Ugrás a fő tartalomra

Ablakok - az első pancserség

Tegnap ott hagytam abba, hogy kinéztem két gyönyörű ablakot, és kitaláltuk, hogy fogjuk beépíteni. Árban is megfelelt, a kocsiba is befért, megvettük hát, a Párom ment el az ablakokért. Félúton járt hazafelé, amikor felhívott, hogy te, ezekhez tényleg nincs tok???
Mire én megkerestem a hirdetést, ő megállt egy benzinkútnál, és egyszerre esett le mindkettőnknek: Ezekhez tényleg nincs tok! Ennyire pancserok ritkán szoktunk lenni. Pedig többször, sokszor átgondoltuk, lemértük, kiszámoltuk, megnéztük a hirdetést, még az ár alapján sem kezdtünk gyanakodni... Röhögtünk magunkon kínunkban egy keveset, aztán elhatároztuk, csináltatunk tokot az ablakokhoz. Innen már ismerős a szitu, egy jó asztalos biztosan szívesen készít hozzá tokot, a jó asztalos hol van, merre keressük, stb. Ugyanez megy a kőművessel és az áccsal is. 
Aztán ahogy kiraktuk a két ablakot egymás mellé, az is kiderült, hogy ez nem két különálló ablak, hanem egy ablak két szárnya. Ajj már, így nem is lehet megvalósítani az üvegtéglás ötletünket :-(


Na jó, ami nem megy, nem erőltetjük. Van tehát két eladó ablakszárnyunk, ha valakinek megtetszett, jelentkezzen értük akár itt, kommentben, akár e-mailben.
A kiskirálylány szobájába pedig kereshetek másik ablakot.

Megjegyzések

  1. Szép jó napot!
    Érdeklődnék megvan-e még a keret nélküli ablak?
    Köszönöm
    Szakács Éva

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

Dolgozott nálunk

ez az ember, aki hajlandó is volt meg képes is egy íves falat megépíteni, és szekrényajtóból szobaajtót csinálni. Persze, hogy megkérdeztem, volna -e kedve megépíteni a fürdőszoba falát is. Oda egy zuhanyajtót kellene beépíteni ajtónak. (Nem nagy a tetőtérben a belmagasság, a fürdőszoba fala kb. a tetőgerinc alatt lesz majd, oda kényelmesen elférne egy ajtó, csak nyitni nem tudnánk, nem férne el a tetőtől. Ezért rögtön tolóajtót kerestünk. Azt meg egyszerűen Jelnek vettük, amikor megjelent egy hirdetés, hogy egy új, üveg tolóajtót árulnak 5 utcányira tőlünk. Ja, hogy zuhanyfülke-ajtó? És akkor mi van?) Sóhajtott nagyokat, de a szeme mosolygott huncutul - a világért be nem vallaná, de szereti megvalósítani a szokatlan ötleteinket. És íme, van már fala a fürdőszobának és rajta ajtó. Belülről, a fürdőszoba felől