Ugrás a fő tartalomra

Még jó, hogy

alapból koránkelő vagyok. Mert mire a többiek ébredezni kezdtek, a házban már levendula és sütemény illat volt, égtek a gyertyák, és, és, és, már el is mosogattam!, sőt, már vissza is másztam a paplan alá, lustálkodni még egy kicsit.
Az történt, hogy a fejembe vettem, milyen szép is lenne a második adventi gyertya fényében frissen sült süteményt reggelizni... (Nekem elég egy adventi, karácsonyi magazint futólag átlapozni, és máris ilyen hülyeségeket találok ki.) És ha már kint olyan hideg van, meg viharos szél fúj, a süti legalább legyen nyári.
Így történt, hogy levendulás-narancsos süteményt sütöttem.
Kell hozzá 1 dl tej, 6 tojás, egy (vagy két) narancs reszelt héja és leve, vanília, kb. 20 dkg liszt, 2-3 ek cukor (Aki édesen szereti, az rakjon bele többet, mi viszonylag kevés cukorral is jól elvagyunk. Az eredeti receptben 1,5 bögre cukor volt megadva, ez nekünk kb. egy havi adag.), sütőpor, só, 20 dkg olvasztott vaj, szárított levendulavirág.
A meleg tejben kiáztatom a levendulát. Én nem szoktam leszűrni, de akit zavarnak a kis virágok, át is szűrheti. Összekeverem a tejet, a tojásokat, a cukrot, a narancslevet, a vaníliát és a sót. Egy másik tálban összekeverem a száraz anyagokat; liszt, sütőpor, narancshéj. A két keveréket összevegyítem, közben a megolvasztott, de már nem forró vajat is belekeverem.
Sütőpapírral kibélelt őzgerincformába öntöm, és meleg sütőben megsütöm (tűpróba).
Ha kihűlt, porcukros-tojásfehérjés mázzal vonom be, amibe szintén lehet egy kis narancslevet, vagy reszelt narancshéjat is keverni.
Kicsit kenyérszerű sütemény lesz, vajjal, dzsemmel az igazi. Vagy levendulamézzel :-)
 

 
 
És a második adventi mese:
 
