Ugrás a fő tartalomra

Egy gyerekvállfa,

rajta egy kis blúz és egy fodros, virágos szoknyácska (fiús családokban ing és nadrág). Annyira kevés, hogy csak lobog az ember kezében, ahogy viszi fel a parkolóból. Még ruhazsákot sem igazán lehet ráhúzni, mert csak lötyög az egész, hülyén is néz ki, aránytalanul nagy is a zsák. Lehet próbálkozni, hogy reklámszatyrot, ne adj' isten szemeteszsákot húz rá az ember, de egyik sem az igazi.
Aztán nőnek a gyerekek, nagyobb lesz a ruha is, és már egy alsószoknya is van a vállfán, természetesen keményítve, máris nem is tűnik olyan nagynak az a ruhazsák.
Még néhány alsószoknya, ráadásul közben a frizura hozzávalói is egy teljes neszeszer méretűre gyarapodtak, és egy reggel azt vesszük észre - természetesen indulás előtt 10 perccel -, hogy a ruhák kinőtték a konfekció méretű ruhazsákot.



Jó, akkor megoldjuk erőből. A ruhára azért vigyáztam, hogy ne gyűrődjön, de a cipzár nem bírta. Így sikerült  10 perc alatt három ruhazsákot elszakítanom :-) Megszavaztuk, hogy aznap még jó a legkevésbé szakadt zsák, de a következő fellépésre kitalálunk valamit.
Aki már látott néptáncosokat fellépésre igyekezni, annak biztos ismerős a kép, ahogy paplanhuzatban cipelik a ruháikat.
Hadra fogható paplanhuzat most épp nincs a házban, de lepedő azért akad. Varrok hát lepedőből egy ruhazsákot. Kiindulási alapnak tökéletes az áruházi ruhazsák, azt rajzoltam körbe. Kicsit hozzáadtam a hosszához és a szélességéhez is, ahogy a lepedőből kijött.
Nem tudom, mi vár még ránk néptánc ügyben, de biztos, hogy a szoknya nem lesz kevesebb. Ezért egy 20 centis csíkot az eleje és a háta közé betoldottam.
Már csak az optikai tuning volt hátra. (És persze a varrás.) Van egy nagy darab fehér vásznunk, elég kézenfekvő volt, hogy fessünk rá valamit.
Olyan mintát kerestem, ami kortalan és időtálló (lehetőség szerint évek múlva se találja majd dedósnak a kisasszony), egyszerű (mi fogjuk megcsinálni), mégis látványos (ha már dolgozunk vele :-) és persze stílusos. A magyar népi motívumok közt kezdem el nézelődni, végül a hímzésmintáknál találtam egy épp megfelelőt. Ráadásul kalocsait.

Az öntapadós füzetborítóból A/4-es darabokat vágtam, és a hátoldalára (az papír, tehát simán lehet rá nyomtatni) rányomtattam a mintát.


A minta belső részeit kivágtam - nem mondom, hogy nem volt babrás - és ráragasztottam a vászonra. Most sem körülményeskedtem vele sokat, csak lehúztam a hátoldalát, ráfektettem a vászonra, és hagytam, hogy összeragadjanak. A biztonság kedvéért a minta kivágott széleit lesimítottam, nehogy a festék aláfolyjon.


A legjobb rész, a festés következett. Azért is tetszett meg ez a minta, mert láttam, hogy egy színnel festve is mutatós lesz.
Ha igazán szépen, egyenletesen szeretnék festeni, nem ecsetet, hanem hengert használok. És ez a leginkább festéktakarékos megoldás is. Az anyag alá raktam egy réteg papírt, hogy ne az asztalt kenjem össze.


A kisasszonyok itt kapcsolódtak be a mulatságba. Ecsettel a hengerre ügyeskedtük a festéket (olyan kicsi a festékes üveg, hogy a henger nem fért bele), és a kisasszonyok átfestették a mintát egyszer ...


 ... kétszer és háromszor. Igazán gyerekeknek való feladat, csak arra kell figyelni, hogy a fóliáról ne menjen le a henger.


Az akrilfesték gyorsan szárad, néhány perc múlva a kisasszonyok lehúzták a fóliát a vászonról, és tádááám!


Még festékbe mártogatott fogpiszkálóval "gyorsan" meghúztam a szárakat, és kész is.


Már csak össze kellett varrni a részeket, és elkészült a ruhazsák.



Jöhetnek az alsószoknyák :-)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…