Ugrás a fő tartalomra

Már tavaly is

elszántam magam, hogy a blogon az adventi vasárnapokon egy-egy karácsonyi mesét adok közre, de akkor nem sikerült megvalósítanom. (Azt az egyet, amit akkor közzétettem, itt olvashatjátok.) Az idén újra megpróbálom, hátha ... 
Íme az első mese:

Böszörményi Gyula:

LOPOTNYIK ÉS A BANYABÚ-DUGÓ

         Tudod-e, hol van a város? Ismered-e a Pukkancs utcát? Hallottál-e már arról a vénségesen vén, vakolatköpködően öreg, cseréppotyogtatóan agg bérházról, mely az ötös szám alatt áll? S vajon tudsz-e arról, hogy ebben a roggyatag, négyemeletes építményben immár nyolcvan éve nem volt karácsony? 
         Bizony, így megy ez! Jómagam sosem jártam a Pukkancs utca ötben, ám van nekem egy remek cimborám, kinek neve Lopotnyik; na, ő mesélte az alábbi történetet, amit most megosztok veled.
         Lopotnyik, ha még nem mondtam volna, természetesen macska. Afféle kopott szőrű, tépett fülű, töredezett bajszú kalandkereső, aki már igazán sokat látott, nyalintott és szimatolt az életből, s úgy ismeri az emberi természetet, mint a saját mancsát.
         Történt egyszer, hogy karácsony közeledtével Lopotnyik, mint mindig, a város utcáit járta. Amerre csak nézett, színes fények ragyogtak az áruházak kirakataiban, csillámporos bodegák sorakoztak a hóloccsos sétálóutcákban, s az emberek titokzatos csomagocskákat pakolgattak, rejtegettek és hurcimbáltak.  Ráadásként egyre több olyan alak tűnt fel, aki a kabátja, sapkája, sálja mellé még egy-egy zöld fenyőfát is magára öltött, mintha az kötelező viselet volna, s az alamuszi tűlevelek szurkálódása miatt fel-felszisszenve, ragyogó ábrázattal baktatott hazafelé.
         Loncsos kandúrbarátom, Lopotnyik ekkor tévedt életében először a Pukkancs utcába, és ott rögvest felfigyelt az ötös számú házra. Zöld szeme tisztán látta, hogy valami nincs rendben az épülettel. Míg tőle jobbra és balra, meg vele szemben is szinte minden ablakból barátságos fények szivárogtak, addig a vén vakolatköpködő sötéten, komoran, repedezetten böhömködött. Mivel Lopotnyik valóban szerette a kalandokat, hát gyorsan besurrant a tárt kapun, elosont a sajtszagú kukák mellett, majd a falhoz lapulva rácsodálkozott a bérház sivár udvarára.
A macskák érzékei rend-kí-vül kifinomultak, így Lopotnyik egyetlen pillantással többet látott, egyetlen szippantással többet szagolt, és egyetlen mancstapival többet érzett, mint bárki más. A gangok girbegurba vaskorlátait lesve, a zárt ajtók résein át szivárgó illatokat szimatolva, tappancsaival pedig a kopott lépcsőket érintve nyomban tudta, miféle emberek élnek az öreg épületben, s azok hogyan töltik a szeretet ünnepét.
         A földszinten például Nyuszat ú és vénkisasszony lánya, Adalberta szívből úúútálta a karácsonyt. Ők ketten sosem vettek egymásnak ajándékot, mivel az ilyesmit pénzpocsékolásnak érezték - csakhogy ( bár erről mukkot sem beszéltek) épp az ajándéktalanul eltelt ünnepek miatt voltak örökösen morcosak és sértődöttek. Adalberta azért vicsorgott, mert az apukájától még csak egy fél diót sem kapott soha. Nyuszat úr viszont azért hörgölődött, mert a lánya egyetlenegyszer sem főzött neki ünnepi vacsit.
         Bezzeg az első emeleten lakó Csolovekék! Nagy család, hisz voltak vagy nyolcan: apa-anya-nagymama-nagypapa-fiú-lány-lány, no, meg a nyomott képű pincsi. Ők minden karácsonyra több hullámban elkövetett, vad nekibuzdulással végrehajtott bevásárló-rohamokkal készültek fel. A BMW-jük, ahányszor csak fordultak, mindig dugig csomagokkal, amiket egymás elől takargatva cipeltek föl a lakásba, s rejtettek el a legkülönbözőbb zugokba. Mikor ezzel megvoltak, kezdődhetett a kincskurkászás! Minden családtag azon ügyeskedett, furmánykodott és sündörgött, hogy valamiként kileshesse, mit vett neki ajándékba a másik, meeert ... Sosem találnád ki, miért! Hát azért, hogy megtudja, mennyibe került az az ajándék, amit majd kapni fog. Bezony! Csolovekék számára ugyanis nem létezett nagyobb szégyen, mint ha valaki olcsóbb kacattal lepte meg a másikat, mint amilyet ő vett neki.
         A második emeletre érve a cingár (hisz kóborfajta) Lopotnyik horpadt hasa nagyot kordult, s akkora éhkopp fogta el, hogy szinte beleszédült. Ez persze nem csoda, mivel Kispöcökné - szellőztetés céljából - konyhaablakot tárt, ahonnan csak úgy zúdult, hömpölyödött, párázott kifelé a sok fincsi gőz. Lopotnyik orra nagy hirtelen halászlét, töltött káposztát, rántotthúst, birkabörköltet, és meggyes-almás-túrós-mákos rétest, rúdba csavart bejglit, és némi sült tököt volt képes megkülönböztetni. Az étkek mesés üzenetébe azonban keserű, konok bú is keveredett, mivel Kispöcök úr a tévé előtt ülve folyton csak azon zsémbelt, hogy " jó, jó ez a kis káposzta, de azért a mama rántott pontya, na, az volt ám csak az igazi"! Mivel szegény Kispöcökné minden karácsonykor ezt volt kénytelen hallgatni, hát végül rendre elsírta magát - így tán érthető, hogy a második emeleten se szerették a szeretet ünnepét.
         A harmadikon viszont... No, ott bizony első hallásra úgy tűnt, hogy valaki túúúlságosan is szereti a karácsonyt, mivel Lopotnyikot oly harsány nótázás fogadta, hogy attól majd leesett a füle. A nagygigájú Markoláb bácsi, aki az ünnepek alatt mást se tett, csak folyvást dajdajozott, most is agyonordítozta a karácsony szép csendjét. Akadt neki ehhez több kanna olcsó borocskája, sok rekesz habos söröcskéje, maga főzte pálinkácskája, és akkora rezes orra, hogy a városi cirkusz bohócai a csodájára jártak, azt remélve, hogy egyszer tán majd ők is tudnak valami hasonlót festeni maguknak, persze krumpliból. Lopotnyik sosem állhatta a dínmdánom kétlábúakat, hát fújva - sziszegve rohant át a gangon tántorgó Markoláb bácsi lába közt, s már fent is volt a  negyediken.
         Ott aztán akkora csend fogadta az én macskacimborámat, hogy bizony még a bajusza is megberzenkedett tőle. A gangon sötét volt, az ablakokban alig pislogott némi fény, és sem nyikkanásnyi nóta, se étkek édes illata, se meglepetést rejtő csomagok díszpapír-zörgése ..., de még csak az egymással veszekedő kétlábúak bús dörmögése-morcogása sem látszott - szaglott - hallatszott sehol! Lopotnyik óvatosan summantotta magát ajtótól ajtóig, míg csak szembe nem találkozott Lucával, aki épp akkor volt egyszerre hatéves és nagyon szomorú. Mivel az én macska haverom kiválóan beszélt kislányul, néhány perc múlva már azt is tudta, hogy mi a bánat oka.
- Idén se lesz karácsony - súgta a lányka, aki a lakásukban szerteterpeszkedő búskomorság elől menekült ki a gangra.
- Idén SE?! - meresztett csudálkozó szemeket Lopotnyik. - Hát mióta nincs nálatok karácsony?
- Anyuék szerint már vagy nyolcvan éve annak, hogy a pukkancs utca ötöt elkerüli az ünnep - vonogatta a vállát Luca.
- No de miért ?! - hökkent a sokat látott-szimatolt-tappancsolt macskavagány.
- Hol ezért, hol azért. Egyszer beázott a plafon, másszor odaégett a vacsora, aztán felgyulladt a karácsonyfa, majd ellopták az ajándékokat, vagy kikapcsolták a villanyt, a fűtést, a vizet. Minden évben történik valami vész, ami tönkreteszi a karácsony ünnepét.
- Vagy úgy! - nyarvintott ekkor bőszet az én kopott bundájú karomvitézem. - Sejtem már, mi a baj. Mondd csak, Luca: lakik-e a házban olyan emberféleség, akit, ha meglátsz, minden hajadszála az égnek mered?
- Háááát... A Topsics néni - biccentett a kislány. -Arrafelé van neki az ajtaja.
Lopotnyik zöld tekintete ekkor a folyosó végén induló, s egészen a tetőig emelkedő lépcsőre villant.

