Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2011

Akik élnek,

azok délnek mennek, akik haldokolnak északnak. 

Néha teljesen váratlanul megszólal a fejemben ez a dal. Ilyenkor augusztus vége felé már nem is csak néha. Mert a fejemben lévő magnó is tudja, hogy ha menni kell, akkor már inkább délre.
Így hát elmentünk mi is délre, a nagy víz mellé. És jó volt, mint ahogy számítani is lehetett rá. Most próbálunk visszaszokni a hétköznapjainkba.
Van még két napunk itthon, négyesben. Ezt a két napot nyilván nem azzal töltöm majd, hogy kreatívnál kreatívabb ötleteimet valósítsam meg, de utána bármi megtörténhet :) Addig is szurkoljatok, hogy hozzanak végre az Ikeába abból a narancssárga vászonból, amit hetek óta hiába keresek.

De tartogattam azért mára is egy kis megmutatnivalót.
Azt kell hozzá tudni, hogy a látszat ellenére én igenis nagyon konzervatív vagyok. És szeretem a hagyományokat. Regényekben, filmekben mindig is tetszett, amikor az ajtófélfán jelölgették, hogy mennyit nőttek a gyerekek. (Nálatok szokás volt ez, vagy ti is csak néztétek, olvast…

Várakozás

Még évekkel ezelőtt kezdődött. Elsőszülöttemmel vártunk, vártunk valami ünnepet, úgy emlékszem, a karácsonyt. Az első közös karácsonyunkat. Mi egyre mondogattuk neki, hogy már mindjárt karácsony, de már tényleg mindjárt itt van, már csak egy kicsit kell várni, a kisasszony meg csak nézett ránk, azt se tudta, mi is az a karácsony, tehát nem is értette, miért kell azt annyira várni, és ahogy teltek a napok, egyre biztosabb volt benne, hogy nem is jön el soha.
Azt tudtam, hogy számolni még évekig nem fog megtanulni a gyerek, az időfogalom kialakulásáról nem is beszélve, azt viszont nem akartam, hogy rögtön az elején elveszítse minden bizalmát.
Ezért hát kitaláltam a várakozástornyot. A fa játékkockákból elvettem néhányat, színesre festettem, és ráírtam a visszaszámlálást, már csak négyet kell aludni, már csak hármat, már csak kettőt...
Pöttyökkel is jelöltem a hátralévő éjszakák számát, és számjegyekkel is.
Minden reggel egy kockát ráraktunk a toronyra, ahogy egyre magasabb lett a torony…

Találgassatok

még egy kicsit, hogy mit csináltam a kockákkal és a rózsás vászonnal (= nem sikerült ma fényképeznem.)
Addig is mutatok valami mást.
Lőrinc napja ugyan már elmúlt, de még mindig lehet finom dinnyét kapni, így ez a poszt még most is aktuális. Főleg, hogy rossz dinnye is megfelel, ugyanis nem a húsára, hanem a héjára van szükségünk.
A külső, zöld réteget levágtam, és felkockáztam a dinnyehéjat.
Sok-sok cukorból (1kg) és kevesebb vízből (6 dl) szirupot főztem, beledobtam a dinnyekockákat, és 10-15 percig főztem (amíg a zöldesfehér rész üveges lesz). Szűrőkanállal kiszedtem, sütőpapíron hagytam megszáradni.

A szirupot nem kell kiönteni, mert még 2x meg kell ismételni a főzés-szűrés-szárítás részt. A harmadik főzés után így néz ki:


(Neeem, nem zsugorodnak ám ennyire össze a dinnyedarabok, a jelenség hátterében a természetes fogyás áll :) Szóval kandírozott dinnyehéjat csináltam. Megvártam, hogy jól megszáradjanak, most pedig hűtőben tartom. Egyes hírek szerint nagyon finom a karácsonyi gyümöl…

Megvagyok.

Ezen kívül másra nincs is nagyon időm. Még nem teljesen csengett le a festés sem nálunk, a kisasszonyok egész nap itthon, a tanítványok is jönnek.
Azért vettem egy szép vásznat, amivel persze vannak terveim. Szereztem még hozzá 4 fa játékkockát. A kérdés pedig adott: mi lesz belőle?

Sokat

gondolkodom az ünnepeken. Nem a jelentésükön, nem a fontosságukon, hanem a gyakorlati megvalósításukon. Azon, hogy mitől ünnep az ünnep, hogy lehet ünneppé tenni egy napot, mitől érzi magát valaki ünnepeltnek, és hogy évek múlva mire emlékszünk majd ezekből az ünneplésekből?
Néhány hete is ilyesmiken törtem a fejem, amikor a rádióban (Vendég a háznál, naná) a babazászlóról hallottam. Ti tudjátok mi ez?
Az  adta az ötlet alapját, hogy ha valaki meghal, a fekete zászlót kirakják a házra, de még a munkahelyekre is. Ha a gyászhírt ki lehet így lobogózni, miért ne lehetne hasonlóképpen világgá kürtölni azt az örömöt is, amit egy kisbaba megszületése jelent? Így hát a Három királyfi, három királylány felkarolta ezt a kezdeményezést, és pályázatot is hirdetett, hogy akinek van kedve, tervezzen babazászlót. A pályaműveket itt nézhetitek meg, és ha valamelyik megtetszik, rendelni is lehet.
Én is végignéztem a pályaműveket, de valahogy egyiket sem éreztem az igazinak. Olyan személytelennek tűn…

Buli

volt nálunk. Zsúr. Még témája is volt, kutyás zsúrt tartottunk. Írtunk meghívókat, kutya alakúra vágott kartonra, volt arcfestés, kutyás persze, (és macskás is), voltak kutyás játékok, és a menü is a kutyusok kedvére való volt.
Vettem csont, kutya és mancs alakú kekszformákat (kreatívboltban, naná), és az egyik délután nekiálltunk a kisasszonyokkal a kekszgyártásnak. Másnap délután pedig becsokiztuk mindet. És mindent.

És még torta is volt. Sünitorta. Hogy mit keres egy kutyás zsúron a sünitorta, azt csak a kisasszonyom logikájával lehet megérteni. Számára mi sem természetesebb, én meg azóta is gondolkodom rajta.
A sünitortának nálunk hagyománya van. Gyakorlatilag amióta beszélő gyerekeink vannak, azóta mindig, minden ünnepükre sünitortát kérnek. Eleinte a cukrászdás változat ment, de amióta Bartos Erika megírta, hogy otthon, a szemünk láttára is elkészülhet ez a CSODA, azóta elkerüljük a cukrászdának még a környékét is. (Ha-ha.)
Először a könyvben leírt változatot csináltam, piskóta,…