Kézügyesség dolga

Pedig de. Elsőszülöttem szobájába rég megvettük a  kuckó ablakát , és ... elakadtunk. Nem találtuk a hozzá illő másikat, a nagy ablakot. Annyira nem, hogy egy napon elkezdtem gyanakodni, mi van, ha ez egy jel? Mi van, ha azért nem megy, mert nem ez a jó irány? Mi lenne, ha elölről kezdenénk, újragondolnánk az egészet, ha elengednénk a kuckót az ablakával együtt? Elsőszülöttem megértő volt (= eléggé kétségbe volt esve, hogy már mindenkinek van ablaka, csak neki nincs), megállapodtunk, hogy lesz kuckó az ő szobájában is, csak nem ott, nem úgy, ahogy eddig terveztük. Nem vesszük figyelembe a már meglévő ablakot, ha találunk olyat, ami pont illik alá, örülünk, ha nem, az sem baj, legfeljebb eladjuk a félkörívest. Megkérdeztem a kisasszonyt, ő milyen ablakot szeretne, milyet tudna elképzelni a szobájába - hiszen ez a legfontosabb szempont. Kiderült, a gyereknek nincsenek nagy elvárásai: különleges, egyedi, olyan, amilyen senki másnak nincs, csak neki. (Azért látszik, hogy neveljük e...

Sokszor leírtam már, hogy mennyire szeretek ablakokat felkutatni. Vége, elmúlt, eddig tartott, mostanra elegem van az egészből. Ha sok száz (ezer?) ablakhirdetést végignéz az ember, egy idő után mindet ugyanolyannak látja, összemosódik az egész, hogy hány centiméter, milyen üveg van benne, van-e hozzá kilincs, hány kilométerről kellene szállítani, mindegy is, nem érdekel. Elmegyünk az első barkácsáruházba, megvesszük az első ablakot, ami befér (a kocsiba), oszt jó' van, ablak az is, ki lehet rajta nézni, meg lehet szellőztetni, végül is ennyit várunk egy ablaktól. És a tervek is az ablakok miatt nem készülnek, a végleges tervekhez a homlokzatot is véglegesíteni kell, az ablak meg a homlokzathoz tartozik. (Persze lehet variálni, tervmódosítást beadni, de csak jobb volna elsőre rendesen összehozni valamit, nem utólag módosítgatni.) Ááááá, de nincs kedvem hozzá... Na jó, még egyszer, utoljára. Végső kétségbeesésemben a nemszeretem honlapokon kezdtem el keresgélni. És tessék, mit l...

Jól mondták a gépészek, Feribácsi tényleg az a régimódi munkásember, akinél még becsülete van a munkának, és aki megadja a módját egy üzleti megbeszélésnek. Hozzánk pontosan érkezett, ünnepre kimosdva. Ünneplős kockás ing, kötött mellény, vasalt farmer, széldzseki, autóstáska, frissen borotvált illat. Komolyan mondom jó volt látni. A komolyság itt mondjuk nagyjából véget is ért.  Az már telefonban kiderült, hogy Feribácsinak nagy, zengő, öblös hangja van. Az a fajta, aki nem tud halkan beszélni. Most azt is megláttuk, miért. Feribácsi hatalmas. Magas, széles, kerek, akkora, mint másfél ember. Ha nem Magyarországon építene házakat, akkor a Vaskapunál lenne hajóskapitány egy több szerelvényből álló tolóhajó élén, és fél kézzel is könnyedén elkormányozná az egészet a legvadabb viharban is. Ehhez képest hozott magával még egy embert, egy kistestű, jelentéktelen, szürke kis figurát, akiről semmi nem derült ki, sem az, hogy milyen funkcióban van jelen a megbeszélésen, ki hívta, miér...

Tegnap ott hagytam abba, hogy kinéztem két gyönyörű ablakot, és kitaláltuk, hogy fogjuk beépíteni. Árban is megfelelt, a kocsiba is befért, megvettük hát, a Párom ment el az ablakokért. Félúton járt hazafelé, amikor felhívott, hogy te, ezekhez tényleg nincs tok??? Mire én megkerestem a hirdetést, ő megállt egy benzinkútnál, és egyszerre esett le mindkettőnknek: Ezekhez tényleg nincs tok! Ennyire pancserok ritkán szoktunk lenni. Pedig többször, sokszor átgondoltuk, lemértük, kiszámoltuk, megnéztük a hirdetést, még az ár alapján sem kezdtünk gyanakodni... Röhögtünk magunkon kínunkban egy keveset, aztán elhatároztuk, csináltatunk tokot az ablakokhoz. Innen már ismerős a szitu, egy jó asztalos biztosan szívesen készít hozzá tokot, a jó asztalos hol van, merre keressük, stb. Ugyanez megy a kőművessel és az áccsal is.  Aztán ahogy kiraktuk a két ablakot egymás mellé, az is kiderült, hogy ez nem két különálló ablak, hanem egy ablak két szárnya. Ajj már, így nem is lehet megvalósítani...

Hetekkel ezelőtt nagy bátran kijelentettük, hogy a tervek a véglegeshez közeli állapotban vannak. Ez igaz is, alapvető változtatásokra nincs szükség, szerkezetileg úgy jó az egész, ahogy van, de mindig akad egy újabb részlet, amin még finomítunk egy kicsit.  Most azt találtuk ki, hogy a kiskirálylány szobájába is építünk egy oromfalat, hogy jobban kihasználható legyen a tér. Az övé az L-alakú szoba a sarokban, két oldalról lóg bele a tető, elég szűkös lenne a hely. De ha egyik oldalon a tető helyett függőleges fal lenne, mindjárt máshogy nézne ki. Abban hamar megegyeztünk, hogy a rét felé építünk falat, és ha már lesz fal, kell rá ablak is. (Tudom, hogy abba a szobába már vettünk két tetősíkos ablakot, de az nem lehet, hogy a falon, ami a rétre néz, ahol ha nagyon hideg van télen, még őzek is legelésznek, ne legyen ablak! És onnan fogjuk legjobban látni a városi tűzijátékot is.) Nekiálltam hát ablakokat keresni. Nagyot, különlegeset, egyedit, íveset, kiskirálylánynak valót. Mi...

Így, nappali fényben nem nagy szám. Olyan kis semüse szőrű ármaszár :-) És a képen élénkebbnek látszanak a színei, mint a valóságban. De ha besötétedik, és kigyúlnak a fények... Sompi teljes pompájában ragyog. Már össze is barátkozott Vackorral. (Igen, már nevük is van. Megszerettük őket, na.)

Feribácsit a gépészek ajánlották. Hogy több építkezésen dolgoztak együtt, normális, megbízhatónak tűnő kőműves, az a régi vágású fajta.  (Még az is lehet egyébként, hogy Feribácsit a teknős lámpákért kaptam "cserébe". Tényleg bírom a villanyász humorát.) Az egész nagyon jól indult, a Páromnak volt egy hangulatos kis gégegyulladása, gyakorlatilag nem volt hangja, én hívtam hát fel Feribácsit. Természetesen érdekli a munka, minden munka érdekli. Ezen kívül még az érdekelte nagyon, nagyjából napra pontosan, hogy mikor akarunk kezdeni. A tervek véglegesítésénél tartunk, azokat majd engedélyeztetni is kell, és most kérjük be az árajánlatokat, nem tudom pontosan  megmondani, mikor kezdünk. De mégis, nagyjából  május 4.??? Ezzel elvoltunk egy darabig, szerintem közben a naptárat nézegette, végül ráhagytam, legyen május, beszéljünk inkább aktuálisabb témákról. Nagy vonalakban ismertettem a helyzetet, mire kérünk árajánlatot, igen, tudom, hogy pontosat csak a végleges tervek ut...

Előfordul, hogy nem egy konkrét dolgot írok be a keresőbe (körablak), hanem csak úgy általánosságban egy viszonylag tág fogalmat (szecessziós). Mindig ebből lesz a baj, mert ilyenkor megállíthatatlanul elindulunk lefelé a lejtőn. Rábukkanok egy addig soha nem látott, soha nem vágyott tárgyra, aminek eddig a létezéséről sem tudtam, és abban a pillanatban tudom, nekünk épp erre van szükségünk. (Még rosszabb, ha elkezdek gondolkodni, hogyan, mire használhatnánk - az első ránézésre egyértelmű lehetőségen kívül.) Sárkányos vízköpőt kerestem, ezért beírtam, hogy csatorna , és rábukkantam a hófogókra. Kép innen Mire a Párom bejött a szobába egy kisebb gyűjtemény várta, és a kérdés: - Szeretnénk hófogót a tetőre???? - Ha ilyen szépet találsz ennyiért, akkor igen. Azért még megkérdeztük az építészt is, aki azt mondta, ő lebeszélni senkit nem fog a hófogóról, mert ha egyszer hó is lesz télen, jól jön az majd. Így vettük meg az első adag (13 darab) hófogót. Abban maradtunk, ...

Elsőszülöttem dúlva-fúlva jött haza az iskolából. Hogy az már mégiscsak elképesztő és felháborító, hogy egyes tanárok mit ki nem találnak, hogy nekik mit kell technika órán csinálniuk, és különben is gagyi az egész, meg dedós, és egyáltalán, hogy gondolhatná bárki is, hogy jó ötlet öltöztetős babát csináltatni velük! Nézzem meg, csak nézzem meg, tessék, gagyi az egész, még szoknyája is van, a fiúk fiú babát kaptak, a lányok lányt, és nézzem meg, itt a sála meg a sapkája a babának, hót égő az egész, azért majd egy tavaszi kabátot kell még csinálni, hogy ne fázzon a baba a szeles időben. Odáig fajult a dolog, hogy az egészet lemásolták Másodszülöttemnek is, én is kerestem nekik a neten nyomtatható öltöztetős babákat, és maguknak is rajzoltak még. És persze komplett ruhatárat is minden babának. Heteken át babázott a két kisasszony esténként. Néha odaültem hozzájuk, egy-két blúzt, szoknyácskát kiszíneztem én is, persze közben sűrűn mondogattuk, hogy milyen hülyeség, gagyi és égő ez az egé...

Amikor átgondoltuk a Párommal, ki mindenkinek adjunk egy esélyt, hogy esetleg építse a házunkat, csak összenéztünk, Hívjuk? Hívjuk! Egyértelmű, hogy ha villanyszerelésről van szó, ki az, akit mindenképp felhívunk. Két éve, amikor a hálószobánkat alakítottuk át, nem értük be a festéssel, tapétázással, villanyászati szempontból is újragondoltuk kicsit a helyiséget, lámpák kerültek új helyre, új konnektorokat kellett kiépíteni. Nem egy nagy meló, mégsem ment könnyen villanyszerelőt találni rá. Akiket kérdeztünk, és túljutottak a sumákoláson (nagyon érdekli a munka, minden munka érdekli, csak vagy nem hív vissza, vagy nem jön el a megbeszélt találkozóra), hasraütésszerűen adtak elég hevenyészett árajánlatot. "Én ezt nektek nagyon jól megcsinálom ennyiért." Eleinte még belementünk a "nagyol jól megcsinálom" rész kibontásába (villanyóránál kismegszakító kiépítése?), aztán már inkább nem. Most tényleg nekünk kell győzködni egy villanyszerelőt arról, hogy miért jó, ha a...

Eltelt egy hét és mi (szinte) már el is felejtettük, hogy a sárkány megígérte, eljön értünk, épp, mikor a legvígabban vagyunk. Még javában a Csiribí-lakatosnak örvendeztünk, amikor megszólalt a Párom telefonja: Azt ígértem, hét nap múlva eljövök hozzátok. A hét nap eltelt, készüljetek, jövök. A mesés bevezető után komolyra fordult a dolog. Generálisunk ugyanis nem felejtette el, hogy újabb találkozót ígért nekünk, , most arra készült, hoz magával egy ácsot is. Megmutatom neki is (IS??? Mert még kinek? Generálisunk ugyanis a tetőből annyit látott, amennyit bárki, aki erre jár, ő nem ment fel a padlásra.) azt a tetőt, azt le kell bontani, ennél jobb tetőket is ledobtunk mi már (1. továbbra sem tudjuk, mi alapján mond véleményt a tető állapotáról, ő közelről nem látta, ráadásul nem is ács a szakmája 2. az meg legyen az adott megrendelő baja, ha hagyta lebontani az egyébként jó állapotú tetőjét), majd az ács megnézi és elmondja, hogy mi van. De úgyis azt fogja mondani, hogy bontsuk ...

megnyílának új piaci szereplők előtt. A nálunk-is-ő-csinálta-meg-a-tetőt-házat-garázst-emeletet-pincét-és-nagyon-rendesek-voltak egyéni vállalkozók mellett úgy gondoltuk, adunk egy esélyt a kis, közepes cégeknek, akik általában nagyobb cégeknek dolgoznak - tehát nem remeg meg a térdük egy árajánlat megalkotásának gondolatától. Aki csak meghallja az ötletünket, rögtön kész a válasszal: -Haha. Csakhogy azok drágábbak. Mármint hogy a cégek drágábban vállalják el a munkát, mint az egyéni vállalkozók. Még az is lehet, hogy így van, nem tudjuk, mert nem sikerül értékelhető árajánlatot kapnunk tőlük. Az "olyan jól megcsinálom nektek" típusú kijelentéseket nem tudjuk árajánlatnak tekinteni - de ez nyilván minket minősít. Megérkezett tehát az első céges jelölt a castingra. Pontos volt, higgadt, korrekt és felkészült. Hozta magával kinyomtatva az alaprajzot, de elő sem kellett vennie, mert korábban megnézte, csak ránézett a házra, és tudta, mi hol lesz, emlékezett méretekre, hol...

nem nagyon kellett győzködni körablak ügyben. Nyugodtan mondhatom azt is, nagyon nem kellett győzködni. Az építésznek elég volt egyszer bátortalanul felvetnie , hogy arra gondolt, esetleg, mit szólunk hozzá, mert szerinte jól nézne ki, mi pedig azonnal ráugrottunk a témára. Naná, hogyne, legyen. nagyon is, körablak kell, veszünk egy körablakot. Természetesen bontottat kerestem, ha már körablak, legyen különleges. És mindnyájunk nagy meglepetésére rögtön az első keresés eredményes volt, megtaláltam az igazit, ami épp jó lesz Másodszülöttem szobájába. Egy bibi volt csupán, a szállítás. És a méret. Meg hogy üveg van benne. Ha kisebb lenne és / vagy nem lenne benne üveg, a szállítás is egyszerűbb lenne. Hiába magyaráztam kedvesen a futárcégek alkalmazottainak, hogy az ablakoknak elég jellemző tulajdonságuk, hogy üvegezettek, ettől nem kezdtek rugalmasabban, a megoldásra törekvően gondolkodni. Az első üzenetet január 8-án írtam az eladónak, akkor meg is egyeztünk, majd két hónapon át a s...

Létezik olyan, aki ha csak meghallja ezt a szót, nem lesz rögtön jókedvű, és nem az az első gondolata, hogy hjaj, de szeretnék én is egyet!  Tényleg létezik ilyen ember? Őt majd meggyőzik ezek a képek. De ha nem, az se baj. Kép innen Kép innen Kép innen Kép innen Kép innen Kép innen Kép innen Kép innen Kép innen Kép innen Kép innen Kép innen Kép innen Kép innen Kép innen Kép innen Ui: Ha valakinek ennyi nem volt elég a körablakból, nézze meg  ezeket  is.

a kényesebbek közé tartozott, amióta csak felmerült. Nálunk a konyhában van a nagy élet, ott zajlanak az események. Amikor Elsőszülöttem iskolába készült, anyuka-üzemmódba kapcsoltam (általában akkor nyújtom a legrosszabb formámat egyébként), gyere, veszünk neked íróasztalt, kialakítunk, berendezünk egy tanulósarkot (Nem ezt lehet hallani mindenhonnan, hogy ezt így KELL csinálni?), beszéljük meg, milyet szeretnél. A kisasszony amíg tehette, meg sem hallotta, mit beszélek. De én csak hajtottam a magamét, gyereveszünknekedíróasztaltmilyetszeretnél, gyereveszünknekedíróasztaltmilyetszeretnél, ő meg nem mondott semmit. Ezzel el is voltunk az iskola előtti nyáron végig. Augusztus végén aztán nem bírtam tovább, megírták a magazinok is, tehát tény, a gyereknek íróasztal kell, na most már aztán gyere ide, mondd meg, milyen asztalt szeretnél, de hirtelen. Hogy neki nem kell asztal. (Hö. Erről nem volt szó. Ezt nem írták a magazinok, ezt nem mondta a rádióban a pszichológus meg a tanítónéni. ...