Úgy indult ez az egész, hogy összegyűjtöm, milyen helyzetekben tör ránk teljesen váratlanul a nasiztatás. Egy újabb példa.
A városi táncegyüttesek karácsonyi bemutatója. Az egyik csoport műsorába be volt építve, hogy szaloncukrot dobáltak a nézőtérre. Rengeteget. Nehogy már egy kulturális programot nasi nélkül kelljen végigülni.
Ez a tánccsoport egyébként ugyanazt táncolta, mint tavaly. Egy év alatt nem sikerült egy új koreográfiát összehozniuk (mit tanultak akkor egy évig azok a gyerekek?), de a szaloncukorra volt eszük.
Délután megyek Elsőszülöttemért, az egész osztály rágcsál. Ropit, sós perecet, pufikukit. Ahogy elnézem, nem most kezdték, a terem padlója borítva van a törmelékekkel. Kijön a kisasszony barátnője, megkínál engem is ropival.
- Ünnepeltek valakit?
- Nem, ez csak egy átlagos nasizás.
Az oviban és az iskolában is az a szokás, hogy nem egyszerre adják oda az ünnepségre bevitt nasikat, hanem "beosztják". Értem én, nem is rossz ötlet, meg kell tanítani a gyerekeknek a beosztást, a takarékoskodást is, azt, hogy "elrakjuk szűkösebb időkre". Csakhogy nasi szempontjából nincsenek szűkösebb idők, folyamatosan zúdul az utánpótlás. És ezzel a "jól átgondolt" elrakjuk későbbre módszerrel sikerül biztosítani, hogy minden nap nasizzanak, szörpizzenek a gyerekek.
Az óvodásommal beszélgetek, hogy telt a napja.
- És ma is ettünk szaloncukrot!
- ????
- Kétszer is!
- ????
- Először tízóraira. Tényleg. Szaloncukor volt a tízórai! (Tényleg az volt, megnéztem az étlapon. A szakképzett élelmezésvezető azt találta ki, hogy legyen szaloncukor a tízórai. És lett.) Aztán meg ebéd után is adtak az óvónénik, mert még annyi van.
A városi táncegyüttesek karácsonyi bemutatója. Az egyik csoport műsorába be volt építve, hogy szaloncukrot dobáltak a nézőtérre. Rengeteget. Nehogy már egy kulturális programot nasi nélkül kelljen végigülni.
Ez a tánccsoport egyébként ugyanazt táncolta, mint tavaly. Egy év alatt nem sikerült egy új koreográfiát összehozniuk (mit tanultak akkor egy évig azok a gyerekek?), de a szaloncukorra volt eszük.
Délután megyek Elsőszülöttemért, az egész osztály rágcsál. Ropit, sós perecet, pufikukit. Ahogy elnézem, nem most kezdték, a terem padlója borítva van a törmelékekkel. Kijön a kisasszony barátnője, megkínál engem is ropival.
- Ünnepeltek valakit?
- Nem, ez csak egy átlagos nasizás.
Az oviban és az iskolában is az a szokás, hogy nem egyszerre adják oda az ünnepségre bevitt nasikat, hanem "beosztják". Értem én, nem is rossz ötlet, meg kell tanítani a gyerekeknek a beosztást, a takarékoskodást is, azt, hogy "elrakjuk szűkösebb időkre". Csakhogy nasi szempontjából nincsenek szűkösebb idők, folyamatosan zúdul az utánpótlás. És ezzel a "jól átgondolt" elrakjuk későbbre módszerrel sikerül biztosítani, hogy minden nap nasizzanak, szörpizzenek a gyerekek.
Az óvodásommal beszélgetek, hogy telt a napja.
- És ma is ettünk szaloncukrot!
- ????
- Kétszer is!
- ????
- Először tízóraira. Tényleg. Szaloncukor volt a tízórai! (Tényleg az volt, megnéztem az étlapon. A szakképzett élelmezésvezető azt találta ki, hogy legyen szaloncukor a tízórai. És lett.) Aztán meg ebéd után is adtak az óvónénik, mert még annyi van.
Szaloncukor tízóraira? És a joghurt, gyümölcs hol marad?:-((((
VálaszTörlés