Ugrás a fő tartalomra

Mivel etetnek téged 26.8

Hozzánk a Mikulás december 5-én éjjel érkezik, tehát  mi 6-án reggel hajnalban szembesülünk a csomagokkal. Nyilván nem várhatjuk el a gyerekeinktől (és persze magunktól sem), hogy ne a Mikulás finomságaival kezdjék a napot. Így mi csütörtökön hajnali 3/4 6-kor (most bezzeg senkit nem kellett keltegetni) már aszalt almakarikát és csokiba, fahéjba mártott mandulát eszegettünk faltunk. (Ne gondoljátok, hogy szerencsétlen gyerekeim teljesen bioreform étrenden kénytelenek felnőni, volt persze csoki és csokimikulás is a csomagban, meg aszalt datolya és varázsszívószál, majd sorra kerülnek ezek is.) Főztem egy nagy adag zöld teát is, mert tudtam, sok van még hátra a nap végéig.
Ilyen indítás után felkerekedtünk, hogy a kisasszonyokat átadjam a közoktatásnak.
Az ovis Mikulástól nem vártam sokat, úgy gondoltam, az évek során szereztem annyi rutint, hogy már tudom, mire számíthatok. A meglepetés akkor ért, amikor a minden reggeli búcsújelenet kihagyhatatlan eleméhez értem, elolvastam a kisasszonynak, mi lesz a kaja.
 
A kép nagyítható, úgy el tudjátok majd olvasni.
 
Belemehetnénk abba is, hogy mennyi szénhidrát van ezen az étlapon, hogy mennyi margarin, hogy mitől szezonális ez, de maradjunk csak a csütörtöki menünél.
Reggeli: gyümölcsjoghurt, kifli. A gyümölcsjoghurt reggelire nagyon jól hangzik, de ne legyenek illúzióink, ezek a joghurtok gyümölcsöt sosem láttak, és több bennük a tejsavó meg a cukor, mint a joghurtkultúra. Hogy miért kell kiflit adni a joghurthoz, azt nem tudom, biztos nem szenvednének maradandó károsodást a gyerekek, ha lenne a napjukban legalább egy lisztmentes étkezés.
Ebéd: Zöldségleves - Hagyjuk. Fagyasztott, fás szecskazöldség valami lében.
          Panírozott pulyka fasírt - ???????????????? Ilyet még nem is hallottam. Panírozott fasírt? Ez lenne az új konyhatechnológiai eljárás, amiről a menzareformról szóló tudósításokban annyit lehet hallani? Ha a fasírt véletlenül nem szívna magába elég olajat sütés közben, még be is panírozzák, hogy így aztán már biztosan? Szerintem ez az a fagyasztópultban kapható darálthús korong-szerű dolog lehet. Emiatt szokás elítélni a szülőket, hogy fagyasztott készételekkel etetik a gyerekeiket, pedig az milyen egészségtelen. Akkor a menzán lehet?
          Sárgaborsófőzelék - Nem sokat tudok róla írni, van, aki szereti, van, aki nem, lehet nagyon finomra is készíteni, és nagyon rosszat is ettem már - ez nagyjából minden ételre igaz.    
          (És csak most döbbenek rá, hogy az uzsonnát, a margarinos kenyér - löncshús kombót az oviban hagytuk. Micsoda nemtörődöm, szeleburdi népség vagyunk!)
           És most jön a bravúr. A gondolat, a csoda, ami egy magasan kvalifikált élelmezésvezető brilliáns elméjében képes testet ölteni. December 6-án, Mikulás napján, amikor a gyerekekre amúgy is zúdul az édesség teljesen váratlan helyzetekben is, és tudható, hogy az oviba is ellátogat a Mikulás, természetesen édességgel megrakva, na ezen az ünnepi szép napon valaki azt találja ki, hogy ebédre kapjanak a gyerekek TARKA-BARKA SÜTEMÉNYT (bármi is legyen az) ÉS CSOKIMIKULÁST is.
Hogy mi is az a tarka-barka sütemény, nem derült ki, pedig nagyon kíváncsi lennék rá. A net szerint ilyen. Nem tudtam meg, az oviban mit kaptak, a kisasszony ingerküszöbét ugyanis nem érte el a téma, délre már annyira elege volt a nasikból, hogy ezeket
 
 
a táskámba zúdította, és a maga részéről lezártnak tekintette az ügyet. Azóta se jutott eszébe, hogy hol is van az ő ovis csomagja.

