tipikus téli ételnek számít. Én is télen hallottam először az aszalt szilvás korhelylevesről, azóta dédelgetem magamban a gondolatot, hogy elkészítem az én változatomat. Szerencsére ez a tavasz épp kedvez a téli ételeknek.
Összekapartam a világ legfinomabb savanyú káposztájának (a kisasszonyok taposták) a maradékát a hordó aljáról, kevés olajon megdinszteltem. Kevés lisztet szórtam rá, tejfölt kevertem bele, vízzel felengedtem. Amikor felfőtt, két részre szedtem, az egyik maradt a húsmentes változat, a másikba füstölt húsos csontot raktam és egy darab sonkát is belekockáztam. A leves tulajdonképpen el is készült.
Az aszalt szilvából készült a levesbetét. Egy szikkadt kornspitzet darabokra tépkedtem és az aszalt szilvával együtt tejbe áztattam. Amikor megpuhult, kinyomkodtam a levét, aprítógépben egy tojással összekevertem. (Ha lett volna itthon, egy csokor petrezselyemzöldet is raktam volna bele.) Apró gombócokat formáztam belőle és lobogva forró vízben kifőztem.
A gombócok egy része el sem jutott a levesig, amint hazaért Elsőszülöttem, nagyon gyorsan kezdtek eltünedezni a tálból.
Még a leves felénél sem tartottunk, Másodszülöttem már belekezdett a kampányba, hogy holnap is főzzek ilyen levest. Leves még maradt, de az aszalt szilvás gombócból ma egy újabb adagot kell főznöm.
Amíg ettük, egyre azt találgattuk, mi mindenhez illene még ez a gombóc. Egyes elképzelések szerint fölösleges cifrázni, együk csak úgy, magában. Ha főzés helyett kevés olajon / vajon pirítanánk meg, arab ételekhez, kuszkuszhoz illene. Vagy sárgarépapüréhez.
Úgy tűnik tehát, hogy van még lehetőség ebben a gombócban, felvesszük a családi étlapra.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése