Ugrás a fő tartalomra

Szerelem

paradicsom.
Amikor a tegnapi bejegyzésem írtam, párhuzamosan a keresőbe beírtam, hogy tomate cerise, amit a Google azonnal továbbgondolt, miszerint tomate cerise d'amour. Na, ezt már megnézem.
Hát kiderült, hogy a szerelemalma mintájára lehet szerelemparadicsomot is csinálni. Rögtön tudtam, mi lesz ma délben a köret.
Volt még egy adag az apró paradicsomokból.
A kisasszonyok nagy ügyesen felszúrták fogpiszkálóra a paradicsomokat.

Közben én porcukorból és egy kevés vízből karamellt főztem. Amikor már egyenletesen megolvadt és megbarnult a cukor, hozzákevertem a szezámmagot. Aki próbált már bármit is csinálni karamellel, az tudja, milyen gyorsan megszilárdul, ezért én egy másik edényben vizet forraltam, hogy az olvasztott csoki mintájára vízfürdőbe állítsuk a karamellt, amíg dolgozunk vele. (Na jó, azt is belekalkuláltam, hogy ha a kisasszonyok is segítenek, tovább tart, mint ha egyedül főzök.)

És más nem is volt hátra, mint a paradicsomokat gyorsan belemártogatni a karamellbe, és sütőpapírra rakni száradni.

Igazán haladós munka, mi 15 perc alatt végeztünk az egésszel, látványos is, jól mulattunk. És milyen finom! Azért néhányat sikerült tálra is raknunk.

Mondjuk amikor délután hazajött a családunk feje, a kisasszonyok azzal fogadták, hogy:
-Csináltunk szerelemparadicsomot! És megettük!
Mindet.

Azért amikor a kisasszonyoknak sziesztaidő van, dolgozok is. Ma pl. összeállítottam egy filcpiac csomagot, amit holnap útnak is indítok.


És a múltkori kék alapon pillangós, virágos vászonhoz vettem két 1 méteres fa rudat, amit kékre festettem.

Gondolkodjatok, mi lesz belőle?


Megjegyzések

  1. :D
    Én most nem tippelek,mert sosem sikerül eltalálnom...:(
    :)

    VálaszTörlés
  2. Függöny? (a felújítás miatt)

    Esetleg a haldobálóselkapós_nemtudomazigazinevét játék? (ez meg onnan jutott eszembe, mert én hasonló alapanyagokból épp azt készítek)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe