Festékboltban jártunk. Gyerekkézbe való, kicsi festőhengert vettünk.
A pénztárnál jártunk (ami egyben a kiszolgáló pult is, a hagyományos kis, sötét festékboltban voltunk), amikor az eladónő hirtelen előrántott egy tálat és Másodszülöttem elé tolta.
- Cukorka???
A kisasszonynak fel sem tűnt az egész, ő nagyon boldog volt a festőhengerével, hengerezett vele a pulton, a saját lábán és az én orromon egyaránt, de a nő nem hagyta annyiban.
- Cukorka???
A kisasszony ezt már nem tudta nem észrevenni, kicsit értetlenül nézett a nőre, minek kérdezgeti tőle azt a cukorkát, szemlátomást ő jól elvan a hengerezéssel.
- Cukorka?
Én vállaltam el, hogy lecsapom a labdát, mert láttam, hogy a gyermekemet egyáltalán nem érdekli sem a nő, sem a cukorka.
- Köszönöm, nem kérünk cukorkát.
Na, ezen rettentően megsértődött az eladó, a cukorkás tálat félrelökte, felmarta a pénzt a pultról, a visszajárót kicsapta, és nagy csapkodva hátat is fordított nekünk.
Nem akartam én vele összebarátkozni, de nem értem, miért sértődött meg. Az a baja, hogy a gyerek nem ugrott rá nagy boldogan a cukorkás tálra?
Akkor most elárulom a felnőtteknek (legalábbis a kevésbé figyelmeseknek), hogy a gyerekek jelentős része egyáltalán nem akar mindig mindenáron egyre csak édességet nyammogni. Nem tudom, mikor, hogy alakult ki, hogy ha az ember gyereket lát, rögtön akar valami édeset a gyerek szájába tömni, de én figyelem, hogy ez nem a gyerekeknek fontos annyira.
Megfigyeltem, hogy ha a piacon gyümölcsöt kapnak a gyerekek, annak általában mindegyik nagyon örül. Mégis olyan érzésem van, hogy mintha kezdene kikopni a piacokról, zöldségesektől ez a szokás, legalábbis régebben mintha gyakrabban találkoztam volna vele.
És egyébként akár duzzoghatnék, csapkodhatnék én is, mert nem értem, onnan, hogy gyanútlanul bementünk egy festékboltba, hogy jutottunk el odáig, hogy már megint rossz minőségű édességgel akarják a gyerekem etetni.
A pénztárnál jártunk (ami egyben a kiszolgáló pult is, a hagyományos kis, sötét festékboltban voltunk), amikor az eladónő hirtelen előrántott egy tálat és Másodszülöttem elé tolta.
- Cukorka???
A kisasszonynak fel sem tűnt az egész, ő nagyon boldog volt a festőhengerével, hengerezett vele a pulton, a saját lábán és az én orromon egyaránt, de a nő nem hagyta annyiban.
- Cukorka???
A kisasszony ezt már nem tudta nem észrevenni, kicsit értetlenül nézett a nőre, minek kérdezgeti tőle azt a cukorkát, szemlátomást ő jól elvan a hengerezéssel.
- Cukorka?
Én vállaltam el, hogy lecsapom a labdát, mert láttam, hogy a gyermekemet egyáltalán nem érdekli sem a nő, sem a cukorka.
- Köszönöm, nem kérünk cukorkát.
Na, ezen rettentően megsértődött az eladó, a cukorkás tálat félrelökte, felmarta a pénzt a pultról, a visszajárót kicsapta, és nagy csapkodva hátat is fordított nekünk.
Nem akartam én vele összebarátkozni, de nem értem, miért sértődött meg. Az a baja, hogy a gyerek nem ugrott rá nagy boldogan a cukorkás tálra?
Akkor most elárulom a felnőtteknek (legalábbis a kevésbé figyelmeseknek), hogy a gyerekek jelentős része egyáltalán nem akar mindig mindenáron egyre csak édességet nyammogni. Nem tudom, mikor, hogy alakult ki, hogy ha az ember gyereket lát, rögtön akar valami édeset a gyerek szájába tömni, de én figyelem, hogy ez nem a gyerekeknek fontos annyira.
Megfigyeltem, hogy ha a piacon gyümölcsöt kapnak a gyerekek, annak általában mindegyik nagyon örül. Mégis olyan érzésem van, hogy mintha kezdene kikopni a piacokról, zöldségesektől ez a szokás, legalábbis régebben mintha gyakrabban találkoztam volna vele.
És egyébként akár duzzoghatnék, csapkodhatnék én is, mert nem értem, onnan, hogy gyanútlanul bementünk egy festékboltba, hogy jutottunk el odáig, hogy már megint rossz minőségű édességgel akarják a gyerekem etetni.
http://tudatosvasarlo.hu/cikk/egeszsegtelen-menza-mit-tehetunk#comment-28098
VálaszTörléskérlek olvasd el a kommentemet!