Ugrás a fő tartalomra

Csiribí, gyere!

Még egyszer beírni a frissen megvásárolt tárgyat a keresőbe elemi hiba. Mert biztos, hogy olyankor talál az ember szebbet, jobbat, olcsóbbat. Naná, hogy sokszor elkövettem már ezt a hibát. Legutóbb a csigalépcsőnk kapcsán. 
Csak még egyszeeer hadd, kíváncsiságból önigazolásból, hogy lám, milyen jó boltot csináltunk, beírtam, naná, hogy rögtön találtam szebbet, jobbat.
És ez még nem volt elég! Néhány nap alatt túltettem magam a csalódottságon, és újra csak beírtam a keresőbe, hogy csigalépcső. Ilyen nincs! A még szebbnél, még jobbnál is van még annál is szebb, még annál is jobb! A mi, eddig gyönyörűnek látott csigalépcsőnk egyszerre sem szépnek, sem jónak nem tűnt. Napokig igen komolyan azon gondolkodtunk a Párommal, hogy veszünk még egy csigalépcsőt, a már meglévőt pedig eladjuk.
Végül azért győzedelmeskedett a józan ész. Amikor megvettük a lépcsőt, alaposan átgondoltuk, megfontoltuk, szépnek, jónak, épp nekünk valónak találtuk. Ha akkor megfelelt. most is, sőt, még jó néhány évig épp megfelelő lesz, punktum.
De már nem tudtam szépnek látni. És nemcsak azért, mert a mostani állapotában, fokok nélkül, az udvaron elfektetve csupán egy darab vasnak tűnik, a hirdetésben szereplőket pedig még beépítve, teljes pompájukban fényképezték. Ez nem egy gyönyörű, faragott, esztergált fa lépcső, és nem is egy ipari jellegű, mégis kecses vas szerkezet, ez egy jellegtelen semleges lépcső. (Amikor megvettük, épp a semlegessége volt az egyik nyomós érv mellette, de hol van már a tavalyi hó.)
Ok, a lépcső tehát marad, kicsi is, savanyú is, de a miénk, elkezdtem hát azon gondolkodni, hogy legyen beépítve. Biztos van, aki azt mondja, ezen nem nekem kellene törni a fejem, gondolkodjon majd a lakatos meg a kőműves, hogy fogják beépíteni, de én szeretem felkészülten várni a mesterembereket.
Teljesen laikusként elképzeltem, hogy építenek be egy csigalépcsőt. (Érdekes megfigyelés. Csigalépcsőt mindenki látott már, ment is fel/le rajta, de azt senki nem tudja megmondani, hogy van rögzítve. Mindenki odáig jut, hogy lent VALAHOGY oda van csavarozva az aljzathoz. Igen, és épp a HOGY a kérdés. De hogy fent mi van, ott hogy van rögzítve, vagy hová, azt senki nem tudja. Gondolom egy vassal oda van hegesztve. Hová, mihez, milyen vassal? És az hogy néz ki? És a korlát hol és hogy ér véget? És milyen alakú lyukat kell vágni a födémbe?) Adott egy nagy vas oszlop, amiből körben lógnak ki a lépcsőfokok. A fokokkal rögzítés szempontjából nem kell foglalkozni, az oszlopot kell rögzíteni, VALAHOGY a padlóhoz kell csavarozni. De az oszlopon nincs semmiféle hely a csavarnak, ezért kell egy plusz kötőelem, amit az oszlophoz is és a padlóhoz is rögzítünk, így lesz az oszlop a padlóhoz rögzítve. Tulajdonképpen egy L-vasra van szükség, jó nagyra.

Kép innen

Na jó, nyilván nem egyre, hanem mondjuk 4-re vagy 6-ra, hogy körben rögzíteni lehessen a lépcsőt a padlóhoz. Mint ahogy a fák törzse csatlakozik a földhöz. Vagy még inkább 5-re, hogy ne legyen annyira szimmetrikus.

Orman manzarası, büyük ağaç
Kép innen

Kép innen

És innentől kezdve sínre került az ügy, önjáróvá vált a dolog, az alapötlet megvolt, a többi jött magától. Mert ha lent úgy rögzítjük, mint ahogy egy fa kapaszkodik a gyökereivel a földbe, egyértelmű, hogy ezt kell továbbvinni, a csigalépcső rúdjára tekintsünk úgy, mint egy fára, aminek a törzse már meg is van, a gyökér részét kitaláltam, már csak az ágai hiányoznak. Annyi az egész, hogy fent nem szép szabályosan, egy vassal kell rögzíteni a lépcsőt, hanem több helyen, összevissza, ahogy a faágak nőnek, a födémhez, a tetőhöz, majd meglátjuk, ahogy adja magát. 
Na most, bizonyos kor fölött férfiember szívének az egyik legkedvesebb téma (az EGYIK, de nem az egyetlen) a biztonság. Azzal, hogy valamit több helyen szeretnénk rögzíteni egyszerűen nem lehet mellélőni. Én még ennyi büszkén, elégedetten mosolygó férfiarcot nem láttam, mint amióta elkezdtem híresztelni az ötletemet, hogy több helyen rögzítsük a lépcsőt. Lám-lám, mégsem teljesen ostoba jószág az asszonynép, sokáig kellet rá várni, sok hülyeségét végig kellett hallgatni, az igaz, de most végre okosat szólt. Never underestimate blond women. Még az sem baj, hogy fát akarok csinálni a csigalépcsőből. Még azért is csak egy elnéző mosolyt kapok, a buksisimogatós fajtából, nem baj, hadd játszódjék, hát csináljon fát a lépcsőből (addig sem csinál / talál ki más hülyeséget), ha neki ez örömöt jelent, de a lényeg, hogy a lépcső jól meg lesz fogatva, jó sok vassal, több helyen, keményen, férfiasan, rendesen. És még veszekedés sem kellett hozzá!
Azért a dizájn része nehéz lesz. Hogy ne úgy nézzen ki, mint egy szürreális műalkotás, egy összevissza vaskáosz, hanem egy fára hasonlítson. Nehéz lesz, de nem lehetetlen. Hiszen Csiribí is épített Pankának csigalépcsőt a tölgyfa köré. Nálunk a lépcső megvan, a tölgyfát kellene megépíteni. Vasból.

Panka és Csiribí
Kép innen

Üldögélek itt magamnak, és küldöm a morze jeleket a nagyvilágba. TI-TI-TÁ, TI-TI! Csiribí, gyere!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe