A limonádé

divatos lett az elmúlt években. És én örülök nagyon, jó a változatosság. A gépi kóla mindenütt ugyanolyan ízű (borzalmas), de a limonádét mindenki máshogy készíti.

A minap olyan helyen jártam, ahol még választhattam is, hogy milyet kérek. Volt citromos, narancsos, görögdinnyés, (ezt a hármat már ismerem, én is szoktam csinálni) de a zöldalmás és a sárgadinnyés újdonság volt.

Én görögdinnyéset választottam, de a családtagjaim nagy lelkesedéssel itták a zöldalmásat.

Mire hazaértünk, bennem kialakult a meggyőződés, hogy ezek szerint minden gyümölcsből lehet limonádét csinálni.

Másnap a bizonyításra is sor került. Csináltam egy enyhén citromos limonádét, és sok zöldalmát beledaraboltam. Néhány órát várt a hűtőben, (vagy mi vártunk rá?) hogy kiázzon az alma íze, de megérte, mert a vacsorához finom, frissítő limonádét ihattunk.

És mert két kancsónk van, a másikban őszibarackos limonádé készült, ugyanezzel a módszerrel. Méz, citrom, víz, barackdarabok.

(Nálunk nem olyan szép, tiszta, átlátszó a limonádé, mint az éttermekben, mert glükózszirup helyett mézet teszünk bele, és a citromot is szűrés nélkül facsarjuk a kancsóba.)

Harmadnapra kitaláltam az almásrétes limonádét is. A sima zöldalmás limonádétól annyiban különbözik, hogy a darabolt almákon kívül még két almát sok fahéjjal összeturmixoltam, és azt is hozzáadtam egy kis extra adag mézzel együtt.



Jó ötlet volt, ízlett mindnyájunknak (még ha nem is kifejezetten fotogén jelenség). Megvolt a sütik almatöltelék íze, de a sok citrom és víz miatt, mégsem az a nehéz, tömős, öszi, téli almaíz, hanem egy könnyű, nyári üdítő.