Ugrás a fő tartalomra

Itt lakom, látod ...

Közös életünk során különféle helyeken laktunk a Párommal kettesben is, aztán a kisasszonyokkal kiegészülve persze, de mindig eljött az a pillanat, amikor koszos, poros ruhában, izzadtan, fáradtan felújítunk, a háttérben pedig Lukács Laci ordít énekel:

Itt lakom, látod, ez az a ház,
Kevés a luxus, szolid a kényelem.

Ez lett a házfelújítós zenénk.


Úgy alakult, hogy ismét házfelújításba kezdünk, ezúttal igazán nagyba, felér egy építkezéssel. Az ok egyszerű: bővült a család, és ha nem akarjuk, hogy a kisasszonyok szétkarmolják egymást, szét kell szednünk őket. 

A mostani házunkat nem szerelemből vettük, még csak nem is tetszett különösebben, megoldást kerestünk. Az albérletes időszak után végre egy saját területet, ahol nem ébredünk vasárnap reggel 6 órakor arra, hogy a főbérlő közvetlenül a nyitott hálószobaablak alatt nyírja a füvet, ahol senki nem hív fel december 25-én, hogy újratárgyaljuk a jövő évi bérleti díjat és egyáltalán, ahol a magunk kedvére lehetünk. A sok megnézett ház közül ez volt az egyetlen, amelyik kisgyerekekkel is lakható volt és ki tudtuk fizetni kaptunk elég hitelt is hozzá a banktól. De az évek során valahogy megszoktuk a téglák sajátos együttállását, és ezen a helyen lakni meg határozottan szeretünk. Szeretjük, hogy az ablakból a rétet látjuk, szeretjük, hogy gyakorlatilag nincs szomszédunk, mégis laknak a közelünkben. Szeretjük, hogy bármerre indulunk sétálni, a végén mindig a Dunához lyukadunk ki. Szeretjük, hogy sima az aszfalt, és lehet görkorizni, rollerezni. Szeretjük, hogy biciklivel is biztonságosan lehet közlekedni. Szeretjük, hogy az ablakból látjuk a városi tűzijátékot.
És tulajdonképpen a házzal sincs semmi baj. Jó, hogy van egy nagy pincénk. Jó, hogy a kert körbeveszi a házat, nem a telekhatáron van az épület. Jó, hogy a legnagyobb déli kánikulában is van teljes árnyék nyáron. Jó, hogy a virágok, a gyümölcsfák és a "zöldségeskert" (na, ez mondjuk tényleg eufémizmus) mellett is van elég hely még tollasozni is. Kicsit értelmetlen a házban a helyiségek elosztása, de már megszoktuk, és egy jó építésznek biztos lenne ötlete, hogy lehetne lakhatóbbá tenni. Jó, hogy nagyok az ablakok. Jó, hogy van gardrób. Jó, hogy a mi hálónk nem túl nagy, a kisasszonyok szobája viszont elég nagy ahhoz, hogy még hármasban is éppen élhető.
Mindezek (és még sok minden más) miatt a költözés, mint lehetőség fel sem merült. Meg valahogy adta is magát, itt ez a nem kicsi ház, rajta végig tető, építsük be a tetőteret. 
Rajta hát!

