Ugrás a fő tartalomra

A legrövidebb

autózás is tűnhet végtelenül hosszúnak, ha a hátsó ülésről folyamatosan azt halljuk, hogy:
- Mikor érünk már oda?
- Odaértünk már?
- Sosem érünk oda.
Nyaralás előtt kitaláltam a megoldást. A kisasszonyok kaptak egy-egy füzetet (23 Ft-ért vásárolható boldogság), hozták a ceruzáikat, és rajzolhattak. Elsőszülöttem felírta az összes város, folyó és egyéb érdekesség nevét, ezzel több száz kilométeren át nagyon jól elszórakozott, Másodszülöttem pedig rajzolt. Ha hosszú útra indulunk, a füzetet és a ceruzákat azóta mindig a hátsó ülésre pakoljuk.
Így derült ki, hogy Másodszülöttemnek is szüksége van tolltartóra.
Voltam a nagyboltban, voltam a kisboltban, de csak biggyegettem. Csúnya, ötlettelen tolltartók voltak, meglehetősen drágán.
Akkor majd én.
Abban biztos voltam, hogy amolyan "mindent bele" tolltartó lesz, szerintem - és Elsőszülöttem tanítónénije is megerősített - nem lehet elvárni egy gyerektől, hogy egyesével, szépen, sorban az összes ceruzát bedugdossa azokba a kis bújtatókba.
 
Felleltem egy kinőtt blúzt, előkerestem a fotel kárpitozásából maradt szürke anyagot.
 

Vettem cipzárat és egy kis csipkét, az anyagokból egyforma téglalapokat vágtam. Flízből is vágtam egy téglalapot, ez a réteg kihagyható, de én azt szerettem volna, ha lesz egy kis tartása a tolltartónak. A varrást egyébként nem befolyásolja, a továbbiakban végig a szürke anyag alatt lesz, azzal együtt varrom majd.

 
A cipzárra rávarrtam a csipkét. Ez a lépés nyugodtan kihagyható, de ez a tolltartó most egy romantikus lelkű kislánynak készült.
 

A szürke anyag lesz a bélés. A széléhez illesztettem a cipzárat,


majd színével lefelé ráfordítottam a másik anyagot, azt, amelyik majd a tolltartó külseje lesz. Összegombostűztem a rétegeket.


Tulajdonképpen az anyagokat egymásra fektettem, és úgy varrtam össze őket, hogy köztük volt a cipzár is.

Így nézett ki, ha felhajtottam a lila anyagot.


Most ugyanezt megismételtem a másik oldalon is.



Varrás után már kialakult egy cső, amiről már nem volt nehéz elképzelni, hogy egyszer tolltartó lesz belőle.


Kifordítottam.

Összearrtam az egyik végét,  majd a másikat is. Miután az egyik végét összevarrjuk, a cipzárat legalább félig ki kell húzni, mert majd ott lehet kifordítani a tolltartót a színére.


És íme:

Nem is tudom, eddig miért vettem pénzért a tolltartókat.

 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

10 tojást 10 perc alatt + tetoválás

Nálunk a tojásfestés mindig nyűgösen indul. Igyekszem minden évben valami újat kitalálni (tavaly  arany filccel  festettünk, korábban  dekupázsoltunk ), de a fehér alapból nem engedek. A barnás héjú tojásokat át kell festeni 2-3 rétegben fehérre, hogy kezdődhessen a díszítés. Ez azt jelenti, hogy a húsvét előtti hetekben mindig szárad néhány grillnyársra felszúrt kifújt tojás a házban, és kartávolságon belül vannak az ecsetek, festékek is (= ablakpárkányra, konyhapultra, stb. lepakolva, napokra ottfelejtve). Ezek az itt-ott félbehagyott alkotások számomra egyre kevésbé kapcsolódnak össze az otthonosság fogalmával (= idegesítenek, na), és akkor még ehhez jön a folyamatos nyafogás, hogy de még hányszor kell átfesteni, de meddig kell még ezt csinálnom, de mikor díszíthetem már,  stb, stb, ha meg eltörik egy tojás, ráadásul amikor már az utolsó réteg festék szárad rajta, na akkor aztán világvége van. De kitaláltam, hogy tudom kicselezni a saját rendszerem! (Neeem, n...