Azt hamar felismertük, hogy kell egy építész. Sőt, kell egy jó építész.
De a jó építész hol van, merre??? (Boborján hangján olvassátok!)
De a jó építész hol van, merre??? (Boborján hangján olvassátok!)
Szeretem ezt a hozzáállást. Olyan sokszor elhangzik, kell egy jó ügyvéd, matektanár, fogorvos, kazánkovács, bérszámfejtő ... építész. Ilyenkor úgy visszakérdeznék, mégis honnan szedjek egyet? Induljak el házról házra, mint a Mikulás, hogy laknak itt jó építészek???
Ezen tipródtunk hetekig. Egyszer csak Másodszülöttünk megszólalt, na jó, rajzolás közben félvállról odavetette:
- Miért nem hívjátok fel a K. szüleit? Ők azok.
- ????
- Házakat rajzolnak.
- Biztos ez? Az oviban, K. szülei építészek?
- Igen.
- Te erről beszélgettél K.-val? (Az elmúlt 3 évben egyetlen ovis sztori sem kezdődött úgy, hogy K. mesélte, vagy K.-val játszottunk.)
- Neeeeem. Hanem amikor körbeültünk a szőnyegen, és az óvónénivel beszélgettünk, mindenkinek el kellett mondania, hogy mit dolgoznak a szülei, K. azt mondta, hogy az ő szülei házakat rajzolnak.
Ok, azt értettük, hogy a szülők házakat rajzolnak, de az nem derült ki egyértelműen számunkra, hogy amolyan rajzolj-nekem-egy-bárányt módon, vagy építész módon. (Aki próbált már óvodással beszélgetni, az biztos ismeri ezt a bizonytalan érzést.)
Azért amikor legközelebb a gyerekeimet sétáltattam a főtéren, és azt láttam, hogy K. szülei is a gyerekeiket sétáltatják a főtéren, odamentem hozzájuk, gondoltam, legfeljebb megaláztatom magam, nincs vesztenivalóm. Előre elnézést kértem, hogy egy ovis pletykával hozakodok elő, amit ráadásul a gyermekem terjeszt, de mondják már meg, ők tényleg úgy rajzolnak házakat, hogy építészek?
És igen!
Hopp, találtam építészt, a főtéren! Rögtön kettőt is!
Ráadásul elvállalták a tetőterünk megrajzolását! Hurrá!
Hát így lett nekünk építészünk. Mert kell egy csapat.
Ezen tipródtunk hetekig. Egyszer csak Másodszülöttünk megszólalt, na jó, rajzolás közben félvállról odavetette:
- Miért nem hívjátok fel a K. szüleit? Ők azok.
- ????
- Házakat rajzolnak.
- Biztos ez? Az oviban, K. szülei építészek?
- Igen.
- Te erről beszélgettél K.-val? (Az elmúlt 3 évben egyetlen ovis sztori sem kezdődött úgy, hogy K. mesélte, vagy K.-val játszottunk.)
- Neeeeem. Hanem amikor körbeültünk a szőnyegen, és az óvónénivel beszélgettünk, mindenkinek el kellett mondania, hogy mit dolgoznak a szülei, K. azt mondta, hogy az ő szülei házakat rajzolnak.
Ok, azt értettük, hogy a szülők házakat rajzolnak, de az nem derült ki egyértelműen számunkra, hogy amolyan rajzolj-nekem-egy-bárányt módon, vagy építész módon. (Aki próbált már óvodással beszélgetni, az biztos ismeri ezt a bizonytalan érzést.)
Azért amikor legközelebb a gyerekeimet sétáltattam a főtéren, és azt láttam, hogy K. szülei is a gyerekeiket sétáltatják a főtéren, odamentem hozzájuk, gondoltam, legfeljebb megaláztatom magam, nincs vesztenivalóm. Előre elnézést kértem, hogy egy ovis pletykával hozakodok elő, amit ráadásul a gyermekem terjeszt, de mondják már meg, ők tényleg úgy rajzolnak házakat, hogy építészek?
És igen!
Hopp, találtam építészt, a főtéren! Rögtön kettőt is!
Ráadásul elvállalták a tetőterünk megrajzolását! Hurrá!
 |
| Kép innen |
Hát így lett nekünk építészünk. Mert kell egy csapat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése