Ugrás a fő tartalomra

Mivel etetnek téged? 41.

A pénteki uzsi. A mélypont.
Először az óvodásért mentünk. Még a benti cipője volt rajta, de már szólt (többször), hogy az uzsonnát ne felejtsük ott.
Mi lehetett az ebéd, hogy ez a gyerek ennyire éhes, 2 perccel ebéd után? Megyek a faliújsághoz, olvasom az étlapot: tojásleves, tészta milánói húsos raguval. Közben elsőszülöttem mondja, hogy a leves nem volt jó, a dadusok meg hordják ki a maradékot, így tudtuk meg, hogy a milánói húsos raguból grízes tészta lett. Grízes tésztát mi is ettünk a menzán, ízes-grízesnek hívták, imádtuk, és egyáltalán nem érdekelt, hogy a lekvár gyümölcsöt sosem látott gyümölcsíz volt . De vissza a kegyetlen hétköznapokhoz. Most már nem kapnak lekvárt (gyümölcsízt)  sem a gyerekek, a hajdani ízes-grízes most már csak főtt tészta pirított grízzel és porcukorral.
Még ez se számít, mert a kisasszony annyira éhes, hogy az ovi kapujánál már nem bírja tovább és megkér, hogy törjünk neki egy kicsit az uzsonnából.
Megnéztem a faliújságon, uzsonnára mit írtak : vaj, félbarna kenyér, paradicsom. Csodálkoztam kicsit, eddig ugyanis vajat még nem láttam az oviban, de ki tudja, lehet, hogy ide is elért a menzareform.
Hát még akkor mennyire csodálkoztam, amikor megláttam, mi van a szalvétába csomagolva! Nagy volt. Hatalmas. Gyerekkorunk buktáinál is sokkal nagyobb.
És ronda. Ilyesztően ronda. Egy nagy, barna kakihurkára emlékeztetett.
 
 
 
A képen már csak a harmada látszik, jobbra folytatódott még 2x ilyen hosszan, de mire fényképező közelébe értünk, a kisasszony megette.
Belül ilyen volt:

 
 
Néhol barna foltos tészta. A Párom kóstolta, azt mondta, semmilyen íze nem volt. Se jó, se rossz, semmilyen.
 
Az iskolából ezt hozta a kisasszonyom. Az a furcsa péksütemény, aminek az alja és a teteje ugyanúgy néz ki. Szerepelt már a blogon, akkor kukoricás, lenmagos paplan néven futott.  Még az is lehet, most is annak szánta a készítő, a kis, fekete pontok a lenmagok benne.
 
 
A rend kedvéért megmutatom a másik oldalát is, nem mintha bármit is számítana.
 

 
Egyikünkben sem volt annyi kalandvágy, hogy megkóstoljuk. Egyébként száraz volt.
 
Na, én most az gondolom, hogy ezeket az uzsonnákat egye meg az, aki kitalálta. Aki meg a tévében, rádióban arról beszél, hogy az ilyenmegolyan szülők ilyenmegolyan gyerekei nem eszik azt a finom, egészséges, gusztusos menzás kosztot, az egy hétig egyen ilyet uzsonnára.
 

 

Megjegyzések

  1. Az első fotóról komolyan azt hittem, hogy valami kutyakakás történet lesz. És ja. :-(

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

10 tojást 10 perc alatt + tetoválás

Nálunk a tojásfestés mindig nyűgösen indul. Igyekszem minden évben valami újat kitalálni (tavaly  arany filccel  festettünk, korábban  dekupázsoltunk ), de a fehér alapból nem engedek. A barnás héjú tojásokat át kell festeni 2-3 rétegben fehérre, hogy kezdődhessen a díszítés. Ez azt jelenti, hogy a húsvét előtti hetekben mindig szárad néhány grillnyársra felszúrt kifújt tojás a házban, és kartávolságon belül vannak az ecsetek, festékek is (= ablakpárkányra, konyhapultra, stb. lepakolva, napokra ottfelejtve). Ezek az itt-ott félbehagyott alkotások számomra egyre kevésbé kapcsolódnak össze az otthonosság fogalmával (= idegesítenek, na), és akkor még ehhez jön a folyamatos nyafogás, hogy de még hányszor kell átfesteni, de meddig kell még ezt csinálnom, de mikor díszíthetem már,  stb, stb, ha meg eltörik egy tojás, ráadásul amikor már az utolsó réteg festék szárad rajta, na akkor aztán világvége van. De kitaláltam, hogy tudom kicselezni a saját rendszerem! (Neeem, n...