Ugrás a fő tartalomra

Párizstól

és a Louvre-tól indult a beszélgetés, de valahogy a rózsaszörphöz jutottunk el. Az ismerősünk mesélte, hogy ők azon nőttek fel, hisz' annak idején, Erdélyben, nem volt sem kóla, sem üdítő, de még ha mindez lett volna, pénz akkor sem jutott volna rá. Rózsa volt, ahhoz meg nem kellett más, csak egy kis cukor, esetleg méz, és víz.
Na jó. Abba beletörődtem, hogy én nem rózsaszörpön nőttem fel. Az is biztos, hogy a gyerekeim sem azon fognak. De hogy úgy nőjenek fel, hogy nem isznak rózsaszörpöt, az nem fordulhat elő.
Feltúrtam az internetet, de nem találtam az igazit. Nagyjából ugyanaz a recept, az arányok és a mennyiségek változnak. Én már az első feltételt sem tudom teljesíteni, nincs vörös szirmú rózsánk, márpedig a fellelt receptek szerint csak az jó. Aztán főzni kell a szirmokat, ehhez meg kedvem nem volt.
De csak nem hagyott nyugodni a dolog. Az ismerősünk nem úgy mesélte, hogy a rózsaszörp náluk nagy felhajtással járt. És ha mentából meg levendulából lehet szörpöt csinálni úgy, hogy cukros vízzel teli kancsóban kirakjuk a napra, akkor rózsából miért ne lehetne? Nem akarok én télre sok üveggel eltenni, de a limonádé - jeges tea kettősét felfrissíteném kicsit.

Illatos, szép rózsák vannak a kertben, ez a sötét rózsaszín a hinta egyik oszlopára fut.


Leszedtem belőle néhány virágot.


Kancsóba mézet öntöttem.



Rászórtam a rózsaszirmokat,


 és felöntöttem vízzel. (Ahogy a rózsaszirmok feljöttek a víz tetejére, épp olyan, mint a sör tetején a hab.) Ez délután 4 körül történt. A kancsót kiraktam a napra, hadd olvadjon fel benne a méz.
Este 9 körül rájöttem, nem lesz jó (nem biztos, hogy jó lesz) egész éjszakára bennehagyni a virágot a szörpben, mert még képes, és megkeseredik.


Ezért leszűrtem, és reggelire illatos rózsaszörpöt ittunk.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…