Na nézzük akkor részletesebben ezt a sok finomságot.
Szaloncukor. Lehet, hogy ezt kapták ebédre a csokimikulás helyett? Nem tudom milyen, nem bontottam ki.
Kakaós nápolyi. Ez lenne a tarka-barka sütemény?
Felhívnám a figyelmet az alcímre: kakaós ZSÍRKRÉMMEL töltött ostyaszelet. Brrr, de gusztustalanul hangzik!


Kakaós zsírkrém, eddig nem is tudtam, hogy van ilyen. Most meg már érdekel is, annyira, hogy megnéztem a csomagolás hátoldalát is. A tejsavó por nem is volt meg eddig aktívan az én elmémben, lemaradtam a sovány tejpornál.

 
Itt már magával ragadott a kalandvágy, kibontottam a csomagot.
 

Tuc Original: Kréker. Összetevők: búzaliszt, növényi zsír, árpamaláta kivonat, glükózszirup, tojás, térfogatnövelő szerek (ammónium-hidrogén-karbonát, nátrium-hidrogén-karbonát), étkezési só, lisztkezelőszer (nátrium-metabiszulfit), aroma
Eperjó ízvilág: Tejcsokoládéval (25%) bevont szelet eperízű töltelékkel (37%) és joghurtízű töltelékkel (37%). (Ha összeadom a százalékokat, 99% jön ki, mindegy.) Összetevők: cukor, sovány tejpor, növényi zsír, glükóz szirup, kakaóvaj, kakaómassza, nedvesítőszer (szorbit szirup), tejzsír, kukoricakeményítő, eperpor (0,6%), aromák, emulgeálószerek (szójalecitin, E476), savanyúságot szabályozó anyagok (citromsav, aszkorbinsav), stabilizátor (invertáz), színezék (E120), tejfehérje. Tejcsokoládéban kakaó szárazanyag legalább 25%.
Haribo roulette: Gyümölcs ízű gumicukor. Összetevők: glükozszirup, cukor, zselatin, dextróz, étkezési sav: citromsav, gyümölcs- és növénykivonat: sáfrányos szeklice, spirulina, alma, citrom, retek, édesburgonya, répa, feketeribizli, hibiszkusz, aroma, fényezőanyagok, fehér és sárga méhviasz, karnaubaviasz, színezőanyag: antocián; invertcukor-szirup.
(Azért a spirulinára rákerestem. Úgy tűnik, valami alga. A karnauba viasz meg ilyen. Különösen az autósamponos képek bíztatóak.)
Haribo Chamallows: Habcukor. Összetevők: Glükózszirup, cukor, dextróz, víz, stabilizátor (szorbit), zselatin, aroma, színezékek (kurkumin, valódi kárminok)
Maoam: Olvadórágó Összetevők: cukor, glükózszirup, növényi zsír, nedvesítőszer, szorbit-szirup, zselatin, étkezési sav, citromsav, aromák
Lottó ízvilág:Étcsokoládéval (20%) bevont szelet rumos ízű diós töltelékkel. Összetevők: cukor, kakaómassza, sovány tejpor, növényi zsír, glükóz szirup, módosított kukoricakeményítő, tejsavópor, dió (3,5%), nedvesítőszer (szorbit szirup), kakaóvaj, zsírszegény kakaópor, emulgeálószerek (szójalecitin, E476), aromák, tartósítószerek (szorbinsav, Kálium-szorbát), stabilizátor (invertáz).