SCHEER KATALIN
ELFELEJTETT LÉNYEK BOLTJA
 
- Unatkozom! Rettenetesen unatkozom! - sóhajtotta Ariella, aztán széttárta a szárnyát, és dobott egy hátast a toronyház tetejéről. Az irodaépület hátsó udvarán landolt. Ez volt az egyetlen hely a városban, ahol senkinek sem jutott eszébe összelapátolni a havat. Egy ideig bámulta a fölötte elnyúló hatalmas, grafittal satírozott eget, aztán feltápászkodott, és alaposan megvizsgálta a nyomot, amelyet a hóban hagyott.
- Nem is rossz - állapította meg egykedvűen, aztán elindult, hogy körbenézzen a karácsonyi forgatagban.
Az emberek hatalmas pakkokkal loholtak el mellette. Ki se látszottak az óriásdobozok, a tömött bevásárlószatyrok, az összekötözött fenyőfák mögül. valaki szentségelt, mert leszakadt a szatyor füle. Egy asszony felsikoltott, mert nem találta a pénztárcáját. Egy kisfiú bömbölt, mert nem kapott télapós nyalókát. Egy utcazenész a Kis karácsonyt játszotta szilofonon, de a csonynál folyton félreütött.
Ariellával a kutya sem törődött. Úgy, ahogy mondom. Azelőtt legalább a kutyák megugatták. Ma már? A farkuk se rebbent a láttán. Csak néhány macska nyávogott rá meglepetten.
- Nahát! Kölyökcica korom óta nem láttam hozzád hasonlót!
Ariella csüggedten bólogatott.
- Én vagyok az utolsó. Az utolsó karácsonyi. A többiek átképezték magukat. Persze nincs túl sok munka. Gyerekfelvigyázás, betegápolás, álomhintés, ihletsúgás... alig valami. Az emberek manapság mindenért a boltba mennek.
- Az ám - felelték a macskák. - Még macskaeleséget is a boltból hoznak! Ha tudnád, milyen finom!
Ariella bandukolt tovább a latyakos járdán. Ami igaz, az igaz, neki is kedvére voltak a csillogó kirakatok. Legjobban az illatszerboltokat kedvelte. Az a sok gyönyörű üvegcse, telis-tele pompás illatokkal! Nem rossz, meg kell hagyni. Aztán ott volt az a bolt a töméntelen mennyiségű könyvvel! Hogy azokban mennyi történetet hordtak össze! Csupa-csupa izgalmas kaland! Persze ilyenek csak az emberekkel eshetnek meg.
Most egy kissé ódivatú, kopottas üzlet felé vezetett az útja. Az orr- és ujjlenyomatoktól piszkos vitrin mögött bábok lógtak láthatatlan damilszálakon. Mindenféle mókás vagy éppen visszatetsző figura. Az egyik például kiköpött pingvin volt, csak éppen kurta kézzel-lábbal, meg hegyes süveggel a feje tetején. Egy másik óriási egérre emlékeztetett hatalmas, elálló fülekkel és apró kis szarvacskákkal. Aztán volt ott néhány szitakötőszerű, csillogó röppentyű, bájos kis pofikával. Ariella megesküdött volna rá, hogy az egyikük ráhunyorított azokkal a huncut szemeivel. És igen, mintha az óriásegér is meglendítette volna elálló füleit. Hú, és a sarokban! Ott, ahová már a kirakati lámpák fénye is alig jutott el! Ott kuksolt valami izé. Úgy festett, mint egy hamuban sült girbegurba krumpli. Bárki azt hihette volna, hogy véletlenül odakeveredett lim-lom, csakhogy ez a lim-lom lopva Ariellára meresztette két szurokfekete, rizsszemnagyságú szemét.
Ariella megborzongott, aztán felnézett a kirakat fölött lógó fatáblára. Elfelejtett lények boltja. Adás-vétel. Munkaközvetítés. Ez volt a cégérre festve szép kacskaringós, fenyőzöld betűkkel. Ariellának igazán nem kellett a szomszédban kuncsorognia egy kis kíváncsiságért. Fogta magát, és átsuhant a bejárati ajtón.
Odabenn nagy sürgés-forgás, nevetgélés, mormogás, sutyorgás, vinnyogás, kotorászás és futkorászás fogadta. Legfőképpen pedig rendetlenség. Mérhetetlen és átláthatatlan összevisszaság. A polcokon, a pultokon, de még a padlón is furábbnál furább lények lótottak-futottak-locsogtak-kuncogtak-hevertek és fészkelődtek. Hirtelen, mintegy vezényszóra, valamennyien elnémultak, és Ariellára bámultak. Egy, kettő, három, négy, öt másodperc. Se pissz, se mocc.
- Nem kuncsaft! - legyintett aztán egy fehér lepléből csak két sötét szemét kidüllesztő alak.
A nyüzsgés-zsongás újra beindult. Néhányan Ariellához léptek.
- Szóval te is így jártál.
- Ne félj, majd megszokod.
- Nem olyan rossz itt, majd meglátod.
- Váltás! - rikkantotta valaki.
Ariella döbbenten látta, hogy a kirakati bábuk sorra kiugrálnak a vitrinből, és más lények másznak föl a helyükre.
- Félóránként cserélünk - magyarázta Ariellának valaki, aki első pillantásra dundi vattapamacsnak tűnt. Másodikra pedig okos és bizalomgerjesztő vattapamacsnak. - Nagyon fárasztó ám kirakati bábunak lenni! De mondd csak, te miféle szerzet vagy? Még nem volt dolgom hozzád hasonlóval.
- Én? Karácsonyi angyal vagyok. Az utolsó a szakmában.
- Nahát! Ki hitte volna! Furcsák ezek az emberek! Még a karácsonyi angyalt is elfelejtik!
- Senki sem akar már tőlem ajándékot kapni. Halálra unom magam.
- Akkor a legjobb helyre kerültél. Engedelmeddel, Gubanc vagyok, egykori ködmanó. Én vezetem ezt a kócerájt. Nem azért mondom, de meglehetős sikerrel. Előbb-utóbb mindenkinek találok gazdit, vagy valami jó kis elfoglaltságot.
Gubanc magával húzta Ariellát, át a sertepertélők hadán, egy parányi helyiségbe, amely dugig volt aktákkal. Könnyedén felugrott az egyik papírkupacra, és helyet mutatott Ariellának egy másik tetején. Aztán csak összegömbölyödött és egy vakmukkot se szólt.
Egyszer csak halk, karistoló neszezés hallatszott a fejük fölül. A legfelső polcról egy pápaszemes aktakukac dugta ki a fejét.
- Volna egy ötletem - mondta, és feljebb tolta a szemüveget az orrán. - Nemrég volt itt egy kuncsaft, postást keresett Angyalföldre.
- Ez az! - kurjantotta Gubanc, és egyik aktatoronyról a másikra pattogott, mint egy gumilabda. Végül előrántott egy zöld mappát, és meglobogtatta a feje fölött. - Mert hát mit csinál egy karácsonyi angyal? Kézbesít! Ugyanazt kell tenned, amit eddig, és még egy biciklit is kapsz a cégtől! Itt van leírva, ni.
Így lett Ariella, az utolsó karácsonyi angyal biciklis postás az Angyalföldön. Igaz, az emberek nem mindig örültek a küldeményeinek. Volt, aki a haját tépte a sok sárga csekktől. Előfordult, hogy valaki sírva fakadt, mert fekete keretes borítékot kapott. Ariella legjobban azokat a napokat szerette, amikor nyugdíjat kézbesített. Ilyenkor az idős nénik és bácsik mind mosolyogtak, behívták a házukba, és szörppel meg lekváros buktával kínálták.
És volt még valami nagyon jó ebben az életben: a kutyák ettől kezdve mindig megugatták.
 Titkos záradék
(Azoknak, akik tudják, igenis létezik karácsonyi angyal. Még ha az utolsó is.)
Ha szeretnéd, hogy ő vigye neked a karácsonyi ajándékot, a következő címre írj: Az utolsó karácsonyi angyalnak, postafiók 003., Angyalföld.
 
 

 
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Farsang

farka ide, húshagyó kedd oda, az oviban csak múlt pénteken volt farsang. És én csak most jutottam odáig, hogy megmutassam a jelmezeket.
Amikor a farsangi jelmezekről tárgyalunk, mindig igyekszünk középutas megoldást találni. Legyen házilag elkészíthető, de látványos, készüljön új ruha, de legyenek újrahasznosítható elemei is a jelmeznek, legyen mindnyájunk számára elfogadható, és költségtakarékos. Egy dologból nem engedünk: nagyon lányos jelmezt kell kitalálnunk, aminek a legfőbb eleme a szoknya, nagy, habos, hosszú, tüll, csillogós, pörgős, stb, stb.
A közös halmazba az idén egy boszorkány és egy páva jelmez került.

A boszi jelmezt könnyű volt összeszedni, fekete cipő, harisnya, póló, pulcsi van itthon, sőt, néhány éve vettem egy-egy boszorkánykalapot is, azóta is hordják a kisasszonyok nagy örömmel.
Maradt a szoknya.
Az alsószoknyát 2 réteg tüllből varrtam. Felülre egy organza-szerű anyag került. Még régen vettem az Ikeában, akciósan, hogy valamire csak jó lesz. Nem tudom, mire szán…

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 
És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kid…