Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom. 

Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 

És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni.

Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kiderült, hogy a halacskák gyakorlatilag bármilyenek lehetnek, színesek, pöttyösek, mintásak, nem kell akvarisztikai szakkönyveket átlapoznom, hogy legalább nagyjából valósághű jelmezt találjak ki. 

Átgondoltam a szempontjaimat. Kell tehát egy jelmez, ami

- halacska formájú.

- Könnyen megvalósítható, az alapanyagok bárki számára elérhetőek, vagy mert egy átlagos háztartásban fellelhetőek, vagy mert a helyi nagyboltban kaphatóak, és nem drágák. Nem kell hozzá különösebb technikai felkészültség, sem valami titkos tudás.

- Szeretem, ha nem csak annyi a jelmez, hogy a gyerek bájos fejecskéjéből kipattan a nagy ötlet, amit aztán a család felnőtt tagjai több éjszakányi szorgos munkával kiviteleznek. Tehát olyan jelmezt kell kitalálnom, aminek a megvalósításában a gyerekek is aktívan részt tudnak venni.

- Látványos. Elvégre színpadra, fellépésre készül.

- Kényelmes, tudjanak benne mozogni, táncolni a gyerekek.

- A kliensi igényekhez rugalmasan alakítható = ha már halacskának kell öltözniük, akár tetszik, akár nem, minden kislány lehessen olyan halacska, ami neki tetszik.

- Csak egy jelmez legyen, ne kelljen hozzá semmi extra kiegészítő, bármilyen cipővel fel lehessen venni például, és mindenkinek lehessen olyan frizurája, amilyet szeretne. 

- Ne legyen gügye, vagy cuki, vagy édi a jelmez, 8 éves gyerekeknek készül. De koravén kis nőcskéknek se tűnjenek benne a gyerekek.

- Amennyire csak lehet, méltósággal hordható legyen, ne lógjon ki alóla fehérnemű például.

- Tavaly a hópihetánc kapcsán többször, több fórumon (itt, a blogon is) hangot adtam a véleményemnek, hogy sokallom azt a pénzt, amit az 5 perces táncra költöttünk. Ezért nagyon fontos szempont volt a jelmez ára. Hogy a lehető legolcsóbban megvalósítható változatot találjam ki.

Úgy gondolkodtam, hogy a halak legfontosabb attribútuma a pikkely. Tehát a pikkelyeket mindenképp meg kell jeleníteni a ruhán. A pikkelyek legyenek papírból, az könnyen beszerezhető, könnyű vele bánni, olcsó. A kedvenc megoldásom a csomagolópapír, a legolcsóbb "szép" papír. Sokféle kapható, mindenki megtalálja a maga ízlésének valót, egy 300 Ft-os tekercs bőven elég egy jelmezre. 

A pikkelyeket rá kell applikálni valamire. Talán ez az utolsó év, hogy egy nagy, apuka (nagyapa, nagytesó) méretű pólóból kijön egy ruha a lányainknak, éljünk hát a lehetőséggel.

A pikkelyekkel kezdtem. 

A maradék karácsonyi csomagolópapírból tenyérnyi pikkelyeket vágtam. A csomagolópapír vékony, semmi tartása nincs, és könnyen gyűrődik, ami most pont nem előny, ezért abból a kartonból, amire a csomagolópapírokat feltekerik, szintén pikkelyeket vágtam.

A kartonból kicsit nagyobbakat, hogy kontúrosabb, látványosabb legyen az egész, és összeragasztottam a két réteg papírt. Így elkészült egy pikkely.

Aztán a többi is.

Egy-két napra beraktam őket a nagyszótárba, hogy kisimuljanak. (Kihagyható. Kicsit nehezebb varrni őket, de a végeredményben nincs nagy különbség.)

Amikor a pikkelyek elkészültek, kértem a Páromtól egy pólót, amire neki már nincs szüksége. A póló jó. Nem foszlik, simán kibírja ha csak levágjuk és nem szegjük be. Rugalmas anyag, mégsem nyúlik, hullámosodik, ha géppel varrjuk. És minden háztartásban fellelhető.

Szert tettem tehát egy fekete pólóra, kifordítottam, és berajzoltam rá az atlétát, ami majd lesz belőle. Kétoldalt beszűkítettem, az ujjait levágtam, és kicsit kikanyarítottam.

Elkészült a fekete miniruha, most már van mire felvarrni a pikkelyeket.

10 centiméterenként bevonalaztam a pólót, így a pikkelyek kicsit takarják majd egymást.

A karöltő alatt néhány centivel ér véget a pikkelyes rész, nekem 4 sor pikkelyből jött ki, egy sorban pedig 8 pikkely van, összesen 32 pikkely kell egy jelmezhez (persze ez a gyerek méretétől függően változik).

Már csak a halacska farka hiányzik. Ehhez sablont is  csináltam, rögtön kettőt, hogy lehessen választani.

Fontos, hogy a faroknak legyen tartása, és bírja tánc közben is a gyűrődést, ezért vastag, rétegelt kartont használtam. Mind a két oldalát bevontam csomagoló papírral.

És felvarrtam a ruhára. Íme a halacska jelmez.

A tanárnéniknek is tetszett az ötlet, és ami még jobb, a többi szülőnek is. Előkerültek az apukák, nagyapák, nagytesók használt pólói és a maradék karácsonyi csomagolópapírok (a nagyboltban most 99 Ft-ért kapható sok, nagyon szép csomagolópapír), délutánonként a napköziben a gyerekek kivágták a kartonból a pikkelyeket, a táncot már csak gyakorolni kell... jöhet a farsang.