rajta egy kis blúz és egy fodros, virágos szoknyácska (fiús családokban ing és nadrág). Annyira kevés, hogy csak lobog az ember kezében, ahogy viszi fel a parkolóból. Még ruhazsákot sem igazán lehet ráhúzni, mert csak lötyög az egész, hülyén is néz ki, aránytalanul nagy is a zsák. Lehet próbálkozni, hogy reklámszatyrot, ne adj' isten szemeteszsákot húz rá az ember, de egyik sem az igazi.
Aztán nőnek a gyerekek, nagyobb lesz a ruha is, és már egy alsószoknya is van a vállfán, természetesen keményítve, máris nem is tűnik olyan nagynak az a ruhazsák.
Még néhány alsószoknya, ráadásul közben a frizura hozzávalói is egy teljes neszeszer méretűre gyarapodtak, és egy reggel azt vesszük észre - természetesen indulás előtt 10 perccel -, hogy a ruhák kinőtték a konfekció méretű ruhazsákot.
Jó, akkor megoldjuk erőből. A ruhára azért vigyáztam, hogy ne gyűrődjön, de a cipzár nem bírta. Így sikerült 10 perc alatt három ruhazsákot elszakítanom :-) Megszavaztuk, hogy aznap még jó a legkevésbé szakadt zsák, de a következő fellépésre kitalálunk valamit.
Aki már látott néptáncosokat fellépésre igyekezni, annak biztos ismerős a kép, ahogy paplanhuzatban cipelik a ruháikat.
Hadra fogható paplanhuzat most épp nincs a házban, de lepedő azért akad. Varrok hát lepedőből egy ruhazsákot. Kiindulási alapnak tökéletes az áruházi ruhazsák, azt rajzoltam körbe. Kicsit hozzáadtam a hosszához és a szélességéhez is, ahogy a lepedőből kijött.
Nem tudom, mi vár még ránk néptánc ügyben, de biztos, hogy a szoknya nem lesz kevesebb. Ezért egy 20 centis csíkot az eleje és a háta közé betoldottam.
Már csak az optikai tuning volt hátra. (És persze a varrás.) Van egy nagy darab fehér vásznunk, elég kézenfekvő volt, hogy fessünk rá valamit.
Olyan mintát kerestem, ami kortalan és időtálló (lehetőség szerint évek múlva se találja majd dedósnak a kisasszony), egyszerű (mi fogjuk megcsinálni), mégis látványos (ha már dolgozunk vele :-) és persze stílusos. A magyar népi motívumok közt kezdem el nézelődni, végül a hímzésmintáknál találtam egy épp megfelelőt. Ráadásul kalocsait.
Az öntapadós füzetborítóból A/4-es darabokat vágtam, és a hátoldalára (az papír, tehát simán lehet rá nyomtatni) rányomtattam a mintát.
A minta belső részeit kivágtam - nem mondom, hogy nem volt babrás - és ráragasztottam a vászonra. Most sem körülményeskedtem vele sokat, csak lehúztam a hátoldalát, ráfektettem a vászonra, és hagytam, hogy összeragadjanak. A biztonság kedvéért a minta kivágott széleit lesimítottam, nehogy a festék aláfolyjon.
A legjobb rész, a festés következett. Azért is tetszett meg ez a minta, mert láttam, hogy egy színnel festve is mutatós lesz.
Ha igazán szépen, egyenletesen szeretnék festeni, nem ecsetet, hanem hengert használok. És ez a leginkább festéktakarékos megoldás is. Az anyag alá raktam egy réteg papírt, hogy ne az asztalt kenjem össze.
A kisasszonyok itt kapcsolódtak be a mulatságba. Ecsettel a hengerre ügyeskedtük a festéket (olyan kicsi a festékes üveg, hogy a henger nem fért bele), és a kisasszonyok átfestették a mintát egyszer ...
... kétszer és háromszor. Igazán gyerekeknek való feladat, csak arra kell figyelni, hogy a fóliáról ne menjen le a henger.
Jöhetnek az alsószoknyák :-)
Aki már látott néptáncosokat fellépésre igyekezni, annak biztos ismerős a kép, ahogy paplanhuzatban cipelik a ruháikat.
Hadra fogható paplanhuzat most épp nincs a házban, de lepedő azért akad. Varrok hát lepedőből egy ruhazsákot. Kiindulási alapnak tökéletes az áruházi ruhazsák, azt rajzoltam körbe. Kicsit hozzáadtam a hosszához és a szélességéhez is, ahogy a lepedőből kijött.
Nem tudom, mi vár még ránk néptánc ügyben, de biztos, hogy a szoknya nem lesz kevesebb. Ezért egy 20 centis csíkot az eleje és a háta közé betoldottam.
Már csak az optikai tuning volt hátra. (És persze a varrás.) Van egy nagy darab fehér vásznunk, elég kézenfekvő volt, hogy fessünk rá valamit.
Olyan mintát kerestem, ami kortalan és időtálló (lehetőség szerint évek múlva se találja majd dedósnak a kisasszony), egyszerű (mi fogjuk megcsinálni), mégis látványos (ha már dolgozunk vele :-) és persze stílusos. A magyar népi motívumok közt kezdem el nézelődni, végül a hímzésmintáknál találtam egy épp megfelelőt. Ráadásul kalocsait.
A minta belső részeit kivágtam - nem mondom, hogy nem volt babrás - és ráragasztottam a vászonra. Most sem körülményeskedtem vele sokat, csak lehúztam a hátoldalát, ráfektettem a vászonra, és hagytam, hogy összeragadjanak. A biztonság kedvéért a minta kivágott széleit lesimítottam, nehogy a festék aláfolyjon.
Ha igazán szépen, egyenletesen szeretnék festeni, nem ecsetet, hanem hengert használok. És ez a leginkább festéktakarékos megoldás is. Az anyag alá raktam egy réteg papírt, hogy ne az asztalt kenjem össze.
A kisasszonyok itt kapcsolódtak be a mulatságba. Ecsettel a hengerre ügyeskedtük a festéket (olyan kicsi a festékes üveg, hogy a henger nem fért bele), és a kisasszonyok átfestették a mintát egyszer ...
... kétszer és háromszor. Igazán gyerekeknek való feladat, csak arra kell figyelni, hogy a fóliáról ne menjen le a henger.
Az akrilfesték gyorsan szárad, néhány perc múlva a kisasszonyok lehúzták a fóliát a vászonról, és tádááám!
Még festékbe mártogatott fogpiszkálóval "gyorsan" meghúztam a szárakat, és kész is.
Már csak össze kellett varrni a részeket, és elkészült a ruhazsák.
Jöhetnek az alsószoknyák :-)
S szép, mint mindig, énnekem :))
VálaszTörlés