- Most megyek, de mindjárt jövök! - nyávogta  a macskahős. - És ha jövök, akkor az idén újra lesz karácsony!
         Azzal nesztelen, sbátran felcsapott farokkal a tetőtéri lakás irányába szökkent, ahol hamarosan elnyelte őt a borzongató sötét. Luca a gang vaskorlátjába kapaszkodva várt, csak várt, míg hirtelen hangos kiáltás ütötte meg a fülét, ami lentről, a macskaköves udvarról hömpölyödött fel hozzá.
- Hát ez a szalagos kalap? Csak nem nekem vetted, apukám?

- De bizony neked, édes lányom, mivelhogy oly finom káposztás cvekedlit rittyentettél elém az ünnepi asztalra.
         Luca ámulva leste, amint négy emelet mélyen Adalberta, a mindig morcongó vénkisasszony új kalapjában illegetve magát, körbetáncolta  a széles mosolyú Nyuszat urat, aki viszont egy nagy fazekat ölelt magához. S ezzel a csodák még épp csak elkezdődtek! Az első emeleten Csolovekék sorjáztak ki a gangra, kezükben egy-egy égő gyertyaszál, s ahelyett, hogy a méregdrága kacatvacakokat bontogatták volna, szép énekszóval zengték tele a házat. Fölöttük kispöcök úr ölelgette gömbölyded feleségét, így óbégatva, hogy ...
- Én ilyen szívhezszóló, szép ajándékot, mint ez a páros beutaló a kákabeléndeki fogyókúrás edzőtáborba, még sohasem kaptam!

- Örülök, hogy örülsz, szerelmetes uracskám - kacagott a felesége. - És meglásdt, jövő ilyenkor már körbe is tudsz majd érni mindkét karoddal.
         Luca tovább fülelt, ám a harmadik emeletről sokáig csak valami fura bugyborgást, sluttyogást, csobogást és hörgölődést hallott, mint mikor a kádból sietve folyik le a víz. Mikor aztán ennek vége lett, kivágódott a Markoláb bácsi ajtaja, s az öreg így kiáltott:
- Mind beöntöttem a fajanszba, ami mérgező itóka csak volt. Többé már nem vagyok szomjas, emeberek, és a gigám sem kíván mást, mint édes - habos málnaszörpöt.
Az alatta lakók mind boldogan tapsoltak, csak Nyuszat úr motyogta halkan:
-Szegény cirkuszi bohócok; eztán honnan veszik a mintát a vörös krumpliorrhoz?
         Luca csak nézte és nézte a ház boldog lakóit, miközben a karácsonyi fények sorra beragyogták a legsötétebb, legdohosabb zugokat is... Kivéve a negyedik emeletet, ahol ő egyre búsabban kapaszkodott a vasrácsba, míg aztán ...
- Nyááááúúúúúúú! Akarom mondani: dugulás elhárítva! - jelentette Lopotnyik, aki épp oly csendesen jelent meg, ahogy az imént eltűnt.
- Miféle dugulás? - ráncolta a homlokát Luca.
- Természetesen a banyabú-dugulás - válaszolta  a vándorkadúr. - Ezek szerint te nem is tudtál róla, hogy a tetőtérben lakó néni boszorkány?! Ez szép! Látszik, mennyire nem törődnek egymással az emberek. Topsics néni bizony boszi, bár nem annak született. Nyolcvan évvel ezelőtt még épp olyan kislány volt, mint te, s már akkor is ott lakott, abban a félreeső tetőtéri lakásban, ahova soha, senki be nem kopogtat.
- Persze, hisz félünk tőle!
- Pedig nem kéne - nyervogta Lopotnyik. - Látod én bementem hozzá, s miután elbeszélgettünk, hamar kiderült, hogy az ő boldogtalansága dugította el azt a titkos kéményjáratot, ami a ház karácsonyi vigyortündérének bejárata kellene, hogy legyen.
- Szóval a Pukkancs utca ötben ezért romlott el mindig a karácsony, mert nem tudott bejutni a vigyortündér?! - tátotta a száját Luca. - De hogyan lett Topsics néniből boszi, s miféle az a nagy bánat, ami képes eldugítani a kéményt?
- Hogyan és miért! - fintorgott Lopotnyik. - Holnap reggel tessék bekopogni a nénihez, s ő majd szívesen elmondja neked a történetét. Most viszont sipirc haza, hisz úgy látom, már várnak rád!
         Lucáék ablakából karácsonyfa gyertyalángjai pislogtak kifelé, s az egész család széles mosollyal hívogatta őt, mutatva, idén mégis lesz karácsony! Lopotnyik eztán sietve visszatért Topsics néni ajtajához, ami nyomban résnyire nyílt, s ő besurrant a titokzatos boszihoz, kinek banyabú-dugulást okozó történetét valóban csak az ismerheti meg, aki önmagán kívül másokra is hajlandó figyelni!
 
A mai családi csapatépítés pedig az volt, hogy csináltunk egy adag kockatésztát, mert amikor megkérdeztem, mi legyen a vacsora, az volt az egybehangzó döntés, hogy káposztás cvekedli :-)


 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Farsang

farka ide, húshagyó kedd oda, az oviban csak múlt pénteken volt farsang. És én csak most jutottam odáig, hogy megmutassam a jelmezeket.
Amikor a farsangi jelmezekről tárgyalunk, mindig igyekszünk középutas megoldást találni. Legyen házilag elkészíthető, de látványos, készüljön új ruha, de legyenek újrahasznosítható elemei is a jelmeznek, legyen mindnyájunk számára elfogadható, és költségtakarékos. Egy dologból nem engedünk: nagyon lányos jelmezt kell kitalálnunk, aminek a legfőbb eleme a szoknya, nagy, habos, hosszú, tüll, csillogós, pörgős, stb, stb.
A közös halmazba az idén egy boszorkány és egy páva jelmez került.

A boszi jelmezt könnyű volt összeszedni, fekete cipő, harisnya, póló, pulcsi van itthon, sőt, néhány éve vettem egy-egy boszorkánykalapot is, azóta is hordják a kisasszonyok nagy örömmel.
Maradt a szoknya.
Az alsószoknyát 2 réteg tüllből varrtam. Felülre egy organza-szerű anyag került. Még régen vettem az Ikeában, akciósan, hogy valamire csak jó lesz. Nem tudom, mire szán…

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 
És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kid…