Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2012

Rozsdás szög

van a kezemben. És ott van a kalapács is. Annyi történt, hogy lebontottam a régi kárpitot az egyik lomtalanított fotelról. Értsd: több száz rozsdás szöget szedtem ki belőle. Annyira rozsdásak voltak, hogy amint megfogtam őket a fogóval, vagy a csavarhózóval alájuk feszítettem, a fejük azonnal szétporladt, elmállott vagy csak letört. Már a festéket is leégettem róla. És igen, néhány szeggel egyszerűen nem  tudtam mást csinálni, hőlégfúvóval leperzseltem az alászorult kárpitszálakat, majd még mélyebbre kalapáltam őket. Itt tartok most. A Párom vállalta, hogy még egy-két helyen csavarral megerősíti, és utána már a munka szép része jön. Ui: A szegektől lett "néhány" karcolás és seb a kezemen, a kalapácstól, fogótól meg bőrkeményedés. A gyermekem, amikor meglátta, azt mondta, ő ezt nem fogja meg. Szóval most intenzív kézápolásban vagyok.

Fog ez menni!

A minap a bevásárlásból igen értékes zsákmánnyal tértem haza. Csak megcsinálom én azt a tálcát! Hát persze. Most meg a fehér csempe fogyott el. A fehér csempe ráadásul nem is fehér, hanem gyöngyházszínű, - fényű. Az eladó fel is hívta rá a figyelmemet, hogy a felszíne nem sima, hanem olyan, mint a kagylóé, talán a hullámos a jó szó rá. (Vagy mintha egy vastag nylont összegyűrnénk, aztán kisimítanánk. Tudom én jól. Volt egyszer egy fürdőszoba, amit saját kényünk-kedvünk szerint rendezhettünk be, merész ötleteinknek csak a pénztárcánk szabott határt, na abban a fürdőszobában épp ilyen csempe volt, csak nagyban. Ugyan nem gyöngyházfényű, hanem hófehér, de az is gyönyörű volt. Jó volt hozzáérni a hullámos felülethez, ahányszor bementem, mindig megsimogattam a csempéket, és ha rásütött a nap, nagyon változatos fényjátékokat láthattunk. Ha lesz még egyszer egy fürdőszoba, amit saját kényünk-kedvünk szerint rendezhetünk be, ez a hullámos felületű csempe biztos az esélyesek közt sz

Nálunk ünnep

a lomtalanítás. Pedig nem is lakótelepen lakunk. Ilyenkor persze megszaporodnak a kombi Ladák a környékünkön, de mi, a helyiek is kivesszük a részünket az újrahasznosításban. A napokban van az első évfordulója, hogy lomtalanítottam egy tálcát. Nem volt szép tálca, a festék lepattogzott, az  alja pedig több réteg, összeragasztott, piros gumilapból volt. Mégsem tudtam otthagyni, a formája nagyon tetszett, a mérete is épp jónak tűnt, és elég strapabírónak látszott. Majd megcsinálom én szépre. Egy év alatt odáig jutottam, hogy leszedtem az aljáról a gumit, és a pereméről leégettem, lecsiszoltam a festéket. És rávettem a Páromat, hogy vágjon egy megfelelő méretű furnérlapot a tálca aljának. Kitaláltam, hogy mozaikkal rakom ki. Megvettem a csempéket is hozzá, persze fehéret és aranyat. Idáig jutottam. De most, az évfordulón, elhatároztam, én bizony megcsinálom ezt a tálcát. Irány a kreatív bolt, veszek ragasztót a mozaikhoz. Kiderült, hogy bármilyen hobbiragas

Mivel etetnek téged? 22.

A szombati munkanap eléggé péntek hangulatúra sikerült. Épp illett hozzá a kakaós csiga. Ez most nem szikkadt, nyirkos volt, hanem száraz.  És azt is észrevettem ám, hogy a tészta egyre vastagabb, a kakaó viszont egyre kevesebb. 

400

pitypang. Ennyit szedtem ma. Megszámoltam. Persze most már tudom, hogy elég lett volna egy közepes tálnyi virágot szedni. Merthogy lekvárt főztem a pitypangból. Francia földön szokás az ilyesmi, külön nevet is adtak neki, úgy hívják, hogy cramaillote . És van a dolognak némi babonás színezete is, ami engem nagyon mulattat. Már ez a 400 darab virág is.  És igen ajánlott április 15. előtt sort keríteni a lekvárfőzésre. Ráadásul délben, 12 és 2 óra között tanácsos a virágokat szedni. (Szinte várom a teliholdat, a békalábat, a macskafarkat és a szeretőm haja szálát.) Na, nálunk április 15-én olyan borús idő volt, hogy a pitypangvirágok gyakorlatilag nem nyíltak ki, még délben sem.  Csak remélni tudom, hogy három nap alatt nem telt meg a pitypang borzalmas, keserű ízzel. Ott tartottam, hogy szedtem egy tál virágot. Megmostam. Az eredeti recept szerint előbb bő vízben áztatni, majd folyó vízben átmosni kellett volna. A következő lépést a virágok kis, sárga szirmainak elkülönítése a

Nálunk már el is hervadt

a virág a cseresznyefán, néhány hét múlva cseresznyézhetünk. Ideje elhasználni a tavalyi magokat. Készült süni,  kutya,  egér,  másik kutya,  másik süni, piros filc alma rátéttel, csirke, elefánt,   és még egy egér. Így, egymás hegyén-hátán elég színes társaságnak tűnnek. A következő szezonra is vannak már ötleteim. Mostanában jobban tetszenek a kevésbé tarka dolgok, azt hiszem, ez a magzsákokon is meglátszik majd. És új formákon, mintákon is töröm a fejem. Érdemes gyűjteni a cseresznye- és meggymagokat, mert akitől kapok egy kilónyit (akár vegyesen is), az kap tőlem egy magzsákot.

Egyszer régen,

nagyon régen, valamikor, valahogyan elterjedt az a hiedelem, hogy milyen remek dolog, ha egy kisgyereknek hátizsákja van. Gondolom, ezért van szinte minden kisgyereknek hátizsákja.  Persze mi is azzal kezdtük a gyerektáskák sorát. De nem vált be. A hátizsákban a gyerekszívnek oly' fontos és kedves dolgok a gyerekkéz számára gyakorlatilag elérhetetlen helyen vannak. Márpedig, ha 5 méterenként megállunk, hátizsákot levesszük, kicipzárazzuk / kigomboljuk / kikötjük, kis izéket (kavicsokat, rajzokat, babákat, katonákat, kisautókat és még ki tudja, mi mindent) pakolásszuk, hátizsákot becipzárazzuk / begomboljuk / bekötjük, hátizsákot felvesszük, és ezt egész a célállomásig ismételjük, soha nem érünk oda. Jobb (?) esteben a gyerkőc a kezében hozza a hátizsákot, így a hátizsák le- és felvételét megússzuk, viszont a pántok a földre lógnak. + a háti zsák épp csak az eredeti funkcióját nem tölti be, hogy a gyerek hátán legyen, és a kezei szabadon maradjanak. Ha a gyerek szalad (Márpedig

A házi tészta

nálunk általában Nagy Családi Csapatépítésbe torkollik. Én begyúrom a tésztát, de mire előkerül a tésztanyújtógép, már mindenki ott nyüzsög. Előbb-utóbb a szerepek is kialakulnak, aztán persze cserélünk, aztán jönnek a szabályok, ki hány tésztát nyújthat, aki nyújtotta, az nem vághatja, stb. Most zöld tésztát gyúrtam, ha már úgyis medvehagyma-szezon van. Aztán elővettem az ollógyűjteményt. Valamelyik gasztroblogon láttam az ötletet (aki tudja, melyiken, írja meg, és belinkelem), hogy ollóval vágják a tésztát. Épp annyira nagyszerű, mint amennyire egyszerű. Persze, hogy ki kell próbálnunk. Az biztos, hogy nincs két egyforma darab a tészták között. Közelebbről az is látszik, hogy liszt bőven jutott a tésztára :) Még közelebbről ilyen mintás a tészták széle. 

Keksz?

Puzzle. Vagy scrabble. Vaaaagy... 3D-s puzzle. Így azért eléggé hasonlít egy birodalmi lépegetőhöz, de mindig csak akkor jut eszembe, hogy túl hosszúak a lábai,  le kellene vágni a sablonból, amikor már megsütöttem. A kész kekszet meg nem merem kisebbre vágni, mert törik össze-vissza. De ha beállítom a térdig érő medvehagymakrémbe, már jobben el lehet képzelni, hogy ez egy bárány.  És van még ötletem az étel (nem) játék témában.