Ugrás a fő tartalomra

A kotta

már kezd egy salátához hasonlítani. Kicsit gyűrött, kicsit rongyos, kicsit szakadt, sokat használt. Itthon gyakorolni belőle éppen jó, de ünnepségen, közönség előtt kirakni a zongorára már nem az igazi.


Semmi gond, azt a lapot, amire épp szükség van, kitépem, már úgyis lóg félig lefénymásolom. Már csak azt kellene kitalálni, hogy a fénymásolt lappal mi legyen. 
Kellene egy mappa ennek a gyereknek, amiben el is tudja vinni a kottáját (ha csak úgy simán berakja a táskájába, vagy ami még rosszabb, az enyémbe, menthetetlenül összegyűrődik), és a zongorára is ki tudja rakni. Egy egyszerű, vékony kis mappa.
Szétnéztem persze a nagyboltban, a kisboltokban, de az igazit nem találtam. Ezek szerint csinálok én egy mappát.

Vettem két rajztáblát.


Kifúrtam mind a kettőt. Az egyik hosszú oldalára csak egy lyukat, középre, a másik hosszú oldalát 3 centinként végig.

Előkerestem a kottás csomagolópapírt. Még tavaly vettem a svéd bútorosnál, persze ajándékot csomagoltunk bele, de szerencsére még sok maradt.  Vágtam belőle egy akkora darabot, ami 3-3 centivel nagyobb, mint a rajztábla.


Most a rajztáblát csomagoltam bele. Egyelőre csak az egyik oldalát. A hátát, ami majd a mappa külseje lesz. A sarkoknál meg is ragasztottam a papírt.


Nagy ügyeskedve kivágtam a kapcsoknál (vagy hogy hívják azt a kis izét, ami a rajzlapot rögzíti?).


Aztán elővettem az átlátszó öntapadós füzetborítót, amivel sem füzetet, sem tankönyvet nem borítok, de azon kívül nagyon sok mindenre használom.


Például ragasztó helyett. A kottás papírból levágtam egy akkora darabot, mint a rajztáblán üresen maradt hely + 0,5 centi minden oldalon. Az öntapadós fóliából levágtam egy akkora darabot, mint a rajztáblán üresen maradt hely + 1 cm minden oldalon.
A fóliáról leszedtem a hátoldalát, és ragasztós oldallal felfelé magam elé raktam. Erre, igyekezve, hogy középre kerüljön, a mintás oldalával lefelé ráraktam a csomagolópapírt. Nem szoktam mesterkedni, hogy középről vagy szélről kezdem, nem szoktam simítgatni, csak ráteszem, és csodálatos módon gyűrődés és légbuborékok nélkül összesimul a két réteg.
Majd átfordítottam a rajztáblára, és szintén minden mesterkedés nélkül hagytam, hogy a ragasztós fólia kilógó szélei hozzátapadjanak a papírhoz.


Megint kivágtam a kapcsok helyét. És az egészet megismételtem a másik rajztáblával is.


A becsomagolt rajztáblákat a fény felé tartottam, így átlátszott a táblán a furatok helye, egy zsákvarró tűvel ott átszurkáltam a papírt. A felhalmozott készletek közül kiválasztottam egy fehér szaténszalagot, és összefűztem vele a két rajztáblát.



A másik oldalon átfűztem a lyukon egy szalagot, a végén egy görccsel rögzítettem, és kész is.


 
Mióta elkészült, annak örülök, hogy nem dekupázzsal ragasztottam a papírt, mint ahogy eredetileg terveztem, sőt, a papírt nem is ragasztottam a rajztáblához, így bármikor leszedhető, és egy új "csomagolással" mindig az alkalomhoz igazítható.
Mióta elkészült, a kisasszony annak örül, hogy neki van a legszebb kottatartója a világon :-)


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…