A vasárnapi mese

megint hétfőre jutott, de gondolom az olvasói közt is vannak néhányan egy-két nap lemaradással.

Podmaniczky Szilárd

Téli karácsony 

         A karácsonyban az a jó, hogy mindenki olyan elégedett. Csak a Jézuska nem, mert ő nem kap senkitől semmit. Bár anyu azt mondja, adni is ugyanolyan jó.  Hát, nem tudom. Én odaadtam a radíromat a Karcsinak, és nem adta vissza, csak amikor a felét már elradírozta. Azt mondja, annyira nem tud lovat rajzolni, hogy ha kész a feje, a farkát rontja el, ha kész a farka, akkor a lába lesz rövid, és a nyakából jön kifelé. Legszívesebben mindig csak zsebkendőt rajzolna, aztán kifújná bele az orrát.

         Tavaly karácsonyra kaptam egy Világatlaszt, azóta nem tudom letenni. Bolyongok benne Afrikától Új-Zélandig, ahol nyáron van a karácsony, és ahol olyan változatos a növénytakaró, hogy apunak meg se merem mutatni, mert mindenre allergiás. Ha ránéz a fűre, már attól tüsszög, anyu meg tűri csöndben, közben meg nagyon zavarja, egyszer hátba vágta a retiküllel, és meggyógyult.

         Idén most a nagymamát is elhozzuk, eddig mi jártunk hozzá karácsony másnapján, de tavasztól nem tud járni, mert leesett a lábáról. Apu titokban megvette neki a tolószéket, de a nagymamának olyan válogatós ízlése van, hogy majd hozzávágja, ha nem tetszik neki a kézifék fogantyúja.

         Én egy olyan fényképezőgépet szeretnék kapni, ami sokat tud egymásután fényképezni, hátha le tudom fényképezni az angyalokat. Mert a barátnőm, a Melinda szerint az angyalokat azért nem látjuk, mert ott is vannak meg nincsenek is, és ha akkor fényképezel, amikor ott vannak, akkor te vagy a menő, és rányomhatod a pólódra, és abban tornázhatsz egész nyárig.

         De persze van annak előzménye, hogy karácsonykor elégedettek vagyunk. Például anyu és apu éjfélig égeti a villanyt kint a konyhában, és nézik az asztalon a borosüveget. Ilyenkor szövik a tervet, hogy hogy fogjuk ezt megcsinálni, és miből, és hogy inkább be kellene ruházni egy műfenyőbe, de apu a műfenyőre is allergiás, és a legjobb pillanatban tüsszentené el a gyertyalángot.

         Van az osztályunkban egy rémesen hülye gyerek, a Robi, aki nem bánt senkit, csak kínozni szokott. Most az a legújabb, hogy énekli a kis- meg a nagykarácsonyt, de akasztófával, hogy jaj, de szép az akasztófa, sok-sok ember lógna rajta. Mondtam a Melindának, hogy szólni kéne a polgármesteri hivatalban, hogy vizsgálják ki a Robi agyát, aztán szavazzák meg, hogy normális-e.

         Az én ajándékom egy nagy teremlabdarúgó-torna lesz. Vettem egy akkora kartont, hogy nem tudtam megfogni, úgyhogy összehajtotta a papírboltos Gyuri bácsi, és nem fogadott el érte pénzt, hanem azt akarta, hogy háláljam meg, ha nagy leszek. Nem akartam így elhúzni, de végül mondtam, hogy rendben, majd egyszer főzök neki egy gulyáslevest tokkal vonóval.

         Szerencsére pontosan középen hajtódott össze a karton, oda fogom megtervezni a középpályát. Apunak volt az a nagy vágya, hogy játszhasson egy ilyenen, de mindig kiestek a döntőben, pedig még a nagymamám is eljött szurkolni. Úgy szidta a bírót, amikor az aput lerúgta az állatorvos, hogy az egész lelátón csend lett, csak a nagymama üvöltött cirmos kendővel a fején, hogy tyúkbelet a bírónak. Be is hívták a nagymamát a városi tévébe, mert olyan népszerű lett, hogy kikérdezték tőle, mi a véleménye az olajválságról, meg hogy légi katasztrófa volt Szudánban, de a mama csak annyit mondott, hogy jobban tennénk, ha a saját portánkkal törődnénk. Mert a magyar ember még mindig nem döntötte el, hogy a Kárpát-medencében akar-e letelepedni, mert nem ültet a ház elé virágot, és nem söpri az utcát. Én ezt nem nagyon értem, de a nagyit is berajzolom a lelátóra, és a kedvencét fogja kiabálni, hogy Erkel Ferenc, Bánk Bán.

         Anyut is berajzolom, ahogy kávét szürcsöl, mert azt nagyon bírom, ahogy csinálja. Megfogja a kistányért, és úgy tartja maga előtt, mintha azt mutatná, idáig ért a víz a termálfürdőben, és utána fölcsippenti két ujjal a csésze fülét, és olyan kicsit iszik csak, hogy ezt egész nap meg tudja ismételni. Apu szerint piszmog, anyu szerint meg a kávé nem pálinka.

         Régen szerettem volna kérni valami kis állatot karácsonyra, vagy nyulat, vagy kutyát, vagy olyan cicát, amin bolhanyakörv van. De anyuék azt mondták, hogy nem fogom tudni gondozni, nekik pedig éppen elég, hogy engem gondoznak, nem kell nekik másik háziállat. És ha testvérem lenne, azt  se gondoznátok? A testvér az már más tészta, csak az a helyzet, hogy anyagi problémákba ütközik, és nagyon sajnálják, de kiszámolták, hogy akkor el kellene adni a kocsit, vagy nem tankolnának bele, ami ugyanaz. A kocsival pedig engem kell iskolába vinni, úgyhogy gyakorlatilag nekem kellene eltartanom a testvéremet. De hogy miből, azt már nem mondták meg. Eladhatnám mondjuk a téli kabátomat, vagy az ágyamat, anyu meg csak-csak ingyen adná a tejet.

