Ugrás a fő tartalomra

Vannak napok

amikor Eldée egy kicsit a múltjába révedve, mogyorós csokit is majszolva emléket idéz...


Az ilyen napokon nálunk desszert van reggelire. Páldául panna cotta. Aki még nem ismeri, annak szívből ajánlom, tökéletes pulyahülyítő.
Eredetileg főtt, főzött tejszínt jelent, de én beérem a forralással, sőt, a melegíteéssel is. Annyi az egész, hogy tejszínt odarakok melegedni, közben belekeverem a zselatint, persze kavargatom, míg csomómentes nem lesz. Ha elolvad a zselatin, el is zárom a gázt, mert a munkás része ezzel véget is ért. Ízesíteni lehet cukorral - én mondjuk nem szoktam cukrot tenni bele, nekünk a tejszín önmagában is elég édes -, citromhéjjal, narancshéjjal, olvasztott csokival, gyakorlatilag bármivel, ami finom. Formákba kanalazom - a szilikon sütőformákat épp erre találták ki -, hagyom kihűlni, majd néhány órára berekom a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen.
A tejszínt most kardamommal ízesítettem, ezért van benne az a sok apró, fekete pötty.


Mire az áfonyát rákanalaztam, már a nap is felkelt :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

Dolgozott nálunk

ez az ember, aki hajlandó is volt meg képes is egy íves falat megépíteni, és szekrényajtóból szobaajtót csinálni. Persze, hogy megkérdeztem, volna -e kedve megépíteni a fürdőszoba falát is. Oda egy zuhanyajtót kellene beépíteni ajtónak. (Nem nagy a tetőtérben a belmagasság, a fürdőszoba fala kb. a tetőgerinc alatt lesz majd, oda kényelmesen elférne egy ajtó, csak nyitni nem tudnánk, nem férne el a tetőtől. Ezért rögtön tolóajtót kerestünk. Azt meg egyszerűen Jelnek vettük, amikor megjelent egy hirdetés, hogy egy új, üveg tolóajtót árulnak 5 utcányira tőlünk. Ja, hogy zuhanyfülke-ajtó? És akkor mi van?) Sóhajtott nagyokat, de a szeme mosolygott huncutul - a világért be nem vallaná, de szereti megvalósítani a szokatlan ötleteinket. És íme, van már fala a fürdőszobának és rajta ajtó. Belülről, a fürdőszoba felől