Azt már látjuk, hogy a pénzünk nem lesz elég, (mintha bárkinek is lenne elég pénze egy építkezésre, ha-ha!) de majd addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. Vannak határozottan és egyértelműen kimondott irányelvek, amikhez ragaszkodunk.
1. Mi még az építkezés végén is együtt leszünk.
Egyszer már építkeztünk, még kettesben a Párommal. Akkor teljesen a nulláról kezdtük, onnan, hogy végy egy telket. Már akkor is ez volt a legfontosabb mondat, egy percig nem volt kétséges, hogy ha valamit be kell áldozni, az a ház lesz, és nem a kapcsolatunk. Sajnos, nagyon sokszor láttuk már azt a környezetünkben, hogy mire felépült a nagy ház, az építtetők elváltak. 
Persze jöhetnének itt a közhelyek, hogy a szerelem minden nehézséget legyőz, és hogy egy építkezés mindig nagy megpróbáltatás egy család életében, bla-bla-bla, még akkor is, ha ez mind igaz. Nekünk egyetlen módszert sikerült kidolgoznunk, ami ténylegesen működött és bevált: mindkettőnk telefonjában gyorshívásra van állítva a másik. És mire az aktuális kivitelező kikereste a nevünket a telefonjában, mi már rég egymással egyeztettünk. Így mire felhívott engem, hogy ezt és ezt és ezt megbeszélte a Párommal, én mosolyogva tudtam neki mondani, hogy tudom, és azt is, hogy még 4 másik dologban is megállapodtatok. És ha a Páromat hívta, hogy én (már megint :-))))) kifogást emeltem valami ellen, a Párom tudta neki mosolyogva mondani, hogy tud róla, és velem ért egyet. A kör bezárult, nem tudtak kijátszani bennünket egymás ellen.

2. Hitelt nem veszünk fel. (Naná, bőven elég az is, ami van.)
Amit lehet, igyekszünk olcsóbban megvalósítani, használt, bontott építőanyagokat (is) veszünk, a festést mi csináljuk - az a legjobb rész, és az alternatív ötleteinket (van belőle nem is kevés) is igyekszünk mi megvalósítani - nincs az a mesterember, aki ilyen hülyeséget bevállalna.

Kíváncsiak vagytok, ebből mi lesz???

Én is, nagyon.

Folyt. köv. az Ez az a ház rovatban.





Megjegyzések

  1. Én már nagyon várom, mi nemrég fejeztük be a tetőtér beépítését.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor neked már könnyű :-) Valami jó tanács esetleg?

      Törlés
  2. Húúú, nem tudom, mit tudnék tanácsolni. A legtobb dolgot családilag oldottuk meg, sokan dolgoznak az építoiparban. Emiatt ugye még tovább tartott a dolog, mert mindig meg kellett várnunk, amíg a fizetos munkákkal végeztek. Sok gond, sok idegeskedés, minden mesterember elátkozza az elotte ott dolgozót .... nekem ez nagyon nehéz volt. Én mindig a megoldásokat szerettem volna hallani, nem a kifogásokat. Most, hogy befejeztuk, látom, néhány dolgot máshogy is meglehetett volna oldani. Na és persze az is bebizonyosodott, hogy ha valamelyik munkánál nem álltam ott, nem ellenoriztem, beszéltem, egyeztettem, akkor az nem az elvárás szerint alakult. Igy tortént meg pl, hogy két falnál nem oda kerult a futotest, ahová én szerettem volna, "hisz ott is jó" alapon. Igenám, de én fejben már elképzeltem, hova melyik szekrény kerul, azért kértem pontos helyre a futotesteket. Nem oda kerultek. Mire hazaértem, már visszafordíthatatlan volt a hiba, ott maradtak. Sorolhatnék még pár hasonló tapasztalatot, de a lényeg úgyis egy: most is fent ulok a tetotéri szobámban, amit imádok. Már nem tudom elképzelni, milyen lenne a tetotér nélkul, nekem ez a tér egy teljes megnyugvás, egy igazi nyugizóna. Lassan kerulnek a helyukre a dolgok, de kivárom. Idovel majd talán minden úgy lesz, ahogy azt szerettem volna. Sok sikert, erot, kitartást kívánok nektek. Megéri a fáradtságot ♥

    VálaszTörlés
  3. Jujdejó! Izgalmas dologba vágtok :) Mi is nemrég lettunk készen a tetőtér rel, nagyon alap, nagyon egyszerű, és nagyon jó lett, mindenki boldog. Úgy tunik legalábbis ... Mi is még pakolunk, keressük a helyét mindennek, de az az érzésem, nálunk ennek sosincs vége.
    Egy jótanács: mindig lásd a végét, higgy abban, hogy az aktuális káosz csak átmenet, és minden gyönyörű lesz <3

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe