Az építész ötlete volt az egész. Csak úgy, meglepiből készített néhány rajzot, hogy hogyan lehetne berendezni a szobákat. (Ilyen az, ha valaki szereti a munkáját.) Az egyik szobában volt egy kárpitozott falú kuckó, mert szerinte Másodszülöttem örülne, ha lenne a szobájában egy kárpitozott falú kuckó.
Naná, hogy örülne. (Miért, van olyan, aki nem?) Annyira örülne, hogy el se mondtuk a kisasszonynak. Még a falaknak sem volt meg a végleges helye a terveken, nem vonzott a lehetőség, hogy egész a megvalósításig naponta kapjuk a számonkérést, hogy mikor lesz már kész az ő kárpitozott falú kuckója.
De ez a kuckó ötlet megragadt a fejünkben, ez jó, tetszik, legyen kuckó. Sőt, kuckó kell. Lehet anélkül boldog, teljes gyermekkora valakinek? Dehogy! Hogy mi is felnőttünk kuckó nélkül? Meg is látszik rajtunk :-)
A Kiskirálylány szobájának a berendezésével még nem foglalkozunk, ő majd csak évek múlva foglalja el az emeleti birodalmát, egyelőre marad itt lent, a közelünkben, mindenkinek így a jobb.
Azért ezeket a képeket igyekszem nem elfelejteni:
![]() |
Kép innen |
![]() |
Kép innen |
És a kedvencem:
![]() |
Kép innen |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése