Ugrás a fő tartalomra

Vannak azok

a ceruzák, amiknek a végén valami kis lógó dísz fityeg. Mindig vágytam egy olyanra, de valahogy sikerült elkerülnünk egymást. Persze bármikor vehetnék magamnak egyet, de valahogy már nem is vágyok rá annyira. Azért szerintem a kisasszonyoknak tetszene. 
Vettem hát kis papír tojásokat. Tényleg a kapható legkisebbet vettem, kb. 3 centisek lehetnek. És vettem ceruzákat is. (A kép nem ezt mutatja, de egy ceruzára 3 tojás jut.)


A tojások egy részét fehér akrilfestékkel festettük le. Tudom, nem túl látványos dolog a fehér papírt fehérre festeni, de úgy gondoltam, jobb, ha azonos lesz a tojások felülete, és az elején még lelkesek a kisasszonyok, könnyen rá tudom venni őket a haszontalanabb munkafázisok elvégzésére is :-)


A másik adag tojás piros lett. Amíg száradtak (néhány perc csupán, az akrilfesték számos előnye közül az egyik, hogy nagyon gyorsan szárad), előszedtem a gombostűket.


A tűk gombfejét festékbe mártogatva pöttyöket festettünk a tojásokra.



A kisasszonyok még javában pöttyöztek, közben én előszedtem a fúrót, és lyukat fúrtam a ceruzák végére. 2-es fúróheggyel. 


Következett az összeállítás. Ehhez hímzőcérnát szedtem elő, gyöngyöket és egy hosszú tűt. Létezik olyan, hogy babavarró tű. Igazi gyerekkézbe való alkalmatosság, hosszú, vastag, könnyű megfogni, de egyébként is nagyon gazdag a felhasználhatósági köre. 
Tulajdonképpen össze kell fűzni az alkatrészeket: ceruza, tojás, gyöngy, majd ugyanott vissza a tojásba és át a ceruzán. 


Amikor a ceruza egyik oldalán három húsvéti tojás fityeg, a másikon pedig 3 x 2 szál cérna lóg, tulajdonképpen kész vagyunk. Egy görcsöt kell még kötni a cérnákra, a fölösleget levágni, és már kezdődhet is a rajzolás.








Ui: Ha már elővettem a fúrót, 12 hungarocell golyót is átfúrtam. Szerintetek mi lesz belőle?


Megjegyzések

  1. Két napja szemezek a bogyókkal, de nem sok ötletem van :)

    Esetleg húsvéti girland, vagy cseresznye-meggy, vagy nyuszibogyó, vagy...vagy...tényleg passz :)

    VálaszTörlés
  2. Még az is lehet, hogy holnap fény derül rá.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe