Ugrás a fő tartalomra

A kotta

már kezd egy salátához hasonlítani. Kicsit gyűrött, kicsit rongyos, kicsit szakadt, sokat használt. Itthon gyakorolni belőle éppen jó, de ünnepségen, közönség előtt kirakni a zongorára már nem az igazi.


Semmi gond, azt a lapot, amire épp szükség van, kitépem, már úgyis lóg félig lefénymásolom. Már csak azt kellene kitalálni, hogy a fénymásolt lappal mi legyen. 
Kellene egy mappa ennek a gyereknek, amiben el is tudja vinni a kottáját (ha csak úgy simán berakja a táskájába, vagy ami még rosszabb, az enyémbe, menthetetlenül összegyűrődik), és a zongorára is ki tudja rakni. Egy egyszerű, vékony kis mappa.
Szétnéztem persze a nagyboltban, a kisboltokban, de az igazit nem találtam. Ezek szerint csinálok én egy mappát.

Vettem két rajztáblát.


Kifúrtam mind a kettőt. Az egyik hosszú oldalára csak egy lyukat, középre, a másik hosszú oldalát 3 centinként végig.

Előkerestem a kottás csomagolópapírt. Még tavaly vettem a svéd bútorosnál, persze ajándékot csomagoltunk bele, de szerencsére még sok maradt.  Vágtam belőle egy akkora darabot, ami 3-3 centivel nagyobb, mint a rajztábla.


Most a rajztáblát csomagoltam bele. Egyelőre csak az egyik oldalát. A hátát, ami majd a mappa külseje lesz. A sarkoknál meg is ragasztottam a papírt.


Nagy ügyeskedve kivágtam a kapcsoknál (vagy hogy hívják azt a kis izét, ami a rajzlapot rögzíti?).


Aztán elővettem az átlátszó öntapadós füzetborítót, amivel sem füzetet, sem tankönyvet nem borítok, de azon kívül nagyon sok mindenre használom.


Például ragasztó helyett. A kottás papírból levágtam egy akkora darabot, mint a rajztáblán üresen maradt hely + 0,5 centi minden oldalon. Az öntapadós fóliából levágtam egy akkora darabot, mint a rajztáblán üresen maradt hely + 1 cm minden oldalon.
A fóliáról leszedtem a hátoldalát, és ragasztós oldallal felfelé magam elé raktam. Erre, igyekezve, hogy középre kerüljön, a mintás oldalával lefelé ráraktam a csomagolópapírt. Nem szoktam mesterkedni, hogy középről vagy szélről kezdem, nem szoktam simítgatni, csak ráteszem, és csodálatos módon gyűrődés és légbuborékok nélkül összesimul a két réteg.
Majd átfordítottam a rajztáblára, és szintén minden mesterkedés nélkül hagytam, hogy a ragasztós fólia kilógó szélei hozzátapadjanak a papírhoz.


Megint kivágtam a kapcsok helyét. És az egészet megismételtem a másik rajztáblával is.


A becsomagolt rajztáblákat a fény felé tartottam, így átlátszott a táblán a furatok helye, egy zsákvarró tűvel ott átszurkáltam a papírt. A felhalmozott készletek közül kiválasztottam egy fehér szaténszalagot, és összefűztem vele a két rajztáblát.



A másik oldalon átfűztem a lyukon egy szalagot, a végén egy görccsel rögzítettem, és kész is.


 
Mióta elkészült, annak örülök, hogy nem dekupázzsal ragasztottam a papírt, mint ahogy eredetileg terveztem, sőt, a papírt nem is ragasztottam a rajztáblához, így bármikor leszedhető, és egy új "csomagolással" mindig az alkalomhoz igazítható.
Mióta elkészült, a kisasszony annak örül, hogy neki van a legszebb kottatartója a világon :-)


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunko...

Dolgozott nálunk

ez az ember, aki hajlandó is volt meg képes is egy íves falat megépíteni, és szekrényajtóból szobaajtót csinálni. Persze, hogy megkérdeztem, volna -e kedve megépíteni a fürdőszoba falát is. Oda egy zuhanyajtót kellene beépíteni ajtónak. (Nem nagy a tetőtérben a belmagasság, a fürdőszoba fala kb. a tetőgerinc alatt lesz majd, oda kényelmesen elférne egy ajtó, csak nyitni nem tudnánk, nem férne el a tetőtől. Ezért rögtön tolóajtót kerestünk. Azt meg egyszerűen Jelnek vettük, amikor megjelent egy hirdetés, hogy egy új, üveg tolóajtót árulnak 5 utcányira tőlünk. Ja, hogy zuhanyfülke-ajtó? És akkor mi van?) Sóhajtott nagyokat, de a szeme mosolygott huncutul - a világért be nem vallaná, de szereti megvalósítani a szokatlan ötleteinket. És íme, van már fala a fürdőszobának és rajta ajtó. Belülről, a fürdőszoba felől