         Apu ki szokott vinni a vásárra, hogy akkora fenyőfát vegyen, amekkora én vagyok. Tavaly óta most valahogy nem nőttem semmit, úgyhogy nem lesznek extra kiadások, csak talán az, hogy vastagabb a csizmám talpa. Igazából nem szeretem ezt a vásárt, mert tavaly is fiúnak néztek. Na, öcskös, hogy ityeg a fityeg? Apu meg nem mondta el, hogy lány vagyok, hanem, hogy válaszoljak szépen a bácsinak. És hirtelen szégyellni kezdtem magam, hogy lány vagyok, pedig csak annyit kellett volna mondani, hogy punci, és kész.

         Általában apu csinálja a légi munkát, én pedig a földit. Apu föláll egy székre és akasztgatja a díszeket, én meg lent a fotelben kötözöm a szaloncukrot. Karácsony délben mindig valami könnyű ebédet eszünk, hogy estére is legyen étvágy, és ettől olyan lesz a délután, mintha böjtölnénk. Igaz, én nagyon kevéssel elvagyok, de apunak úgy korog a gyomra, mintha egy medve brummogna a fenyőfán. Ez neki is tetszik,és mondja, hogy most kanyarodik be a célegyenesbe a karfiolleves. És van, hogy tényleg eltalálja, mert már rohan is a vécére újságot olvasni. Én meg magamra maradok a fával, anyu a konyhában matat, és nyugodtan simogatom az orrom hegyét a copfommal.

         Tegnap elromlott a kávéfőző. Anyu piszok mérges lett, mert ha ezt tudja, akkor mindenki kávéfőzőt kap. Most meg ihatják a neszt egész ünnepek alatt, meg még vízkeresztig is.

         Apu mostanában kint dohányzik az erkélyen, mert nem szeretné, ha miatta kerülnék tüdőszanatóriumba. Most különben is akciózik, mesélte a Krigler Ernő bácsinak, hogy megpróbálja úgy elnyomni a cigarettát, hogy az utolsó legyen, mert akkor neki ez lenne a legnagyobb karácsonyi ajándék, havi huszonötezer plusz. Anyu soha életében nem dohányzott, mert a dédnagypapáját dohányzás közben ütötte el a vonat. Ráadásul gőzmozdony.

         Az idén megfogadtam, hogy nem keresem meg az ajándékokat. Olyan óvodás dolog, ha mindent tudni akar előre az ember. Föltúrni a nagy ruhásszekrényt? Ugyan minek? Kikapcsolni a villanyórát, hogy hátha a nagy csillárba rejtettek valamit? Kotorászni a vécéöblítőben a merőkanállal? Benézni a redőnytok mögé? Bemászni a mosatlan ruhák közé, és titkos rekeszeket keresni a mosógépben? Ugyan! Már én sem vagyok kisgyerek, akinek eláll a lélegzete a meglepetéstől.

         Most megyek aludni, mert pihenten kell ébredni, és nem úgy, mint akit a kutya szájából húztak ki.

 

Csemege persze a testnek is kell, nem csupán a léleknek.

 

 

Ezt a csemegét hívhatjuk alkoholmentes tojáslikőrnek, egg nog-nak, én most az angyalok Melegítő Üdítőjének kereszteltem el.

Kell hozzá sok tojás (keveset nem érdemes készíteni belőle :-), minden tojássárgájához 2 dl folyadék (tej és tejszín tetszőleges arányú keveréke) és cukor, ízlés szerint. Gőz fölött addig kell habvarővel kavargatni, míg be nem sűrűsödik.

Persze az ízesítéssel lehet extrázni, én most kardamommal fűszereztem (nyami, jó döntés volt), a folyadék egy része lehet alkohol (rum vagy vodka), de ez már ízlés kérdése. Mint ahogy az is, hogy melegen vagy hidegen isszuk, nyomunk-e még rá tejszínhabot, stb. lehet kreatívkodni nyugodtan, a végeredmény mindenképp finom lesz.

 Hajnalban főztem, hogy a kisasszonyoknak ezt hozhassa az adventi Angyal reggel.

Az Angyal nyilván nem tenne olyat, hogy valami átlagos, snassz üvegbe beleöntené a cuccot, oszt jó' van, tehát még nagy sietve elő kellett állítanom valami díszes üveget.

Most jött el az ideje a lézerpasztával való kísérletezésnek - naná, mikor máskor - , bevallom, kicsit tartottam tőle, a neve miatt csak a Csillagok háborújára tudtam asszociálni.

 

 

 

Fölösleges volt parázni, lézeraranyozni jó mulatság. Csak pöttyöket nyomtam az üvegre, mire körbeértem, az eleje már meg is száradt, aztán még egyszer, és kész is volt. Közben azt képzeltem, olyan lesz az egész, mintha szikrázó, arany hópöttyök fagytak volna az üvegre. És tényleg olyan lett.

 

 

Az Angyal persze levelet is írt (minden nap szokott, nagyon rendes egy Angyal jár hozzánk :-).

Kitaláljátok, mit ittunk reggelire?

 

 

Ui: Akinek épp nincs otthon lézeraranya (egyébként kapható lézerezüst is), szerintem bátran kipróbálhatja, hogy csillámport kever dekupázs ragasztóba (már ha az épp van otthon), szerintem ugyanez lesz az eredmény. A ragasztó színtelenre megszárad, a csillám meg ottmarad.