Már csak az a kérdés, hogy elképzelhető-e boldog gyerekkor mindezek nélkül. (Kékkel azokat írtam, amikről eddig még nem is hallottam.)
És azért arra is kíváncsi lennék, hogy ki fizeti ezt a sok szemetet? Az ovi, aminek nincs pénze zsebkendőre, szalvétára, wc papírra és más ilyenekre, ezért a szülőket kérik meg, hogy vigyenek??? Vagy erre költik azt a havi 500 Ft csoportpénzt, amit ugye törvénytelen szedni, de első szülőin az óvónéni közölte, hogy ők az év eleji megbeszélésükön megszavazták, hogy a tavalyi 300 helyett az idén fizessenek a szülők 500-at.

Egy kommentben már említettem, hogy az iskolában - nálunk legalábbis - azért normálisabban mennek a dolgok. Ott egyértelmű a dolog, az osztálypénzből finanszírozzák.
Tavaly az én ízlésem szerint kicsit túlpörögtek a Mikulást intéző szülők, volt csomag, és ajándékkönyv, és beöltözött Mikulás és minden, az idén sikerült a józan ész határain belül maradni.
Már hetekkel korábban egy táblázatban mindenki bejelölte, mivel járul majd hozzá az ünnepi eseményhez: Házi édes süti, bolti édes süti, házi sós süti, bolti sós süti, műanyag tányér, pohár, evőeszköz. Lehetne problémázni a bolti sütik miatt, de nem lenne igazságos. Jó esetben a szülők dolgoznak, nem lehet elvárni senkitől, hogy munka előtt / után / közben / helyett esetleg több gyereknek is konyhatündérkedjen. Lehetne azon is problémázni, hogy miért tűntek el az ilyen rendezvényekről a szendvicsek, ennek már szántam néhány mondatot itt a blogon is, de most nem fogok.
Mire visszaértek a gyerekek az úszásról, mindenkinek a padján piros tányér és fehér szalvéta volt, és egy mikulás-csomag - tényleg jól nézett ki.
Benne egy szaloncukor (annyira szép papírba volt csomagolva, hogy azonnal felfalta a kisasszony :-), egy csokimikulás, és egy bögre. Erre mondhatjuk bátran, hogy a kevesebb néha több.

 
A tanári asztal roskadozott azoktól a sütiktől, amiket a szülők összehordtak, és kellemes meglepetés volt, hogy többnyire házi készítésű finomságok szerepeltek a választékban. Persze, volt cukor meg liszt bennük bőven, de legalább ennyi jó szándék is. És biztos vagyok benne, hogy nedvesítőszer, karnauba viasz és más effélék nem voltak a hozzávalók közt.)
 
 

Megjegyzések

  1. Nálunk is MIKULÁS volt a csütörtöki ovis ebéd. :D Ezen eddig nevettem, de most hogy írod... lehet, hogy tényleg kaptak a csomagon kívül még valamit??? Sajnos, ezt én sem fogom tudni kiszedni a kisasszonyból!
    A mi csomagunk tartalma: egy kakómassza figura, 2 csomag PEZ cukorka, 3 szem szaloncukor és pucolni való mogyoró. A figurát és a cukorkát azonnal elkoboztam, a szaloncukrot még az oviban el kellett fogyasztanunk. Mondjuk, nálunk a nagyszülőktől kaptak 200 g-os Haribo Chamallows-t! De legalább volt mellette mandarin meg mogyoró is. Az itthoniban meg piros alma. :-)

    VálaszTörlés
  2. Egyik ismerősöm gyereke az oviból a mikulástól kapott csomagból egy cigirágót halászott elő. Cigirágót! Az ovis csomagban! Yess!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, mi jöhet még ?! Annyira jó, hogy a média tele van a hangzatosabbnál hangzatosabb kampányokkal és programokkal. Nézzék már meg egyszer, ténylegesen mi folyik az óvodákban, iskolákban!

