Ugrás a fő tartalomra

Kell egy jó ...

Azt hamar felismertük, hogy kell egy építész. Sőt, kell egy jó építész.
De a jó építész hol van, merre??? (Boborján hangján olvassátok!)

Szeretem ezt a hozzáállást. Olyan sokszor elhangzik, kell egy jó ügyvéd, matektanár, fogorvos, kazánkovács, bérszámfejtő ... építész. Ilyenkor úgy visszakérdeznék, mégis honnan szedjek egyet? Induljak el házról házra, mint a Mikulás, hogy laknak itt jó építészek???

Ezen tipródtunk hetekig. Egyszer csak Másodszülöttünk megszólalt, na jó, rajzolás közben félvállról odavetette:
- Miért nem hívjátok fel a K. szüleit? Ők azok.
- ????
- Házakat rajzolnak.
- Biztos ez? Az oviban, K. szülei építészek?
- Igen.
- Te erről beszélgettél K.-val? (Az elmúlt 3 évben egyetlen ovis sztori sem kezdődött úgy, hogy K. mesélte, vagy K.-val játszottunk.)
- Neeeeem. Hanem amikor körbeültünk a szőnyegen, és az óvónénivel beszélgettünk, mindenkinek el kellett mondania, hogy mit dolgoznak a szülei, K. azt mondta, hogy az ő szülei házakat rajzolnak.
Ok, azt értettük, hogy a szülők házakat rajzolnak, de az nem derült ki egyértelműen számunkra, hogy amolyan rajzolj-nekem-egy-bárányt módon, vagy építész módon. (Aki próbált már óvodással beszélgetni, az biztos ismeri ezt a bizonytalan érzést.)
Azért amikor legközelebb a gyerekeimet sétáltattam a főtéren, és azt láttam, hogy K. szülei is a gyerekeiket sétáltatják a főtéren, odamentem hozzájuk, gondoltam, legfeljebb megaláztatom magam, nincs vesztenivalóm. Előre elnézést kértem, hogy egy ovis pletykával hozakodok elő, amit ráadásul a gyermekem terjeszt, de mondják már meg, ők tényleg úgy rajzolnak házakat, hogy építészek?
És igen!
Hopp, találtam építészt, a főtéren! Rögtön kettőt is!
Ráadásul elvállalták a tetőterünk megrajzolását! Hurrá!


Kép innen

Hát így lett nekünk építészünk. Mert kell egy csapat.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van. 
És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.

Ebből kid…