Ugrás a fő tartalomra

Mivel etetnek téged? 42.

Még kezdő ovis szülőként figyeltem fel egy szokásra. Délután a szülők kérdezgetik az óvónéniket, hogy aludt-e, evett-e a gyerek. Már akkor sem értettem, miért az óvónénit kérdezgetik, és miért nem a gyereket. Tudom, a kicsikkel nem mindig könnyű az ilyen beszélgetés, de azért érdemes próbálkozni. Veszteni valónk gyakorlatilag nincs, mi van, ha a gyerek azt mondja, megette a levest, közben meg mégsem? Semmi. És ha nem tudja elmondani, mit kaptak ebédre? Akkor sincs semmi.
Én tehát mindig a kisasszonyokkal beszéltem, beszélem meg az ilyen ügyeket, de szavakra sincs szükség, látszik az egy gyereken, ha fáradt, vagy éhes.
Kedden délután, ahogy hazaértünk, csak azért léptem be a konyhába, hogy lepakoljam a cuccokat, Elsőszülöttem máris a nyomomban volt, azzal a jellegzetes kíváncsi, fürkész tekintettel (Ha láttatok már szurikátákról szóló filmeket, el tudjátok képzelni.), amikor nem mond semmit, csak hümmög, meg szétnéz a hűtőben, belenéz a fazekakba, feltérképezi a lehetőségeket.
- Éhes vagy?
- Nem. Nem nagyon.
Ha nem nagyon éhes, az jó, vacsoráig épp nagyon megéhezik, majd akkor eszünk. De pakol ki a táskájából, odahozza nekem a menzás uzsonnáját, Hazahoztam, le szoktad fényképezni, ezek szerint a kisasszony nem uzsonnázott, értem már, miért éhes.
 
 
Azért játszom a naivat.
- Nem voltál éhes, miért nem etted meg az uzsonnát?
- Mert undorító. Szerintem ez a szalámikrém, de nagyon furcsán néz ki. És amúgy sem szeretem.
Erre nincs mit mondani, nézzük azt az uzsit.
 
 
Igen, annak tűnik. Mármint szalámikrémnek. És undorítónak. Egyébként finom, paprika illata van az egésznek. A baj az vele, hogy szerintem már maga az ötlet, hogy szalámikrém, az sem étvágygerjesztő. Amióta az egyik kedves olvasóm elárulta, hogy náluk annak idején a koleszban ez úgy készült, hogy tejport vízzel összekevertek és ebbe az alapba kevertek egy kis darált szalámit, azóta még kevesebb kedvem van hozzá. És akármennyire reformálják a menzát, szerintem egyre romlik a minőség, szóval van rá esély, hogy azóta már találtak a tejpornál olcsóbb hozzávalót is. (A liszt olcsóbb, mint a tejpor?)
Ha közelebbről megnézem (nagyítható a kép), a sárgás kencében (mitől sárga?) elszórtan rózsaszín valamik vannak. Lehet, hogy azt szánták szaláminak. Csakhogy a szalámi nem így néz ki, ez inkább parizerre hasonlít.
Jó, akkor uzsonnázzunk. Leültünk, tisztítom a mandarint, a kisasszonyok rágják az almát, beszélgetünk.
- És, az ebéd mi volt? - akkor már végére járok a dolognak.
- Chilis chilis bab.
- ??????????? (A kisasszony iskolájába is elért a menzareform, és új ételeket vezetnek be, vagy mi van? Nem emlékszem, hogy valaha is kaptak volna chilis babot a menzán.)
- Chilis chilis bab.
- Chilis bab? (Lehet, hogy kialakult valami sztori, vagy poén kapcsolódik hozzá, azért mondja ilyen furcsán ez a gyerek? Úgy érzem, lemaradtam valamiről.)
- Nem. chilis, chilis bab! (Jól van na, megértem én, nem kell azért ilyen hangon mondani, csak furcsállom.) Mert nem csak úgy simán chilis bab volt, hanem ez annyira csípett, hogy nem lehetett megenni, ezért chilis chilis bab. A többieknek is nagyon csípős volt, senki nem evett belőle.
Azt azért lehet tudni, hogy a gyerekek általában nem szeretik a csípőset, én a kicsit csípőssel is nagyon óvatosan próbálkozom. De az milyen már, hogy annyira csípős az ebéd, hogy nem tudják megenni a gyerekek? A szülők meg fizetnek érte. És erre nem lehet azt mondani, hogy mert annyira kevés pénzből nem lehet jobbat kihozni, elég lett volna odafigyelni a fűszerezésre. És akkor azt a rengeteg maradékot kidobják (jobb esetben odaadják a moslékot valakinek, nem tudom, azt most lehet-e), aztán meg lehet mondani a rádióban, hogy a gyerekek nem eszik a menzás kaját, mert nem ismerik az ételeket.
Mennyire lehetett éhes a gyerekem, ha nem ebédelt és nem uzsonnázott? Még jó, hogy tízórait csomagoltam neki.
Mentő kérdés:
- És a levest legalább megetted?
- Leves nem volt.
- ???????????
- Diós süti volt. Azt hiszem. Piskótatekercs alakja volt, a krém meg úgy nézett ki, mintha dió lenne, de nem olyan íze volt.
Azt hiszem, tudom, mi lehetett. Dejós piskóta. Legalább nem teszünk úgy, mintha elfogadható hozzávalókat használnának a menzán, az étlapon is úgy van kiírva, hogy dejós tészta és dejós piskóta.
- A sütit megetted?
- Meg. Nagyon éhes voltam.
Azt elhiszem. És azt is, hogy nagyon éhes maradt, az én gyerekemnek egy szelet süti nem elég ebédre, azt desszertnek szokta enni.
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Farsang

farka ide, húshagyó kedd oda, az oviban csak múlt pénteken volt farsang. És én csak most jutottam odáig, hogy megmutassam a jelmezeket.
Amikor a farsangi jelmezekről tárgyalunk, mindig igyekszünk középutas megoldást találni. Legyen házilag elkészíthető, de látványos, készüljön új ruha, de legyenek újrahasznosítható elemei is a jelmeznek, legyen mindnyájunk számára elfogadható, és költségtakarékos. Egy dologból nem engedünk: nagyon lányos jelmezt kell kitalálnunk, aminek a legfőbb eleme a szoknya, nagy, habos, hosszú, tüll, csillogós, pörgős, stb, stb.
A közös halmazba az idén egy boszorkány és egy páva jelmez került.

A boszi jelmezt könnyű volt összeszedni, fekete cipő, harisnya, póló, pulcsi van itthon, sőt, néhány éve vettem egy-egy boszorkánykalapot is, azóta is hordják a kisasszonyok nagy örömmel.
Maradt a szoknya.
Az alsószoknyát 2 réteg tüllből varrtam. Felülre egy organza-szerű anyag került. Még régen vettem az Ikeában, akciósan, hogy valamire csak jó lesz. Nem tudom, mire szán…

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 
És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kid…