Ugrás a fő tartalomra

Mivel etetnek téged? 56.

Ma két uzsonnát is tudok mutatni.
Az iskolás a szokásos zsömle alapú szendvicset kapta.


Friss volt és illatos, guszta és a Párom szerint finom is.


Az ovis uzsonna viszont meglepett. Azzal, hogy a meglepetés rész lemaradt. Eddig mindig két fél szelet kenyeret kaptak a gyerekek, összeborítva. Lehetett találgatni, hogy mi van a kenyerek közt.
Most egy fél szelettel kevesebb kenyér jutott, így felkészülési idő nélkül kellett szembenéznem ezzel:


Neeeem, nem a margarinos kenyér az igazán durva, azt olyan gyakran kapnak a menzán - szerdán tízóraira és uzsonnára is -, hogy már nem is igazán figyelek fel rá. Hanem az a förmedvény, ott a kenyéren, na az még az erősebb idegzetűeket is megviseli. Hogy mi lehet az? Lehet, hogy egy dinós - űrlényes filmből maradt kellék. Szerintem ha az űrlények kolbászt gyártanának a dinókból, az nézne így ki.
A kép sajnos nem adja jól vissza a színét, a rozsdabarna és a narancssárga közti átmenet, de valahogy olyan bántóan élénk árnyalatú. 
És fog. Festékes lett tőle a szalvéta is és a kezem is.
És büdös. Nem hasonlítom semmihez, ez szimplán csak büdös. 
De legalább jó vastag szelet.


Minden szempontból gusztustalan, senki nem akarta megkóstolni.

Megjegyzések

  1. Olvasgatom ezeket az uzsi-beszámolókat, es nagyon kiakaszt... Te hogy bírod??? És a gyerekek? És fizetsz is érte? Bocs, nem akarok belekotyogni, tényleg csak érdeklődésképp, mert jövőre lehet, hogy ez vár ránk is...
    Hogy kellemest is írjak:) : nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogodra, a meskán szeretem a munkáidat!

    VálaszTörlés
  2. A gyerekek persze sokkal jobban bírják, mint én. Igen, fizetek érte, havi átlag 7500-at az iskolában, kb. 7000-et az oviban.

    Örülök, hogy idetaláltál, gyere máskor is. 2 hét múlva nyári szünet, elmaradnak a menzás uzsik, majd vidámabb dolgokról írok :-)

    VálaszTörlés
  3. Na ez az igazán kiakasztó... Elszomorító... És az, hogy nincs választási lehetősége a szülőknek, ez van, ezt kell enni, szeretni. Es fizetni...
    Mindenképp várom az írásait, már fekiratkoztam!:)

    VálaszTörlés
  4. Nálunk VAN választási lehetősége a szülőknek!!! Lemondhatja az uzsonnát!!!:))) Esetleg erre még nem gondoltál a sok kritizálás helyett?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó a kérdés. Annyira, hogy önálló bejegyzésben válaszolok rá :-)

      Törlés
  5. Pont azért, mert választhat: hátha megeszi a gyerek, es nem éhesen kovalyog hazafelé, de akár ki is dobható... Anyakent inkabb bebiztosít. Erre meg nem gondoltál?:) es az ebédet meg a reggelit lemondhatja?
    Pont arra a választási lehetőségre gondoltam, hogy ha dolgozol, sajnos nem választhatsz, míg a gyerek egész nap egy intézményben sínylődik, kénytelen vagy befizetni a menzát, mert nincs más... Esetleg szendvics egész nap, de azt az intézmények nem is engedik. Vagy csomagolj főtt ételt és a konyhán megmelegítik? Azt sem engedik... Szóval marad a jó öreg intézményellátó es társai...
    Ha a ti ovitokban más a helyzet, akkor mi meg csak irigykedünk és reménykedünk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban a mi ovinkban "ehető" ételek vannak, vagy nem vagyunk válogatósak, de nem panaszkodunk. Engem csupán felháborít az ételek ekkora mértékű kritizálása amit ezen a blogon olvastam eddig. Mintha nem ételt tennének a gyermekek elé...van bizony sok kisgyermek akinek ezek az agyonra kritizált ételek bizony nagyon finomak. Mindenesetre az Isten óvjon az ilyen kekeckedős szülőktől minden intézményt!!!

      Törlés
  6. Nincs igazad. Engem az háborít fel, hogy a pénzünkért szemetet adnak a gyerekeknek, mindegy, az a gyermek milyen körülmények közt el. Minden gyermeknek joga van ÉTELt enni.
    Evalena pedig nem kekeckedik az oviban, csak itt a blogon mulattat minket:) Igaz, Evalena?:) mert amúgyis sírva mulat a magyar... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ételt SOHA nem nevezném szemétnek, de ezzel önmagad minősíted!!!
      Akkor inkább tenné szóvá nemtetszését az oviban, és ne itt "mulattatná" a nagyérdeműt!!!!!!!!!!!!!!!!

      Törlés
  7. Szerintem ne vitázzunk ezen, felesleges... Velemenycserenek indult volna a dolog, sajnálom, ha megbantottalak.
    Egy érdekesség:
    http://antalvali.com/hirek/szolj-bele-mit-adjanak-a-gyereknek-enni-a-suliban.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a linket, megnéztem. Én is hallottam erről a rádióban. Jó kezdeményezésnek tartom, de valahogy mégis az az érzésem, hogy már megint nem a lényegről beszélünk. Nem az a bajom a menzával, hogy nem tudom, mennyi az ebéd fehérjetartalma (az itthoni ebédről, amit én főzök, sem tudom, hány százaléka vagy gramm a fehérje benne, nem is érdekel, elég ránézni a gyerekre, és ha azt látom, hogy egy 2 órás néptánc próba után a túrós tésztára MÉG rárak egy fél pohár tejfölt, plusz "nasinak" megeszik hozzá 10-15 deka kecskesajtot, majd szól, hogy egy pohár tej még jólesne - tegnap megtörtént -, akkor tudom, hogy a gyerek az izmait építi), szerintem továbbra is az a fő probléma, hogy nem finom a menzás kaja. Az meg felháborít, hogy kifejezetten egészségtelen dolgokat adnak a gyerekeknek , pl. az oly sokat emlegetett édesítő. Az édesítőről legalább beszélünk, de ki tudja, még mi minden szerepel a menzák kínálatában.

      Törlés
  8. Erről a bejegyzésről eszembe jutott a kórház, ahol bármilyen osztályon: szülészet, gyerekosztály, sebészet, lényegtelen EGY darab SZÁRAZ zsömlével szokás kiszúrni a szemét a bennfekvőnek, aki az esetek nagy többségében mozogni sem nagyon tud, alias reggeli, fura szagú, extra diétás főzelék + sós víz (alias leves) szokott lenni az ebéd, és szintén száraz zsömle és büdös szalámi (mosópor íze van) a vacsora. A többit bekkeld ki. Ha teli vagy jó szándékú rokonokkal, és még esetleg hűtő is van, akkor hozhatnak neked kaját. HA. Ha vannak rokonok, ha be tudnak jönni látogatni, ha be szabad hozni. És ez persze egészségügy, persze erre nincs pénz államilag, mert ugye ez "csak viszi a pénzt". Persze itt felnőttek vannak többségben. Persze, van,a kinek diétázni kell. Persze, persze, persze. De nem lenne jobb mindenkinek, ha egy egészséges, okos, művelt társadalomban élnénk? ahol lenne jó, egészséges étkeztetés a közintézményekben és mindjárt kevesebben mennének kórházba, vagy gyorsabban gyógyulnának, előbb mehetnének haza? Nem lenne ez jobb, ha már a gyerekeket egészséges életmódra/táplálkozásra tanítanánk az iskolában/óvodában is? Egészségesen élő gyerekek --> egészséges felnőttek --> kevesebb kórházi beteg Áh, csak háborgok. Igazából, tudom, hogy semmi értelme. Csak láttam a posztot, és elszörnyülködtem. Én is voltam menzás jó régen, akkor sem volt sokkal jobb a helyzet, de azért na... :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe