Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2016

Megesik, hogy csak összevissza

keresgélek a neten. (Erről már beszámoltam a hófogók kapcsán.) Ilyenkor mellesleg van konkrét keresnivalóm, de jó messziről indítok, hogy aztán ki tudja, hová lyukadjak ki.  Most pl. kültéri lámpát kerestem. És ezt találtam:
Az eredeti elképzelés teljesen más volt, de ez a változat rögtön megtetszett mindnyájunknak, hogy mekkora poén lenne, ha ilyen lenne a kinti lámpánk... A nagy eufória elmúltával azért a lelkesedésen felülkerekedett a ráció, miszerint tényleg poén, csak a márka nem stimmel.

Nem baj. Azért az ötlet nem rossz.
A svéd bútorosnál vettem egy képkeretet. Azt a fajtát, amit vitrinnek szán maga a gyártó is.


Jöhetett a jól bevált öntapadós arany fólia. (Jól bevált, sokszor bizonyított és a jövőben egész nagyszabású és extrém terveim vannak vele.)

A segédvonalak letörölgetése után így néz ki. Nem rossz, nem rossz, de így még nagyon fekete.

Mi lehet a megoldás? Fehér öntapadós...


... az üveg hátoldalára.


Hogy tetszik? Nekem nagyon. Bár talán még mindig fekete egy kicsit.


Eze…

És jött a festő,

és elkezdett tapétázni.
Csak a biztonság kedvéért rákérdeztem (női megérzés?), hogy ugye, ő is figyelt arra, hogy a gyémántok lefelé lógnak az arany rácsról.

Hát nem. Ő azt nem is nézte. Szerencsére még nem ragasztotta fel. Amikor a felragasztásra került a sor, már figyelt a gyémántok irányára. De semmi másra. Olyan igénytelenül, ügyetlenül vágta, ragasztgatta a tapétát, hogy...  ... Teljesen higgadtan, konstruktívan szerveztünk egy munkamegbeszélést (= felmentünk az emberünkhöz, hogy beszéljünk) a hogyan továbbról.  Mi két megoldási javaslattal álltunk elő. (Az volt a terv, hogy elmondjuk a mi megoldási javaslatainkat, majd meghallgatjuk, az ő változatát.) 1. Folytassa a tapétázást, de SOKKAL nagyobb odafigyeléssel, igényességgel, mert amit látunk, az nagyon nem tetszik.  Erre az volt a válasz, hogy ő így tud tapétázni, 50 éve így tapétáz, eddig senkinek nem volt baja vele, stb, stb.  Akkor marad a 2. lehetőség, hogy abbahagyja a tapétázást, de most rögtön és azonnal, mert ha tovább …

Tapétázunk?

A tapéta sokáig fel sem merült. Gyerekkoromban szerzett és mind a mai napig fájó traumáim egyike a szocializmus végnapjaiban kapható tapétakínálat. Volt a nagy virágos és a kis virágcsokros. A szobámba olyan jutott, amin nagyobb virágcsokrok és a csokrok között kisebb egy-egy szál virágok IS voltak.  Az így eltöltött éveknek szerintem logikus és természetes következménye, hogy amint lehetett a sima, egyszínű festett falra váltottam. És bár azóta sok helyen laktam, soha nem is vágytam másra (többre), mint a puszta festett falra. Én továbbra is boldog vagyok az egyszerű, fehér falak közt, de most más helyzet van, most a kisasszonyok szobáját rendezem be, olyan környezetet kell kialakítani, amilyenben ők jól tudják magukat érezni (a józan ész határain belül).*
Másodszülöttem nagyon jól viseli (=igényli), ha ömlenek rá a vizuális ingerek. Amikor a Gatsby filmet néztem, a kisasszony jutott eszembe, hogy ő mennyire tudná értékelni ezt a környezetet.



Az egyszínű falakat ő ugyanolyan rosszul…

Most már aztán tényleg

jöjjön a szépészet, a luxus... jöjjön egy festő!
És (egy gyors, 3 fordulós casting után) jött.
A gletteléssel kezdte, a földszinten a fürdőszoba még szétvésve állt, a tetőtérben a gipszkarton illesztései eldolgozatlanul, ideje volt végére járni a dolognak.







Amíg száradt a glett (a lenti fürdőszoba esetén inkább vakolat), Zsiga föstő belekezdett a tapétázásba is. Ízelítőnek, kedvcsinálónak a folytatáshoz mutatok egy képet:


Volt egyszer (2.)

egy Mari nevű szekrény. Volt benne egy rúd, amire hajdanán a vállfákat akasztották.
Jó ideje nem nyomta már sem báli ruha sem nagykabát súlya ezt a rudat, így az elhatározta, elindul szerencsét próbálni.

Hamarosan találkozott egy szedett vedett bandával. Volt ott szigetelőszalag, rugó, kötél, karabiner, kis izé és vaskarika is. Összevisszaságuk ellenére (vagy épp azért) egész barátságos volt ez a társaság, az egykori vállfatartó rudat is bevették maguk közé. 

Elhatározták, hogy alapítanak egy ... Zenekart? Ugyan, zenekart bárki alapíthat. Ők hintává álltak össze.  És a vállfatartó rúd újra boldogan él. Most gyerekek súlyát tartja és a gyerekekkel együtt ő is hintázik minden nap.


Vágyhat ennél többre egy vállfatartó rúd???


Volt egyszer (1.)

egy Mari nevű szekrény. (Ha ez így elsőre nem mond semmit, itt egy kis segítség.)


Sok izgalmat nem tartogatott számára az élet. Csak álldogált a sarokban és várta, hogy sor kerüljön rá. Kinyissák, becsukják. (Ezt a nyitogatás-csukogatást különösen szerette.) Kivegyék belőle azt, amit korábban beletettek. Vagy visszategyék, amit korábban kivettek.

Aztán elköltözött. Nem tudta, mi vár rá új gazdáinál, de remélte, most megtörténik vele a Kaland, amiről majd a tűz körül ülőknek mesélhet, amikor ő   hamvad el a parázson.

Új gazdái meghallották, mire vágyik a szekrény, és megígérték neki, megteszik, amit megtehetnek, hogy az álmai valóra váljanak.

Körbejárták, körbenézték a szekrényt, megnézték lent és fent, kint és bent, elöl és hátul.

Törték a fejüket, mit kellene, hogy lehetne, ha már itt ez a szekrény, kezdjünk vele valamit, hozzuk ki belőle a legtöbbet.

Végül előkerült a csavarhúzó és a fűrész is. Mert ennek a szekrénynek nem csak EGY nagy Kaland adatik majd az életben.

Volt egyszer eg…