Ugrás a fő tartalomra

Mivel etetnek téged? 26.12

Úgy indult ez az egész, hogy összegyűjtöm, milyen helyzetekben tör ránk teljesen váratlanul a nasiztatás. Egy újabb példa.
A városi táncegyüttesek karácsonyi bemutatója. Az egyik csoport műsorába be volt építve, hogy szaloncukrot dobáltak a nézőtérre. Rengeteget. Nehogy már egy kulturális programot nasi nélkül kelljen végigülni.
Ez a tánccsoport egyébként ugyanazt táncolta, mint tavaly. Egy év alatt nem sikerült egy új koreográfiát összehozniuk (mit tanultak akkor egy évig azok a gyerekek?), de a szaloncukorra volt eszük.

Délután megyek Elsőszülöttemért, az egész osztály rágcsál.  Ropit, sós perecet, pufikukit. Ahogy elnézem, nem most kezdték, a terem padlója borítva van a törmelékekkel. Kijön a kisasszony barátnője, megkínál engem is ropival.
- Ünnepeltek valakit?
- Nem, ez csak egy átlagos nasizás.
Az oviban és az iskolában is az a szokás, hogy nem egyszerre adják oda az ünnepségre bevitt nasikat, hanem "beosztják". Értem én, nem is rossz ötlet, meg kell tanítani a gyerekeknek a beosztást, a takarékoskodást is, azt, hogy "elrakjuk szűkösebb időkre".  Csakhogy nasi szempontjából nincsenek szűkösebb idők, folyamatosan zúdul az utánpótlás. És ezzel a "jól átgondolt" elrakjuk későbbre módszerrel sikerül biztosítani, hogy minden nap nasizzanak, szörpizzenek a gyerekek.


Az óvodásommal beszélgetek, hogy telt a napja.
- És ma is ettünk szaloncukrot!
- ????
- Kétszer is!
- ????
- Először tízóraira. Tényleg. Szaloncukor volt a tízórai! (Tényleg az volt, megnéztem az étlapon. A szakképzett élelmezésvezető azt találta ki, hogy legyen szaloncukor a tízórai. És lett.) Aztán meg ebéd után is adtak az óvónénik, mert még annyi van.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…