Ugrás a fő tartalomra

Mivel etetnek téged? 49.

A minap az iskolatáskából került elő egy uzsonna. Első ránézésre zsömle. Szendvics.


És tényleg. Benne egy szelet kovászos uborka meg valami kence. De milyen kence lehet? Közelebbről megnézve egyértelmű, hogy nem májkrém. Az illata / szaga sem segít. Mégis, mi lehet a zsömlére kenve? 
A Párom megkóstolta. Azt mondta, ő még ilyet nem evett, nem ismeri ezt az ennivalót, de szerinte ilyen lehet az üdülőkrém. (A májkrémek mellett szokott lenni a boltban, nagyon hasonlít a csomagolásuk)


Ilyenkor azért kellemetlenül tudom érezni magam. Mert szeretem magam úgy látni, mint aki szinte minden nap főz, és arra törekszik, hogy tisztességes minőségű, szezonális hozzávalókból készült, változatos ételeket tegyen az asztalra. A menza pedig időről időre ( és egyre gyakrabban) szembesít azzal, hogy mennyire szánalmas is az én igyekezetem. Én is csak az a tipikus mai szülő vagyok, akiről már oly sok szó esett, hiszen nem ismeri az ételeket. Legalábbis az élelmezésvezetők ezzel szoktak érvelni.
Racionálisabb pillanataimban azért eszembe jut az a lehetőség is, hogy azért nem ismerem fel a menzás ételeket, mert a kínálatban nem létező ételek szerepelnek. Úgy értem kitalálnak valami soha nem hallott, hangzatos nevet, és máris kész a tökéletes, két-legyet-egy-csapásra megoldás. Senki nem tudja, mit takar a fantázianév, tehát bármit sikerül elkészíteni, oda lehet adni a menzán, hiszen még az is előfordulhat, hogy ilyennek kell lennie. Ha meg valaki hangot mer adni a nemtetszésének, máris kész a tökéletes válasz: Aki nem ismeri az ételeket, az ne szájaljon.
Ezen a héten két ilyen ételt is tartogatott az ovis étlap. (Minden héten találok két-három sosem hallott ételt az étlapon.) 



Kedd uzsonna: Pancsos perec. Mi lehet az a pancsos perec? Senki nem tudta a környezetemben. Hétfőn még az óvónéni sem, azt mondta, eddig ilyet nem kaptak, majd most meglátják. A Google most sem hagyott cserben, megtudtam, hogy pancsnak hívják azt a sós csurgatást a perec tetején. Én eddig azt hittem, hogy ez természetes velejárója a perecnek, csak az oviban lespórolták róla. Ezek szerint most majd lekenik valami sós mázzal, és ezzel menőznek. Legközelebb én is kipróbálom: "Ma reggelire olyan vajas kenyeret kaptok, amin vaj is van." Mutattam képeket is a pancsos perecről a kisasszonynak, azt mondta, ők nem ilyet kaptak, hanem amilyet mindig is szoktak.
A másik fantáziadús étel a csütörtöki uzsonnára kapott pulykamell csemege. Mi lehet ez, hogy nem lehet sonkának vagy felvágottnak nevezni? A kisasszony azt mondta, parizert kaptak uzsonnára. 
Persze, egyértelmű, a szója és a véres csontnyesedék (és mindaz, amiből még a parizer készül) jóval olcsóbb, mint a pulykamell, és hát szegény ember vízzel főz, csak akkor nem kell arcoskodni, hogy kiírjuk a pulykamell csemegét.

Verától kaptam egy fényképet. Lássuk, a XI. kerületben mivel etetik a gyerekeket. Érdekességeket tartogat ez az étlap is szép számmal.
Március 8., péntek, reggelire ketchup.
Vagy a csütörtöki reggeli Bords Eve margarin. Nem tudom pontosan az árakat, de az biztos, hogy a Bords Eve meglehetősen drága margarinnak számít. Talán már vajat is lehetne venni annyi pénzből.
A kassai burgonyalevesre is rácsodálkoztam. Aki, hozzám hasonlóan, nem tudja, milyen a kassai burgonyaleves, az itt elolvashatja, hogy egy egyszerű krumplileves, épp, mint amilyet mi is kaptunk a menzán, csak akkor még nem tudtuk, hogy kassai.
Azt is a neten kellett megkeresnem, hogy mi lehet a rozsláng kenyér (szerda ebéd). Gyakorlatilag a fehér rozslisztből készült kenyér. De jó, ezek szerint van itthon rozslánglisztünk!
A kacsamájas tepertőkrémen gondolkozok néhány napja. Eddig még nem is hallottam róla, hogy létezik, és nem tudom, milyen lehet. Nagyon finomnak is el tudom képzelni, de igazán gusztustalannak is. Hogy az étlapon miért van pirossal írva, akárcsak a sajtos parajkrém, azt nem tudom.
Azért az nagyon jó, hogy minden nap szerepel friss gyümölcs az étlapon.

A kép nagyítható
Vera a csütörtöki, nemzeti rizsre figyelt fel. Valószínűleg az volt az alkotó szándéka, hogy március 15. alkalmából piros-fehér-zöld rizst készít a gyerekeknek. Tetszik az ötlet, játszani jó, a zöldséges rizs finom, rajta hát. Bevallom, én még sosem ettem uborkás rizst, sőt, még csak nem is hallottam róla, ezért sokat képzelődtem, hogy milyen lehet, egyáltalán friss vagy savanyú uborkából készül-e.
Szerencsére ismerem a közvetlen felhasználó véleményét az ünnepi ebédről (elmondta az anyukájának, ő pedig megírta nekem :-), meséljen hát az óvodás: "Hát, nem volt valami finom a nemzeti rizs". És nem uborkás volt, hanem zöldborsós, továbbá nem zelleres, hanem karalábés. Kicsit még kalandozott, hogy melyik része volt nyers a nemzeti rizsnek, a zöldségek-e vagy a rizs, de nem tudta igazán eldönteni. Reményeim szerint a zöldségek :). A meggyes rétesről pedig annyit mesélt, hogy "olyan tészta volt a két oldalán felhajtva, amiben meggy volt, de nem is meggy, hanem volt meggy is és meggyes krém". Valahogy így :)
Ebből az elbeszélésből én azt veszem észre, hogy lám-lám, a gyerekek nem hülyék. Ismerik az ételeket, az alapanyagokat, pontosan meg tudják különböztetni a meggyet a meggyes krémtől és észreveszik ha valami nyers. Minden elismerésem az óvodásoké! A menza-ügyben nyilatkozók pedig néha üljenek be beszélgetni egy kicsit a gyerekekkel.

Akit még ennél is részletesebben érdekel a téma, az most figyeljen. Bibibíííííííí, igazi kincs van a birtokomban! Vera ugyanis elküldte a teljes étlap fényképét is. Ezt nem fogom részletesen kielemezni, mazsolázgasson mindenki kedvére, de arra a pirított szezámmagos juhtúró krémes uzsira én jelentkeznék :-) 

A kép nagyítható
Ui: Lehet, hogy azokat az ételeket írták pirossal az étlapon, amiket Jenei Tamás szakmai séf fejlesztett ki és ajánl? Ez esetben egész jól sikerült eltalálnia az ízlésemet :-)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…