Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2012

Ha a gyerek

zenét tanul, hangszer is kell hozzá. Így költözött hozzánk egy téli estén a zongora. Na jó, pianino, de mi zongorának hívjuk.

Azt már akkor is sejtettük, hogy itt nem érnek véget a zongorával kapcsolatos beszerzések, és lám, igazunk lett. Mert tél volt, sötét, és hát kiderült, lámpa is kell.

És zongoraszék.

És metronóm.

Én itt már úgy gondoltam, ennyi elég is, megvettünk mindent, amire szükség volt, részemről befejeztem a zongorázást, néha azért áttörölgetem bútorápolóval, évente egyszer (max. 2x) kiszidolozom a gyertyatartóit, és vége.
De nem. Elsőszülöttemtől kellett megtudnom, hogy valami még hiányzik!
De mi?
Józanabbak azt mondanák, hogy semmi más nem hiányzik a képről, csak egy gyerek, aki szorgalmasan gyakorol. Magam is így gondolom, és jelentem, az a gyerek minden nap ott ül a zongoránál, és gyakorol is szorgalmasan.
Akkor hát mi hiányzik?

Hát az a kis keskeny takaró, amivel a billentyűket kell letakarni gyakorlás után, mielőtt ráhajtanánk azt a tetőt a billentyűkre (biztos va…

A hiányzó kép

a piros és zöld filcekről:


Igen, görögdinnye szeleteket varrtam.


Kettesével kapható a meskán, vagy itt, a blogon is.






És egy jó hír a végére: SZEPTEMBERIG A FILCPIACOS GÖRÖGDINNYE ÉS A sárgadinnye IS FÉLÁRON KAPHATÓ!

Összevarrtam

a filceket a szivacs körül. Így néznek ki az egyik,


így pedig a másik oldalról.


Na, mi lehet ez?

Bibibíííí, díjat kaptam!

Íme:


És a 11 érdekes dolog magamról:

1. Zsenge ifjúságom idején megszereztem néhány kék túra jelvényt.

2. Gimiben kb. 2 hétig úgy volt, hogy németül fogok tanulni. De határozott lobbitevékenységem eredményeként átkerültem a franciás csoportba.

3. Egyszer kipróbáltam egy igazi finn szaunát. (Nem, nem meztelenül. Annyira igazi finn szaunaélményre azért nem vágytam.)

4. Nem eszek húst.

5. Utálom a "női helyeket", ahol sok nő van egy légtérben, és a közhiedelem szerint megbeszélik egymással a női dolgaikat. Fodrászat, kozmetika, női öltöző, szolárium, ha nem muszáj, nem megyek oda.

6. Nagyon szeretek turkálóban vásárolni.

7. Sok évvel ezelőtt a Párommal stoppal jártuk be Szlovéniát.

8. Az étcsokit szeretem. Minél keserűbb, annál inkább.

9. Nem hiszem, hogy valaha is lesznek műkörmeim.

10. Még egyszer sem bírtam végignézni a Gyalog galoppot.

11. Egyik nagy álmom, lakóautóval bejárni Franciaországot. Akinek jövő nyáron van 2 hétre egy felesleges lakóautója, szóljon :)



És a válasz…

Ilyen is rég volt,

de előszedtem a filceket. És egy darab szivacsot.


Ki tudja, mi lesz belőle?

A kiköltözés

még a kánikulában történt. Gyakorlatilag kiköltöztünk az udvarra. Pontosabban arra a néhány négyzetméternyi lebetonozott placcra, ahol a tűzfal és a diófa között szinte egész nap árnyék van. És ha mi mentünk, vittünk magunkkal mindent, ami a komfortérzetünkhöz feltétlenül szükséges. Hideg élelem, hideg ásványvíz, strandpléd, aszfaltkréta, plüsik, frissen mosott ruha - komolyan, mintha a mosás-terítés-hajtogatás-vasalás lenne a hobbim. (A kutya, az jött magától, nehogy kimaradjon valamiből. ) És kicűgöltük a nagy doboz fa vonatot is. Ez a vonatozás jó mulatság volt néhány napig, nagyban ment az építkezés, pakolászás, fontoskodás, okoskodás, kibékülés...

... a kutya meg csak nézte döbbenten, hogy ezt a sok izét neki tényleg mind végig kell szagolgatnia?
Aztán eljött az idő, amikor a vinnyogás és az okoskodás került túlsúlyba, és a kibékülés is egyre nehezebben ment. Így hát a napi bevásárlásból egy adag dekorgumival tértem haza.


Előszedtem még hozzá ollót, vonalzót, gyurmaragasztót, …

Egy kis szintetikus

is kell néha. És ha már elhatároztuk magunkat, csináljuk rendesen. Van itt minden, ami durva: margarin, porcukor, darált keksz, ételfesték, tortadara (elolvastam az összetevőit, ó, anyám, borogass!) Persze, hogy kókuszgolyó / kekszgolyó (mindenki máshogy hívja) készült.

De nem a sima, hagyományos kókuszgolyó, azt már épp eléggé unjuk, minden családi napon megkóstolhatjuk legalább 4-5 változatban. 
A hozzávalókat a kisasszonyok összegyúrták, én 2 részre osztottam. Az egyiket piros, a másikat zöld ételfestékkel beszíneztük. A piros masszába kevertünk néhány evőkanál tortadarát is. (Aki gyerekekkel ételfest, készüljön fel váratlan fordulatokra. És színes foltokra.) A piros kezű kisasszony kisebb piros golyókat gyúrt. A zöld kezű kisasszony a piros golyókat bebugyolálta zöld masszával.

Hűtőbe raktuk, hogy kicsit megdermedjen, és egy vékony pengéjű késsel négy részre vágtam a golyókat. És tádámmm! Dinnye!
Ha a tortadara-magok jobban látszanának a piros részben, még dinnyésebb lenne, de …

Legóztunk

Legózni szerintem csakis a földön ülve / fekve lehet. (Ezzel azt is megmagyaráztam, hogy miért szőnyeg a következő képeken a háttér.) Leheveredtünk hát, és szétválogattuk a legót. A kisasszonyoknak nem mondtam el, mi készül, kíváncsi voltam, mikor találják ki.


Itt arra gyanakodtak, hogy sárkányt legózunk.


Még mindig sárkány. Esetleg baba.


Sárkány. Mondom, hogy sárkány! Vagy baba?


Baba! Baba? Egy zöld baba! (Zöld baba? Egy bébi zöld lific, vagy mi?)


Hááát, elég furcsa baba lesz. Legyen inkább sárkány.


Dinnye! Dinnye, dinnye, dinnye, diny-nye, diny-nye, diny-nye!







Ezek után nem kérdés, hogy mi volt ebéd után a desszert :)


Most, hogy így nézem, fejjel lefelé epernek is tökéletes ez. Esetleg egy kis szárat lehetne még rakni rá sötétzöldből.