persze, meg hó, meg hideg, de zongoraóra után már nem sötétben jövünk haza, a fákon majd' kipattannak a rügyek és egymást érik a farsangi mulatságok.
Ideje hát a tavaszra is gondolni. A húsvétra.
Már el is készült néhány nyuszitáska.
Miközben a nyuszikat varrtam, eszembe jutottak mindenféle húsvéti történetek. Természetesen hülyébbnél hülyébbek.
Amikor egy húsvéti vasárnap (!!!) reggel beállított hozzánk egy játszótéri ismerős kisfiú az apukájával, hogy hoztak Elsőszülöttemnek csokitojást. Azóta sem értem, miért vasárnap, és miért a kisfiú hozott csokitojást a lányomnak?
Amikor egy húsvéti kirándulásból este hazaértünk, a hátizsákból a maradék szendvicseket és az üres limonádés flakonokat pakoltuk ki, közben már zubogott a fürdővíz... ekkor csöngetett be a szomszéd srác (14 éves) 5 haverjával, hogy locsolkódni jöttek. A sráccal addig csupán egy köszönésig jutottunk, a haverjait pedig még csak nem is láttam. Nyilván nem azért jöttek, hogy együtt ünnepeljünk, és nem is a hagyományt akarták őrizni. A Párom nagyon rendes volt, azóta is köszönöm neki, kiment és megmondta a srácoknak, hogy nem várunk locsolókat. (Mondjuk mindenki így járt jobban, az első ötlet az volt, hogy én megyek ki. Én nem lettem volna olyan higgadt.)
Amikor húsvét ünnepén mind a két kisasszony bárányhimlős volt. Elsőszülöttem ovis kispajtásának az apukája küldött egy sms-t, hogy jöhetnek-e locsolkódni, már itt is vannak a kapuban. A mai napig nem tudom, elhitte-e, hogy tényleg fertőző beteg mind a két kisasszony.
Amikor kirándulni indultunk húsvét hétfőjén, a kisasszonyok már széldzsekiben, hátizsákban szaladgáltak az udvaron, mi épp a labdát pakoltuk a kocsiba, amikor megérkeztek a locsolók.
Nem is folytatom, biztos mindenkinek van egy csomó hasonló sztorija.
Bírom én az ünnepeket, a hagyományokat is, lányaim vannak, tudom, mi a dolgom, várom a locsolókat.
DE.
Átlagos hétköznapokon nem szoktunk mindenféle bejelentés, egyeztetés nélkül vendégségbe menni másokhoz. Ismerősökhöz, félismerősökhöz, majdnem idegenekhez sem. (Számomra a gyerekeim csoporttársainak a szülei, hacsak nem egy időben szoktunk az oviba, iskolába érni, gyakorlatilag idegenek.) Nem szeretném, hogy az otthonunk átjáróház legyen, ahol boldog-boldogtalan ki-be járkál kénye-kedve szerint, csak azért mert húsvét van.
Szeretem az ünnepeket, a húsvétot is, és szeretem megadni a módját. Ilyenkor kalácsot sütök, és nem vagyok hajlandó felkelni miatta hajnalban, és a kisasszonyok is szoktak segíteni a tésztát fonni, aki csinált már hasonlót, tudja, hogy utána nem épp vendégképes a konyha (nálunk étkező és nappali is egyben). És szépen terített asztal mellett hosszan, lassan reggelizünk - tízóraizunk, pizsamában, kócosan, mert nekünk így jó. És nem szeretném, hogy többé-kevésbé ismerősök miatt ne tudjunk nyugodtan regelizni, csak azért, mert húsvét van.
És minden családnak van egy napirendje. A reggeliről már írtam (mi korán kelünk, de még 10-kor is képesek vagyunk pizsiben csipegetni a reggeli romjai között), és tudom, hogy van, amikor a déli alvás a legfontosabb, és azt is tudom, hogy minden családban eljön az esti műsor (vacsi-fürdés-mese) ideje, amikor nem kívánatos a vendég, még akkor sem, ha húsvét van.
