Ugrás a fő tartalomra

Mivel etetnek téged? 26.10

Ez bizony tényleg egy végtelenül hosszú lista lesz:-(
Van a főtéren egy kis pavilon, minden délelőtt más óvodás csoport elsétál oda, és néhány karácsonyi dalocskát elénekel. A minap Másodszülöttemék kerültek sorra.
Az egyik gyerek nagymamája is ott kószált a téren a nézelődők, bámészkodók között, megnézte a gyerekek műsorát, megtapsolta, megdícsérte őket.
De nagymama úgy gondolta, egy ügyesek vagytok! és egy simogatás a buksikra nem elég, adnia kell valamit a gyereknek. (Gondolom, ha néhány év múlva ugyanezeknek a gyerekeknek nem lesz elég az iPhone, hanem mp16-ot akarnak majd, nagymama szörnyülködik majd a legjobban.) Felkerekedett hát, és utánuk vitt az oviba egy nagy adag bonbont és szörpöt is, hogy ihassák is a cukrot.
Tehát ebéd előtt megették a bonbont, ebédhez megitták a szörpöt, ebéd után meg az óvónéni előszedett egy kis szaloncukrot, megették azt is.
"Szerencsére" szörp maradt még, elrakták hétfőre, nehogy akkorra ne jusson édesség.
Hétfőn délelőtt karácsonyi ünnepség lesz az oviban, akkor amúgy is lesz nasizás, de úgy tűnik, a szörp még nagyon kell.

Megjegyzések

  1. Nincs ebben a történetben semmi tragédia szerintem. Itt inkább a gesztust kellene értékelni, nem a mesterséges színezéket és persze nem attól lesz a gyerek egészséges életmódra nevelve, ha az óvónéni az ajándékba kapott édességet leszólja a mit sem értő gyerek előtt. Az egészséges életmódra otthon kell nevelni azzal, hogy nem vesz az ember általa feleslegesnek tartott élelmiszereket. Ennyi erővel Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszálát is elborzadva lehetne mesélni a gyereknek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem az nem gesztus, ha az ember gyereket lát, rögtön telenyomja a szerencsétlen száját édességgel. És ilyen iszonyatos mennyiségben már végképp nem tudok jó pofát vágni a dologhoz.
      Csinálhatok én itthon bármit, ha a gyerekeimet 8-tól 4-ig édességgel tömik.

      Törlés
  2. Szia! Ez a kedvenc sorozatom! Imádom olvasni és mindig megnyugszom, hogy nem csak engem idegesít fel ez a karácsonyi "cukor-szezon". Én már leszoktam pl a gyerekekkel közös kekszsütésröl és társairól, hogy valahogy ellensúlyozzam ezt a dömpinget. Közben pedig dühöngök, mert igazából én szeretnék ilyenkor többet sütögetni velük. És én sem értem, hogy pl. az adventi naptárba az iskolában miért kell csokit, nyalókát pakolni. Miért nem lehet pl. kicsi könyveket, radírokat, 1 db ceruzát, vagy éppen mogyorót pakolni. Aztán megy a sopánkodás, hogy milyen túlsúlyosak a mai gyerekek. Mi jártun egy oviba, ahol napközben semmi, de semmi édeséget nem adtak a gyerekeknek, szülinapra gyümölcsöt, zöldséget, sajtot és hasonlóakat lehetett vinni. Azt mondták, hogy meghagyják a szülöknek a lehetöséget, hogy délután ök adják azt az 1 darab édességet a gyereküknek, amely napi szinten ajánlott. Szuper volt, de sajnos elköltöztünk a környékröl. Még valami: inni a gyerekek kizárólag vizet, tejet és édesítetlen gyümölcsteát kaptak. Szerintem, valahol itt kezdödik az egészséges életmódra nevelés. Üdv, I.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó olvasni, hogy vannak még "normális" ovik. Egyszer talán majd szentelek egy bejegyzést annak is, hogy milyen funkciókat vesz át (és miért???) az óvoda, iskola a családtól. Én pl. évek óta dühöngök amiatt. hogy minden ünnepet megtartanak 2 héttel korábban.
      Az itthoni sütikészítéssel én is ugyanígy küzdök. Amikor nagy nehezen sikerül elkapnom egy olyan napot, hogy véletlenül nincs nasizás az oviban, iskolában, akkor azért nekilátunk, de nem látom azt az örömöt a kisasszonyokon, hogy végre süti!

      Törlés
  3. Nyáron, amikor kórházban voltunk én is nekikezdtem egy "Mivel etetnek téged" minisorozatnak, mert az is megér egy misét, hogy egy kórház gyerekosztályán mivel mérgezik a gyerekeket (megint más kérdés, hogy a nővérek nagy része kisebb nagyobb mértékben ellopja pl a felvágottat a gyerekektől, mert az osztály hűtőjében van tárolva a gyerekek adagja...)

    A kiszáradás szélén, de már infúzió nélkül a feladat az volt, hogy itassam a gyereket, kórházi teával... Híg volt, már a teafű szempontjából, mert cukor az volt benne kancsónként 1 kg. Nagyon kedvesen hordta be a konyhás nővérke (a folyadékot lentről küldték), de én nem adtam oda a gyereknek, még akkor sem, ha megbántok vele akárkit is, mert a gyerek fontosabb, mint más lelkivilága. Végül a konyhás nővérke is megbékült, legalábbis látszólag, mert elfogadta, hogy az 50 Ft kitudja miből van pudingot nem a gyerek, hanem Papa eszi meg látogatáskor.

    Jól megszaladtak a gondolataim, mert eredetileg csak annyit akartam írni, hogy mennyire szimpatikus a cukor nélküli tea a közétkeztetésben :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kórházi élményem - és akkor ezt gyorsan le is kopogom -, csak annyi van, amit a kisasszonyok születésekor gyűjtöttem, mondjuk az is épp elég.
      Elsőszülöttem megszületett, és rácáfolva a babás könyvekre, első pillanattól kezdve nagyon jól szopizott, ráadásul nekem is bőven volt tejem az első pillanattól. Épp szoptatok, szemlátomást jól megy a dolog, bejön a csecsemős nővér, hozza a friss (???) cukros vizet (a teafűvel már nem is piszmogtak), hogy adjak a babának. Miért? - kérdeztem. Erre néz rám döbbenten: Még nem adott neki? A gyerek reggel született, most meg már dél is elmúlt!
      Néztem csodálkozva, egyrészt, hogy jé, már 4 órája életben tudom tartani a gyerekemet cukros víz nélkül, másrészt hogy mégis milyen indokkal kellene neki cukros vizet adnom, de a válasz kb. annyi volt - mondjuk ekkor már dühös volt a nővér -, hogy mert kell és kész.
      Namost. Szerintem nem kell cukros víz a babának és kész. Még azt is el tudom képzelni, hogy valamit belekevertek még abba a vízbe a cukron kívül, akkor meg pláne nem adom a gyerekemnek. Az egészet a Párom rendkívül nagyvonalúan megoldotta, a cukros vizet mindig kiöntötte a csapba, így amikor jött a nővér az üvegekért, elégedetten látta, hogy lám-lám, a gyereknek több esze van, mint a szüleinek, mégiscsak megissza a cukros vizet.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Farsang

farka ide, húshagyó kedd oda, az oviban csak múlt pénteken volt farsang. És én csak most jutottam odáig, hogy megmutassam a jelmezeket.
Amikor a farsangi jelmezekről tárgyalunk, mindig igyekszünk középutas megoldást találni. Legyen házilag elkészíthető, de látványos, készüljön új ruha, de legyenek újrahasznosítható elemei is a jelmeznek, legyen mindnyájunk számára elfogadható, és költségtakarékos. Egy dologból nem engedünk: nagyon lányos jelmezt kell kitalálnunk, aminek a legfőbb eleme a szoknya, nagy, habos, hosszú, tüll, csillogós, pörgős, stb, stb.
A közös halmazba az idén egy boszorkány és egy páva jelmez került.

A boszi jelmezt könnyű volt összeszedni, fekete cipő, harisnya, póló, pulcsi van itthon, sőt, néhány éve vettem egy-egy boszorkánykalapot is, azóta is hordják a kisasszonyok nagy örömmel.
Maradt a szoknya.
Az alsószoknyát 2 réteg tüllből varrtam. Felülre egy organza-szerű anyag került. Még régen vettem az Ikeában, akciósan, hogy valamire csak jó lesz. Nem tudom, mire szán…

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 
És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kid…