, pulcsi van itthon, sőt, néhány éve vettem egy-egy boszorkánykalapot is, azóta is hordják a kisasszonyok nagy örömmel.
Maradt a szoknya.
Az alsószoknyát 2 réteg tüllből varrtam. Felülre egy organza-szerű anyag került. Még régen vettem az Ikeában, akciósan, hogy valamire csak jó lesz. Nem tudom, mire szán…

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 
És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kid…