Ugrás a fő tartalomra

A limonádé

divatos lett az elmúlt években. És én örülök nagyon, jó a változatosság. A gépi kóla mindenütt ugyanolyan ízű (borzalmas), de a limonádét mindenki máshogy készíti.
A minap olyan helyen jártam, ahol még választhattam is, hogy milyet kérek. Volt citromos, narancsos, görögdinnyés, (ezt a hármat már ismerem, én is szoktam csinálni) de a zöldalmás és a sárgadinnyés újdonság volt.
Én görögdinnyéset választottam, de a családtagjaim nagy lelkesedéssel itták a zöldalmásat.
Mire hazaértünk, bennem kialakult a meggyőződés, hogy ezek szerint minden gyümölcsből lehet limonádét csinálni.
Másnap a bizonyításra is sor került. Csináltam egy enyhén citromos limonádét, és sok zöldalmát beledaraboltam. Néhány órát várt a hűtőben, (vagy mi vártunk rá?) hogy kiázzon az alma íze, de megérte, mert a vacsorához finom, frissítő limonádét ihattunk.
És mert két kancsónk van, a másikban őszibarackos limonádé készült, ugyanezzel a módszerrel. Méz, citrom, víz, barackdarabok.
(Nálunk nem olyan szép, tiszta, átlátszó a limonádé, mint az éttermekben, mert glükózszirup helyett mézet teszünk bele, és a citromot is szűrés nélkül facsarjuk a kancsóba.)


Harmadnapra kitaláltam az almásrétes limonádét is. A sima zöldalmás limonádétól annyiban különbözik, hogy a darabolt almákon kívül még két almát sok fahéjjal összeturmixoltam, és azt is hozzáadtam egy kis extra adag mézzel együtt.


Jó ötlet volt, ízlett mindnyájunknak (még ha nem is kifejezetten fotogén jelenség). Megvolt a sütik almatöltelék íze, de a sok citrom és víz miatt, mégsem az a nehéz, tömős, öszi, téli almaíz, hanem egy könnyű, nyári üdítő.

Megjegyzések

  1. Szerintem semmi baja a küllemének sem - ízre pedig... ma nálunk is biztosan lesz!

    VálaszTörlés
  2. Remélem jól sikerült, és kedvet kaptál, hogy újabb gyümölcsökkel kísérletezz :)

    VálaszTörlés
  3. Ha ennyire szereted a limonádét akkor a kész limonádéba tegyél 1 szál mentát,1 szál citromfüvet,csavarj bele citrusféléket:mandarint,grapefruitot,narancsot kedvedre és keverd rebarbara szárral amit benne is hagyhatsz amig van limi.Egészségedre!:-)

    VálaszTörlés
  4. A narancsos limonádé nálunk az abszolút téli kedvenc. Nyáron gyakran teszek mentát is bele, szeretjük. De ez a rebarbara új, ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe