Ugrás a fő tartalomra

A cukiság vége

Eddig ment a "szépelgés" tervekről, elvekről, de most már ideje komolyra fordítani a szót.



Amit mi kértünk:
- Három, egyenértékű szoba. Ez nem elsősorban és feltétlenül négyzetmétert jelent, sokkal inkább egyediséget. Azt szeretnénk, ha mind a három szobának meglenne a maga előnye és hátránya, és mindhárom a lakójához igazítható lenne.
- Senki földje, avagy közösségi tér. Egy olyan találkozási pont, élettér, ami egyszerre mindenkié és senkié. Ahol össze lehet jönni játszani, kártyázni, beszélgetni, netezni, kütyüzni, zenét hallgatni, de nem az enyém, nem a tiéd és nem is az övé. Hogy ne legyen az, hogy már megint áthordtatok mindent hozzám, de elpakolni bezzeg nem akarjátok, vagy már megint nálam szotyiztuk össze a szőnyeget, elegem van abból, hogy mindig nekem kell feltakarítani a ti szemeteteket. Eléggé adta magát, hogy ezt a funkciót az előtér kapja meg, ahová felérkezünk a lépcsőn és ahonnan az ajtók nyílnak. Nem lesz kis feladat "marasztalóan" berendezni, hogy ne csak egy átjáróház legyen, de izgalmas feladat lesz.
- Zuhanyzó, wc. Az elején még az sem volt kimondva, hogy egy helyiségben vagy külön, minden megoldás érdekelt. Az ésszerűnek tűnt, hogy a földszinten már meglévő fürdőszoba, illetve wc fölé kerüljenek az emeleten ezek a helyiségek, tényleg a lehető legegyszerűbb megoldás a cél.

És amit kaptunk, íme az alaprajz. Ilyen lesz a tetőterünk:




Majdnem ilyen. A kis  gardrób-tároló helyiség megszűnik a wc javára, így lehet, hogy a zuhanyzó területe is megnő egy kicsit.
A csigalépcső helye már végleges, de az még nem, hogy hogy lesz beforgatva, honnan indul és hol érkezik fel a tetőtérbe. Ezt a tető magassága, szöge fogja meghatározni (a háttértárgyalások, egyeztetések, számolások idejét éljük).
Elsőszülöttem szobájának (16,6m2) a bejárata még tervezés alatt van (na, az sem lesz egyszerű eset :-), most az tűnik legvalószínűbbnek, hogy egyszerűen meg sem építjük azt a részt, ahová józan ésszel mindenki az ajtót gondolná, csak kihagyjuk a helyét.
Van még egy használaton kívüli kémény is, még nem dőlt el, mi lesz vele, marad-e, vagy lebontjuk.

Hát így.


Megjegyzések

  1. Izgalmas olvasni is, hát még átélni. Köszi, hogy megosztod ezt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És még csak most jön a java! Ma is volt részünk egy (két) izgalmas találkozóban építkezés ügyben, ha már kihevertem annyira, hogy beszélni tudok róla, elmesélem a blogon is.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe