Ugrás a fő tartalomra

A nemszeretem

konyhaablakkal mindig is bajom volt.
Mert magasan van, és valahányszor ki akarom nyitni, vagy be akarom zárni oda kell cűgölnöm egy széket, hogy felmásszak rá.
Mert kinyitni se lehet rendesen, csak buktatni.
Mert oldalt nem lehet kiakasztani azt a pántot, ami tartja, így ha rám tör az ablakpucolás, vagy szétcsavarozom az egészet, vagy a megbuktatott ablakon kinyúlva ügyeskedek.
Szerintem még a zárat is rosszul szerelték bele, mert amikor nyitva van, a kilincs akkor áll vízszintesen (párhuzamosan az ablakkerettel), amikor pedig be van zárva, lefelé lóg a kilincs (ami ráadásul ronda), de úgy, hogy belóg az ablaküveg elé.
Függönnyel eltakarni sem lehet normálisan általam elfogadható módon. A reluxát meg nem szeretem. Pedig a nap betűz rajta, persze csak nyáron, amikor kánikula van, és a napsugarak vakítanak és perzselnek.

Már tavaly nyáron is éreztem, hogy eljön az a perc, amikor nem bírom tovább, és kezdek valamit a szerencsétlen ablakkal, hogy ha már praktikusabb nem is lesz, legalább kevésbé legyen csúf.

Ilyen volt
Azzal kezdtem, hogy lecsavaroztam az ablakot, kitekertem az előző lakó vitrázsfüggönyét tartó kampókat, a helyüket befatapaszoltam. Mert már a folytatásra is volt ötletem.


A csipkés dobozt ajándékba kaptam. Egy átlagos cipősdoboz, púposan tele csipkével. Évek óta járok rá, de még mindig tartogat felfedezésre váró kincseket. Gondosan összehajtogatva lapult benne egy terítő is. Ami épp akkora, de centiméterre pontosan ám, mint az én nemszeretem ablakom.


Tehát az ablakot, ablakkeretet lecsiszoltam, lefestettem fehérre. A barkácsboltban vettem 1x1 centis fa rudat (vagy hogy hívják),  2 szálat. És ha már ott voltam, vettem egy hengeres rudat is, nem tudom ennek sem a nevét, lehet, hogy virágkarónak árulják. Erre egy későbbi projekthez lesz szükségem, de egy ideig párhuzamosan fut a sorsa az ablakéval, ha már úgyis alapon.


Mindet méretre vágtam (a virágkarót csak középen ketté), fehérre festettem. (Itt elbúcsúzunk a virágkarótól, hadd élje a saját életét, majd egy következő bejegyzésben beszámolok róla.) A léceket összecsavaroztam, hogy egy keretet kapjak.


A terítőt kikeményítettem, kivasaltam, és rajzszegekkel a keretre feszítettem. Szerencsére épp elég nagy volt a csipke ahhoz, hogy a keret hátoldalán tűzzem meg, így a rajzszögek eltakarásának problémája fel sem merült. Tulajdonképpen kész is, már csak fel kellett csavaroznom az ablakkeretre ...


... és gyönyörködni benne ...


... meg élvezni, hogy nem tűz be a nap.


Csakhogy.  A ronda kilincs továbbra is ronda, ráadásul belóg az ablak elé.


Na, majd adok én neked. A dobozból előrántottam még egy csipkét...


... és betekergettem vele a kilincset. Szebb nem lett, de belesimul a környezetébe és legalább nem feltűnően ronda.



Megjegyzések

  1. Kedves otthonrendezés :), mindig nagy öröm.

    VálaszTörlés
  2. Elképesztően kreatív vagy, nagyon jó lett az ablakot takaró csipke. Meg az ablak. Meg a nyitó. Meg minden :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó ötlet,nagyon szép végeredmény!:)A csipke gyönyörű!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…