      Törlés
  3. Hát nem számítottam jobbra...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Délután dühöngtem magamnak csendesen, hogy basszus, autósamponnal etetik a gyerekemet, és szerintem ez épp kimeríti a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés tényállását, Másodszülöttem meg próbált csitítani: Az óvónénik biztos nem adnának nekünk olyat, ami nem jó.
      Aha, biztos...

      Törlés
    2. Azért a fejekben is nagy a tudatlanság. Sokan még mindig nem tudják, hogy mi a különbség a bevonó és a csokoládé között. Nem olvasnak apróbetűt. Azt látják, hogy mindkettő úgy néz ki, mint a csoki, és az egyik sokkal olcsóbb. És nem az a szempont, hogy kevés minőségi legyen (mint nálunk - nincs gyerek még, de nagy ritkán magunknak veszünk ezt-azt), hanem az, hogy "szegények vagyunk, de jól élünk". Vagyis halmozzuk a szemetet. Színes aszpartámos szénsavas löttyök, 100 Ft/2 liter, mert "nem szeretjük a vizet" (sic! de hányan!)
      Szoktam látni reggel két hetedikes-forma kislányt, ahogy jönnek ki a boltból és mennek át az iskolába (~20 méter, kicsi a falu), az egyiknek már x-lába van és jó kis túlsúlya, de mindig csipsz van a kezében. És nem ám Lay's. (Tudom, semmivel nem jobb, de talán mégis.)
      Itt mindenki hibás. Mégsem látok megoldást. Mert a tévé azt sugallja, hogy ez neked JÁR.

      Törlés
    3. Nekem lenne egy megoldási javaslatom. Ráadásul univerzális, az élet minden területén lehet alkalmazni. MINDENKI TÖRŐDJÖN A SAJÁT DOLGÁVAL. Mindenki etesse a saját gyerekét. Mindenki söpörje el a háza előtt a havat, és ne azzal foglalkozzon, hogy kinek hol kellene eltakarítani. Senki ne dobja el a szemetet. És sorolhatnám a végtelenségig. Biztos vagyok benne,hogy ha mindenki becsülettel elvégezné a saját feladatát, csak azt, és semmi mást, sokkal könnyebb lenne az életünk.

      Törlés
  4. Azt el is felejtettem írni, hogy mindezek után csokis-mogyorókrémes kenyér volt az uzsonna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyenkor szoktam azt mondani a kisasszonyoknak, hogy Gyermekem, összeragad a beled!

      Törlés
  5. :) Olvasgatom vissza a bejegyzéseket, nagyon tetszik a megközelítés, ...sajnos, valóban megy rossz irányba is az étkezési, étkeztetési kultúra, ez tény.
    Egy megjegyzésem van: Mikuláskor nyílt napon voltunk egy városi óvodában(ergo mi falun lakunk :) ), ott is járt a MIkulás, borzasztó volt az egész, de ez más téma- lényeg: megkapták a gyerekek a csomagot, távolról szemlélve láttam, hogy Kinder csoki, meg apró édességek, kiwi-mandarin volt benne. AZtán amikor mindenki megkapta, szóltak az óvó nénik, hogy nehogy valaki kibontsa, összeszedték , s a nagy zsákba visszakerült...Akkor ezek szerint jót tettek a gyerekkel:) Előtte krémes kekszet, aztán szaloncukrot ettek, én sajnáltam a gyerekeket, akik minden bizonnyal kóstolgattak volna a csomag tartalmából. Már úgyis mindegy volt az előzményekhez viszonyítva:)
    Nehéz ügyek ezek, és amikor már nem vagyunk itthon a magunk urai, hanem közösségben kell boldogulni, tapasztalom én is, hogy nem minden a mi értékrendünk szerint alakul.
    Minden jót!
    (Azt még nem fedeztem fel, hogy mi volt a játék, aminek már persze győztese is van, de nem hagyom magam:)) )

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe