Amíg ti

a westiket nézegettétek itt a blogon, én messze jártam.

Ahol már csak mi beszéltünk magyarul.

És megnéztük a parti várost. Igaz a hír, van ilyen.

Ott jártunk, ahol Lamborghini gyártja a traktort,

és Pininfarina tervezi a biciklit,

és ahol úton-útfélen lehet kávézni.

És kávéztunk is. Ittuk a kávét jegesen

Ezt Magyarországon miért nem lehet kapni????????

és forrón.

Az idő múlását nem percekben mértük,

de volt, amikor órákban gyönyörködtünk.

Volt, hogy a szépség a lábunk előtt hevert,



és volt, amikor fentről ragyogott ránk.

Többnyire megmaradtunk a felszínen,

de néha elborítottak a hullámok,

és a dolgok mélyére néztünk.

A fények tompák voltak,

a színek élénkek.

Napközben csak dudolásztunk, hogy autók a tenger felé,

és bálnák, ki a partra,

de este megszólalt a nagy zene, és indult a nagy tánc is.

Az eső után

kisütött a nap,

hogy csak úgy káprázott bele a szemünk.

A falak homokból épültek,

és a tornyok az égig értek.

Néha óriások tornyosultak előttünk,

de tudtuk, vannak nálunk is kisebb teremtmények.

Megtanultuk, hogy néha érdemes ugyanazt kétszer is megnézni,

mert lehet, hogy másodszorra még jobban tetszik.

Vittük magunkkal az otthon darabkáit,

és volt, hogy olyat láttunk, amitől rögtön otthon éreztük magunkat.

Jól telt ez a hét a nyárban.

És mire hazaértünk, ősz lett.