És az is előfordulhat, hogy valaki bármilyen más okból (betegség, vallás, vagy csak úgy, mert utálja a húsvétot, vagy nincs kedve hozzá) nem szeretné ápolni a hagyományt. Ilyenkor általában menekülőre fogjuk és elmegyünk kirándulni. Ez nem jó megoldás, mert nem lehet elég korán elindulni és elég későn hazaérni ahhoz, hogy elkerüljük a locsolókat. Arról nem is beszélve, hogy micsoda élmény szakadó esőben és viharos szélben kirándulni.
Van olyan lehetőség is, hogy egyszerűen nem nyitunk ajtót, úgy csinálunk, mintha nem lennénk itthon. Megfigyeléseim szerint ez leginkább emeletes házakban lakóknál működik, a kaputelefon jó távoltartó eszköz. Ha mi itthon vagyunk, az meglátszik (hallatszik) a házon. És nem is vagyok hajlandó úgy csinálni, mintha nem lennénk itthon, nem vagyok hajlandó bújkálni a saját otthonomban.
És ha nem várok locsolókat, akkor nincs is nálunk vendégváró rend, sem üdítők, sem szendvicsek, sem sütik, sem csokitojás, sem semmi.
Egész egyszerűen ki kellene találni valamilyen jelet, amit ki lehetne rakni a kapura, bejárati ajtóra, hogy várjuk-e a locsolókat vagy sem. (Kicsit hasonlóan a babazászlóhoz.) Én évek óta töröm rajta a fejem, de nincs meg az igazi megoldás.
Ezért a mostani játék tulajdonképpen egy pályázat. Találjátok ki, milyen legyen ez az ajtódísz, koszorú, zászló, bármi, ami segít elkerülni a húsvéti hülye helyzeteket.
Az ötleteket március 10-én éjfélig várom. A legjobbat én választom ki teljesen szubjektív szempontok alapján, és elkészítem ajándékba az ötletgazdának.
Ui: Azért a nagy húsvétozásban majd megmutatom a farsangi jelmezeket is.
Ideje hát a tavaszra is gondolni. A húsvétra.
Már el is készült néhány nyuszitáska.
Amikor egy húsvéti vasárnap (!!!) reggel beállított hozzánk egy játszótéri ismerős kisfiú az apukájával, hogy hoztak Elsőszülöttemnek csokitojást. Azóta sem értem, miért vasárnap, és miért a kisfiú hozott csokitojást a lányomnak?
Amikor egy húsvéti kirándulásból este hazaértünk, a hátizsákból a maradék szendvicseket és az üres limonádés flakonokat pakoltuk ki, közben már zubogott a fürdővíz... ekkor csöngetett be a szomszéd srác (14 éves) 5 haverjával, hogy locsolkódni jöttek. A sráccal addig csupán egy köszönésig jutottunk, a haverjait pedig még csak nem is láttam. Nyilván nem azért jöttek, hogy együtt ünnepeljünk, és nem is a hagyományt akarták őrizni. A Párom nagyon rendes volt, azóta is köszönöm neki, kiment és megmondta a srácoknak, hogy nem várunk locsolókat. (Mondjuk mindenki így járt jobban, az első ötlet az volt, hogy én megyek ki. Én nem lettem volna olyan higgadt.)
Amikor húsvét ünnepén mind a két kisasszony bárányhimlős volt. Elsőszülöttem ovis kispajtásának az apukája küldött egy sms-t, hogy jöhetnek-e locsolkódni, már itt is vannak a kapuban. A mai napig nem tudom, elhitte-e, hogy tényleg fertőző beteg mind a két kisasszony.
Amikor kirándulni indultunk húsvét hétfőjén, a kisasszonyok már széldzsekiben, hátizsákban szaladgáltak az udvaron, mi épp a labdát pakoltuk a kocsiba, amikor megérkeztek a locsolók.
Nem is folytatom, biztos mindenkinek van egy csomó hasonló sztorija.
Bírom én az ünnepeket, a hagyományokat is, lányaim vannak, tudom, mi a dolgom, várom a locsolókat.
DE.
Átlagos hétköznapokon nem szoktunk mindenféle bejelentés, egyeztetés nélkül vendégségbe menni másokhoz. Ismerősökhöz, félismerősökhöz, majdnem idegenekhez sem. (Számomra a gyerekeim csoporttársainak a szülei, hacsak nem egy időben szoktunk az oviba, iskolába érni, gyakorlatilag idegenek.) Nem szeretném, hogy az otthonunk átjáróház legyen, ahol boldog-boldogtalan ki-be járkál kénye-kedve szerint, csak azért mert húsvét van.
Szeretem az ünnepeket, a húsvétot is, és szeretem megadni a módját. Ilyenkor kalácsot sütök, és nem vagyok hajlandó felkelni miatta hajnalban, és a kisasszonyok is szoktak segíteni a tésztát fonni, aki csinált már hasonlót, tudja, hogy utána nem épp vendégképes a konyha (nálunk étkező és nappali is egyben). És szépen terített asztal mellett hosszan, lassan reggelizünk - tízóraizunk, pizsamában, kócosan, mert nekünk így jó. És nem szeretném, hogy többé-kevésbé ismerősök miatt ne tudjunk nyugodtan regelizni, csak azért, mert húsvét van.
És minden családnak van egy napirendje. A reggeliről már írtam (mi korán kelünk, de még 10-kor is képesek vagyunk pizsiben csipegetni a reggeli romjai között), és tudom, hogy van, amikor a déli alvás a legfontosabb, és azt is tudom, hogy minden családban eljön az esti műsor (vacsi-fürdés-mese) ideje, amikor nem kívánatos a vendég, még akkor sem, ha húsvét van.
És az is előfordulhat, hogy valaki bármilyen más okból (betegség, vallás, vagy csak úgy, mert utálja a húsvétot, vagy nincs kedve hozzá) nem szeretné ápolni a hagyományt. Ilyenkor általában menekülőre fogjuk és elmegyünk kirándulni. Ez nem jó megoldás, mert nem lehet elég korán elindulni és elég későn hazaérni ahhoz, hogy elkerüljük a locsolókat. Arról nem is beszélve, hogy micsoda élmény szakadó esőben és viharos szélben kirándulni.
Van olyan lehetőség is, hogy egyszerűen nem nyitunk ajtót, úgy csinálunk, mintha nem lennénk itthon. Megfigyeléseim szerint ez leginkább emeletes házakban lakóknál működik, a kaputelefon jó távoltartó eszköz. Ha mi itthon vagyunk, az meglátszik (hallatszik) a házon. És nem is vagyok hajlandó úgy csinálni, mintha nem lennénk itthon, nem vagyok hajlandó bújkálni a saját otthonomban.
És ha nem várok locsolókat, akkor nincs is nálunk vendégváró rend, sem üdítők, sem szendvicsek, sem sütik, sem csokitojás, sem semmi.
Egész egyszerűen ki kellene találni valamilyen jelet, amit ki lehetne rakni a kapura, bejárati ajtóra, hogy várjuk-e a locsolókat vagy sem. (Kicsit hasonlóan a babazászlóhoz.) Én évek óta töröm rajta a fejem, de nincs meg az igazi megoldás.
Ezért a mostani játék tulajdonképpen egy pályázat. Találjátok ki, milyen legyen ez az ajtódísz, koszorú, zászló, bármi, ami segít elkerülni a húsvéti hülye helyzeteket.
Az ötleteket március 10-én éjfélig várom. A legjobbat én választom ki teljesen szubjektív szempontok alapján, és elkészítem ajándékba az ötletgazdának.
Ui: Azért a nagy húsvétozásban majd megmutatom a farsangi jelmezeket is.
Hát, én sokat gondolkodtam, igazából mindig ugyanoda jutok: egy félig dőlt kölnis üvegcse (amiből kiloccsan 2-3 csepp) pirossal áthúzva, piros keretű kerek táblába foglalva.. akár filcből.
VálaszTörlésHozzánk nem jönnek locsolkodók, én hetekkel előre elhintem mindenkinek, aki él és mozog, hogy a meghitt, csendes húsvétot szeretem. Ahogy írtad is: akkor és úgy öltözzek fel, ahogy akarok; és az ünnepi sonkás-paradicsomos-újhagymás-retkes-kígyóubis-színes tojásos- tormás reggelit nem fogom elkapkodni senki kedvéért sem..
Azt mondjuk nem sugallnám a táblán még versben sem, hogy nincs a házban senki, mert elutaztatok..