Ugrás a fő tartalomra

A rajzok!

Mit rajzok, tervek! Szépek, színesek, érthetőek, épp nekünk valók. Rögtön három változat is készült.

Az első rendben volt. Nagyon. De tényleg. Rögtön megtetszett, annyira, hogy mi teljesen belezuhantunk, kérdezgettünk, tervezgettünk, hogy melyik szoba kié lehetne, és azt nézd, egy csigalépcső!, és de jó, körablak!, milyet szeretnénk, hogy nyíljon?, és ide kellene egy ilyen lámpa, de akkor ne ott legyen a villanykapcsoló. Mi boldogan folytattuk volna ezt estig is akár, de az építész szólt, hogy ő azért megmutatná a többit is.

Na jó, legyen, biztos sokat dolgozott vele, meg azért nekünk is jobb, ha tudunk választani, lássuk a második változatot. Az is rendben volt, tetszett is, de hogy mennyire, azt meg nem tudnám mondani. Nem szép dolog, de bevallom, annyira bele voltunk zuhanva az első változatba, hogy a másodikra nem nagyon figyeltünk, azóta sem vettük elő egyszer sem :-(((

És a harmadik. Na az csodaszép volt. Csak ámultunk, meg bámultunk (erre azért már jobban figyeltünk, kihevertük a meglepetést, amit az első változat okozott), ilyen szépet mi még csak lakberendezési magazinokban láttunk, de hogy a mi házunk lenne... Talán majd egy másik életünkben. Annyira szép volt, és annyira nem mi voltunk, hogy azokat a rajzokat sem vettük elő azóta sem.




De az első változat, na az igazán nekünk való volt.
Mert volt benne csigalépcső. Ráadásul éppen jó helyen, a földszinti értelmetlen térnek ezzel értelmet, funkciót, szépséget adva. (Tudtuk mi már az elején, hogy egy jó építész külső, szakmai szemmel tudna valamit kezdeni azzal a szerencsétlenül alakult hellyel.)
És a körablak.
És a terasz, az is, milyen kézenfekvő, nagyszerű ötlet, hogy ez nekünk soha nem jutott volna eszünkbe, pedig tényleg, ez a tökéletes megoldás.
És az íves falak. Mennyivel jobban néz ki, hogy nem egyenesek, sarkosak a terek, hanem a csigalépcső ívét követik. És tényleg csak annyin múlik, hogy kicsit máshogy kell a téglát rakni.
És, váratlan meglepetésként egy gardrób. Mert ahol három lány van, ott mindig jól jön a plusz tárolóhely.



Na, erre érdemes aludni néhányat.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

Dolgozott nálunk

ez az ember, aki hajlandó is volt meg képes is egy íves falat megépíteni, és szekrényajtóból szobaajtót csinálni. Persze, hogy megkérdeztem, volna -e kedve megépíteni a fürdőszoba falát is. Oda egy zuhanyajtót kellene beépíteni ajtónak. (Nem nagy a tetőtérben a belmagasság, a fürdőszoba fala kb. a tetőgerinc alatt lesz majd, oda kényelmesen elférne egy ajtó, csak nyitni nem tudnánk, nem férne el a tetőtől. Ezért rögtön tolóajtót kerestünk. Azt meg egyszerűen Jelnek vettük, amikor megjelent egy hirdetés, hogy egy új, üveg tolóajtót árulnak 5 utcányira tőlünk. Ja, hogy zuhanyfülke-ajtó? És akkor mi van?) Sóhajtott nagyokat, de a szeme mosolygott huncutul - a világért be nem vallaná, de szereti megvalósítani a szokatlan ötleteinket. És íme, van már fala a fürdőszobának és rajta ajtó. Belülről, a fürdőszoba felől