Ó, milyen

könnyelmű, felelőtlen és meggondolatlan is tudok én lenni!
Legutóbb is, mit műveltem?!
Vettem magamnak egy nyakláncot. Csak úgy, könnyedén, bementem egy boltba, nézelődtem, válogattam, megtetszett, átgondoltam (azóta kiderült, nem elég alaposan), kifizettem.

Aztán hazaparádéztam vele nagy boldogan, és kiderült, hogy elvetemültségemben képes voltam nem hármat venni belőle. Esetleg kettőt, és akkor nekem legfeljebb nem jutott volna, de a kisasszonyoknak igen.

Csak ez az egy volt a boltban, az utolsót vettem meg, gondolom ezért is volt leakciózva.

És hordani is akarom?

Igen, azért vettem. Magamnak. De tényleg.

Na, itt lefagyott a rendszer, és csak néztek rám az elkerekedett gyerekszemek, én meg csakazértse éreztem magam egy önző dögnek, mert vettem magamnak 800 Ft-ért egy nyakláncot.

De kitaláltam a kedélyjavító megoldást.
Vettem levegőn száradó gyurmát.

Felkutattam egy darab drótot, és előszedtem a szerszámokat.

A drótból levágtam egy darabot, és meghajlítottam belőle az eper akasztóját.

A gyurmából mindenkinek kiosztottam egy diónyi darabot. Először gömböt formáztunk belőle, szép simát.

Aztán az egyik végét kicsit csúcsosra alakítottuk. A biztonság kedvéért gondoskodtam mintadarabról is, alig győztem pótolni, mert az asztalra kirakott eperszem valahogy mindig eltűnt :-)

Egy újabb kis darab gyurmát ellapogattunk.

És kivágtuk az eper csumáját belőle.

Az eper laposabb végét vízbe mártottuk és ráragasztottuk a csumáját.

Míg puha volt a gyurma, belenyomtuk az akasztót.

Aztán egy napra félretettük és csak vártuk, hogy megszáradjon.

 A festés (akrilfestékkel) jó móka volt. Látványos, haladós, finommotorikázós, kéz-szem koordinációs.

A pöttyözés most is festékbe mártott gombostűvel ment.

És két rétegben lakkoztuk.

Biztos lesz még egy (néhány) forduló arról, hogy mire fűzzük fel  (bőr zsinór, szatén szalag, egyéb, és mindez milyen színben), de a munkás részével végeztünk.

Bőven maradt még gyurma is, és játékos kedvem is, így másnap délután ezzel vártam a kisasszonyokat:

Kekszkiszúróformák

A hangjegyekbe fogpiszkálóval fúrtam egy-egy lyukat, hogy majd azokból is lehessen medál. Ezek vékonyabbak, mint az eper, ennek megfelelően gyorsabban is száradtak. Lelkesen hívtam a kisasszonyokat, hogy fessük le feketére a gyurmafigurákat. 

A tekintetükből rögtön tudtam, hogy nagyon felnőtt vagyok. Miért is kellene feketére festeni a hangjegyeket? Csak mert úgy általában feketék? És akkor mi van?

Jó, akkor én is hagyom a feketét. Hiszen van fehér festékünk is :-)

És mi az, ami még a fehér festéknél is nagyobb királyság?

Bizony, hogy a lézerarany! (A képeken ugyan nem látszik, de a napfényben az egész glitteresen szikrázva csillog.)

Akadt követőm is:

A magam részéről erre a nyárra lezártnak tekintem a nyaklánc kérdést. De gyurma maradt még, szóval bármi megtörténhet :-)