konyhaablakkal mindig is bajom volt.
Mert magasan van, és valahányszor ki akarom nyitni, vagy be akarom zárni oda kell cűgölnöm egy széket, hogy felmásszak rá.
Mert kinyitni se lehet rendesen, csak buktatni.
Mert oldalt nem lehet kiakasztani azt a pántot, ami tartja, így ha rám tör az ablakpucolás, vagy szétcsavarozom az egészet, vagy a megbuktatott ablakon kinyúlva ügyeskedek.
Szerintem még a zárat is rosszul szerelték bele, mert amikor nyitva van, a kilincs akkor áll vízszintesen (párhuzamosan az ablakkerettel), amikor pedig be van zárva, lefelé lóg a kilincs (ami ráadásul ronda), de úgy, hogy belóg az ablaküveg elé.
Függönnyel eltakarni sem lehetnormálisan általam elfogadható módon. A reluxát meg nem szeretem. Pedig a nap betűz rajta, persze csak nyáron, amikor kánikula van, és a napsugarak vakítanak és perzselnek.
Már tavaly nyáron is éreztem, hogy eljön az a perc, amikor nem bírom tovább, és kezdek valamit a szerencsétlen ablakkal, hogy ha már praktikusabb nem is lesz, legalább kevésbé legyen csúf.
Azzal kezdtem, hogy lecsavaroztam az ablakot, kitekertem az előző lakó vitrázsfüggönyét tartó kampókat, a helyüket befatapaszoltam. Mert már a folytatásra is volt ötletem.
Tehát az ablakot, ablakkeretet lecsiszoltam, lefestettem fehérre. A barkácsboltban vettem 1x1 centis fa rudat (vagy hogy hívják), 2 szálat. És ha már ott voltam, vettem egy hengeres rudat is, nem tudom ennek sem a nevét, lehet, hogy virágkarónak árulják. Erre egy későbbi projekthez lesz szükségem, de egy ideig párhuzamosan fut a sorsa az ablakéval, ha már úgyis alapon.
Mindet méretre vágtam (a virágkarót csak középen ketté), fehérre festettem. (Itt elbúcsúzunk a virágkarótól, hadd élje a saját életét, majd egy következő bejegyzésben beszámolok róla.) A léceket összecsavaroztam, hogy egy keretet kapjak.
A terítőt kikeményítettem, kivasaltam, és rajzszegekkel a keretre feszítettem. Szerencsére épp elég nagy volt a csipke ahhoz, hogy a keret hátoldalán tűzzem meg, így a rajzszögek eltakarásának problémája fel sem merült. Tulajdonképpen kész is, már csak fel kellett csavaroznom az ablakkeretre ...
... és gyönyörködni benne ...
... meg élvezni, hogy nem tűz be a nap.
Csakhogy. A ronda kilincs továbbra is ronda, ráadásul belóg az ablak elé.
Na, majd adok én neked. A dobozból előrántottam még egy csipkét...
... és betekergettem vele a kilincset. Szebb nem lett, de belesimul a környezetébe és legalább nem feltűnően ronda.
Mert magasan van, és valahányszor ki akarom nyitni, vagy be akarom zárni oda kell cűgölnöm egy széket, hogy felmásszak rá.
Mert kinyitni se lehet rendesen, csak buktatni.
Mert oldalt nem lehet kiakasztani azt a pántot, ami tartja, így ha rám tör az ablakpucolás, vagy szétcsavarozom az egészet, vagy a megbuktatott ablakon kinyúlva ügyeskedek.
Szerintem még a zárat is rosszul szerelték bele, mert amikor nyitva van, a kilincs akkor áll vízszintesen (párhuzamosan az ablakkerettel), amikor pedig be van zárva, lefelé lóg a kilincs (ami ráadásul ronda), de úgy, hogy belóg az ablaküveg elé.
Függönnyel eltakarni sem lehet
Már tavaly nyáron is éreztem, hogy eljön az a perc, amikor nem bírom tovább, és kezdek valamit a szerencsétlen ablakkal, hogy ha már praktikusabb nem is lesz, legalább kevésbé legyen csúf.
 |
| Ilyen volt |
A csipkés dobozt ajándékba kaptam. Egy átlagos cipősdoboz, púposan tele csipkével. Évek óta járok rá, de még mindig tartogat felfedezésre váró kincseket. Gondosan összehajtogatva lapult benne egy terítő is. Ami épp akkora, de centiméterre pontosan ám, mint az én nemszeretem ablakom.
Tehát az ablakot, ablakkeretet lecsiszoltam, lefestettem fehérre. A barkácsboltban vettem 1x1 centis fa rudat (vagy hogy hívják), 2 szálat. És ha már ott voltam, vettem egy hengeres rudat is, nem tudom ennek sem a nevét, lehet, hogy virágkarónak árulják. Erre egy későbbi projekthez lesz szükségem, de egy ideig párhuzamosan fut a sorsa az ablakéval, ha már úgyis alapon.
Mindet méretre vágtam (a virágkarót csak középen ketté), fehérre festettem. (Itt elbúcsúzunk a virágkarótól, hadd élje a saját életét, majd egy következő bejegyzésben beszámolok róla.) A léceket összecsavaroztam, hogy egy keretet kapjak.
A terítőt kikeményítettem, kivasaltam, és rajzszegekkel a keretre feszítettem. Szerencsére épp elég nagy volt a csipke ahhoz, hogy a keret hátoldalán tűzzem meg, így a rajzszögek eltakarásának problémája fel sem merült. Tulajdonképpen kész is, már csak fel kellett csavaroznom az ablakkeretre ...
... és gyönyörködni benne ...
... meg élvezni, hogy nem tűz be a nap.
Csakhogy. A ronda kilincs továbbra is ronda, ráadásul belóg az ablak elé.
Na, majd adok én neked. A dobozból előrántottam még egy csipkét...
... és betekergettem vele a kilincset. Szebb nem lett, de belesimul a környezetébe és legalább nem feltűnően ronda.
Kedves otthonrendezés :), mindig nagy öröm.
VálaszTörlésElképesztően kreatív vagy, nagyon jó lett az ablakot takaró csipke. Meg az ablak. Meg a nyitó. Meg minden :)
VálaszTörlésKöszönöm.
TörlésNagyon jó ötlet,nagyon szép végeredmény!:)A csipke gyönyörű!!!
VálaszTörlés