Kézügyesség dolga

paradicsom. Amikor a tegnapi bejegyzésem írtam, párhuzamosan a keresőbe beírtam, hogy tomate cerise , amit a Google azonnal továbbgondolt, miszerint tomate cerise d'amour . Na, ezt már megnézem. Hát kiderült, hogy a szerelemalma mintájára lehet szerelemparadicsomot is csinálni. Rögtön tudtam, mi lesz ma délben a köret. Volt még egy adag az apró paradicsomokból. A kisasszonyok nagy ügyesen felszúrták fogpiszkálóra a paradicsomokat. Közben én porcukorból és egy kevés vízből karamellt főztem. Amikor már egyenletesen megolvadt és megbarnult a cukor, hozzákevertem a szezámmagot. Aki próbált már bármit is csinálni karamellel, az tudja, milyen gyorsan megszilárdul, ezért én egy másik edényben vizet forraltam, hogy az olvasztott csoki mintájára vízfürdőbe állítsuk a karamellt, amíg dolgozunk vele. (Na jó, azt is belekalkuláltam, hogy ha a kisasszonyok is segítenek, tovább tart, mint ha egyedül főzök.) És más nem is volt hátra, mint a paradicsomokat gyorsan belemártogatni a karamell...

back to reality... Egész nap ez a dal ment a fejemben. Lassan (l-a-a-s-s-a-a-a-n) a helyükre kerülnek a dolgok, visszatér az életünk a megszokott kerékvágásba. Tanulságos tud lenni néha egy kis felfordulás. Rácsodálkozom, milyen örömöt jelent a megszokott rend. Már az is elég a jó hangulathoz, hogy nem azzal kezdem a főzést, hogy lemegyek a pincébe a sóért. Kaptunk egy nagy tál paradicsomot. Azt a nagyon apró szeműt. Koktélparadicsomnak szokták hívni, de szerintem ez annál is kisebb volt, cseresznyeparadicsom. Egy ideig jól elvoltunk azzal, hogy csak úgy, magában ettük. Aki elment a tál mellett, evett egy-két szemet. Épp, mint a cseresznyéből. De aztán úgy határoztam, főzök (na jó, sütök) belőle valamit. És az időjárás is velem volt, a mai hűvös, esős reggelhez épp illett a paradicsomos clafoutis. Azzal kezdtem, hogy baconszeleteket kicsit megpirítottam, majd egy piteformába raktam. Erre rászórtam a paradicsomokat, és 150 fokos sötőbe toltam 20 percre. Közben 4 tojást kicsit felv...

nyaralok? Hát nem. Azt hisztitek, nyári szüneti üzemmódra kapcsoltam, limonádén és jégkrémen élek, és képes magazinokat lapozgatok? Hát nem. Azt hiszitek, ezzel a bloggal is az történt, mint sok másikkal, hogy néhány hónap után egyszer csak abbamaradt? Hát nem. Az történt, hogy kitört nálunk egy festés. Irigykedtek, mi? Már 3 éve narancssárga falak közt éltünk, az előző tulajdonostól ezt kaptuk a házzal együtt. Akkor sem időnk, sem energiánk, sem pénzünk nem volt ilyesmire, ezért úgy beszéltük meg, hogy beköltözünk, és adunk magunknak időt, hogy kitaláljuk, milyen legyen az otthonunk outfitje.  Ráadásul eleinte még szórakoztatott is, hogy minden narancssárga. (Tényleg minden, mint kiderült, még a villanykapcsolók belső szerkezetére is jutott a narancssárga festékből, és tényleg narancssárga, olyan élénk változatban, mint a narancssárga fényvisszaverő mellények.) Néha, hűvös, esős estéken, amikor sok gyertyát gyújtottunk, még jól is esett ez a szín, volt valami otthonossá...

Az is lehetne a cím, hogy az utolsó uzsonna, mindenféle okokból ugyanis úgy alakult, hogy a kisasszonyoknak holnap kitör a nyári szünet. És már én is elég vakációs hangulatban vagyok, így hát a mai uzsihoz kicsit kelletlenül, kicsit érdeklődés nélkül álltam. Étlapon az volt, hogy májkémes kenyér és paprika. Talán paprika. Vagy uborka, vagy paradicsom, volt valami zöldség írva, de nem igazán figyeltem. Látszik, hogy van rajta májkrém, és azt sem mondhatom, hogy csak mutatóban, ott a paradicsom is, kipipálhatjuk. Nem kóstoltam meg, egyrészt, mert két nagy tál dinnyesaláta várt a hűtőben, másrészt, mert szerintem múlt héten már volt ez az uzsi, akkor kóstoltam.

Gondolom, már nagyon kíváncsiak voltatok a pénteki uzsira. Voltak a kisasszonyok pénteken oviban, az uzsit is elhoztuk, fényképeztem, kóstoltam is, de csak most jutottam odáig, hogy fel is tegyem. Íme. Csokis papucs. A pénteki édes péksütemény. Mindig bajban vagyok a papucs, táska, batyu, párna és egyéb fantázianévre keresztelt péksüteményekkel, mert sosem tudom, hogy kell(ene) kinézniük. Így néz ki egy csokis papucs? Mert felőlem akár ilyen is lehet. Még az is látszik, hogy valami sötétbarna töltelék van benne, ami akár csoki is lehet, szóval egész bizakodóan láttam neki a mai uzsonnának. Persze ismerem a trükköt, hogy csak a tészta oldalainál van töltelék, a közepén meg semmi, de erről itt szó sincs. Jutott bőven csoki a papucsba. Azt, hogy nem friss, éreztem, már akkor is, amikor megfogtam, de azért megkóstoltam. Hát tényleg nem volt friss. Igaz, száraz se. Talán az állott a legmegfelelőbb szó rá. Még nem kemény, de már morzsálódik. A töltelék egyértelműen a csoki ...

hogy mi lett a filcekből. Gréti elég tanácstalanul valami sütire gondolt. Akkor elárulom, hogy amikor a mintadarabot megmutattam a kisasszonyoknak, Elsőszülöttem nem kis távolságtartással a hangjában csak annyit kérdezett: - Ez mi, parizer? - ???? Ok, nem eszünk minden nap parizert, de ez azért fájt. Hát a színe! És az alakja! És úgy egyáltalán! Még magamhoz se tértem, amikor hazaérkezett a Párom. Nagyon várakozó arccal néztünk rá, sejtette, hogy a történet elejéről már lemaradt, meg hát régebben ismer, mint a kisasszony, így óvatos volt: - Valami furcsa ananász? Gondolom, most már kíváncsiak vagytok, mivé állt össze az a 6 darab filc. Íme. Sárgadinnye szelet. El lehet hinni róla?

Gratulálok Susunak, gyakorlatilag sikerült kitalálnia, mi volt a tegnapi uzsi. Ő arra tippelt, hogy valamiféle házi nutella volt a kenyéren. És igen, az étlapon is az volt, hogy mogyorókrémes kenyér. Nem tudom, hogy készül, miből készül ez a krém, sem az íze, sem az állaga nem emlékeztet a mogyoróra, mondjuk az igazi nutelláé sem. Nagyon édes, valószínűleg rengeteg porcukor van benne, hogy mitől barna, azt nem tudom. Ismeritek azt a fajta nagyon rossz minőségű nápolyit, amit vásárokban lehet kapni, meg boltokban is, vödrös kiszerelésben, vagy nagy zacskókban? Na, ennek a krémnek épp olyan íze volt. És akkor ezek után nézzük a mai uzsit. Valamivel megkent kenyér. Megint. Komolyan, csak nekem unalmas??? Teljesen hervasztó, szerintem a gyerekek már nem is várják az uzsonnát, nem is kíváncsiak rá, hogy ma vajon mit kapnak, a vége úgyis kencés kenyér. De végigcsinálom. Nekem csak le kell fényképezni, esetleg megkóstolni, a gyerekeimnek viszont meg is kell (kellene) enniük. Ez nag...

odáig jutottam, hogy felvágtam sok kis apró darabra a filceket. De nem ám csak úgy, nekivadultan, azért van benne rendszer. És már csak varrni kell.

Tegnap képrejtvény volt az uzsi, ma találós kérdés. Az látszik, hogy valamivel megkent kenyér, ma is. És, micsoda meglepetés! Mind a két fél meg van kenve! Nem ám csak úgy, ami esetleg átragadt, hanem tényleg, rendesen meg van kenve. A kérdés csak az, hogy mi az a kence rajta?????????????????? Jó, nekem könnyű dolgom van, én olvastam az étlapon, de ti találgathattok. Egyébként megmutattam a páromnak is ezt az uzsit, amikor hazajött, találgathatott ő is. - Kenőmájas? Minden kezdő elköveti ezt a hibát. Én is így kezdtem. Pontosan úgy néz ki, mint a kenőmájasos kenyér. De nem az. Annyit segítek, hogy édes. Kinek van ötlete? Esetleg már ti is láttátok, ismeritek?

A filcek története ugyanis úgy folytatódott, hogy miszlikre vágtam őket. Van valakinek ötlete?

A mai uzsonna valójában egy képrejtvény. Az étlapon az állt, hogy vajaskenyér, meggy. Nem, most nem szabad azon leakadni, hogy már megint vajaskenyér. Koncentrálj! A képrejtvény, ugye. Tehát a kérdés az, hogy hol a meggy??? Meggy nincs, sehol. Mondjuk van helyette némi jelzésértékű paprika. A kisasszonyok azt mesélték, hogy tízóraira kaptak meggyet. Ááá, ezt már ismerem, nem először fordult elő. Ha nagy ritkán valami gyümölcs is van írva az uzsihoz, az a valóságban nem az uzsi mellett szokott megjelenni, hanem azt kapják tízóraira. És itt egy újabb kérdéshez jutunk, mi van akkor azzal, ami tízóraira van kiírva? Van erről egy elméletem. Létezik egy előírás arról, hogy mit kell tartalmaznia egy óvodás menzás étrendjének. Ezt nyilván nagyon jól ismeri az, akinek az étlap összeállítása a feladata, és mivel neki is van főnöke, meg felettes szerve, mindent meg is tesz, hogy betartsa ezt az előírást. Óvodásnak szüksége van vitaminra, akkor kiírunk az óvodás étrendjébe egy adag vitamint....

már rég csináltam. Annyira elvoltam a babzsákokkal meg a kocsicsörgőkkel, hogy a filceket szinte elő se vettem. De most itt az idő. És a kérdés, hogy ebből mi lesz? Annyit segítek, hogy valami szezonális dolog. És válasz a Kata kérdésére: A meggymagokat egész egyszerűen bő vízben alaposan kifőzöm, majd a napon megszárítom.

Ma az állt az étlapon, hogy libazsíros kenyér és paradicsom lesz az uzsonna. Nyamííí! Nagyon rég volt nálunk libazsíros kenyér, pedig mindnyájan szeretjük. Na lássuk, mi van a csomagban. Kenyér, az biztos. Friss, puha, eddig jó. Azt a...! Hát az ott bizony egy paradicsom! Nem sok, a vitaminszükséglethez nem sok köze van, de arra elég, hogy az ízét érezni lehessen. És én már ennek is örülök, nagyon. A múltkori paradicsom után ezt is lefényképeztem oldalról, és bizony, ennek szemlátomást vastagsága van. Meg is kóstoltam, persze. A libazsírból mondjuk disznózsír lett, mire a kenyérre került, de nem baj. A zsíros kenyér jó étel. És az is jó, hogy a kisasszonyok koleszterinszintje miatt nem kell aggódnom, ugyanis ezen a kenyéren nem volt annyi zsír, hogy az bármilyen befolyással legyen a gyerekek egészségére. Az egyik fele (a képen a bal oldalon) egyáltalán nem is volt megkenve semmivel, csak ami átragadt, ahogy az már lenni szokott. A másik félnek ( a képen a jobb oldalon) is...

egy hétvégére az ovis koszt miatti puffogást, és mutatom, miket varrtam mostanában. Magzsákokat persze. Például kutyát. És nyuszit. És bár még csak nyár közepe van, de az előrelátóbb anyukák már gyűjtögetnek, vásárolnak a szeptemberi tanévkezdésre, csináltam rendes, babbal töltött babzsákokat is. Például lovat. És matrjoska babát. Ha szeptemberben azzal fogad az óvónéni, tanítónéni, vagy jobb esetben már előre megmondta, hogy babzsák kell, akkor szóljatok nyugodtan. :)

A pénteki uzsi. Az évek során azt figyeltem meg, hogy mindig a pénteki uzsi a mélypont. Pedig mintha valami jó szándékból indulna az egész, ilyenkor mindig édes péksüteményt kapnak a gyerekek. Még az ovis korszak előtt nálunk is volt egy ilyen szokás, és mostanában mintha kezdene visszatérni, hogy pénteken mindig "ünnepi" uzsonnát készítettünk, gyümölcslepényt, clafoutis-t, krémtúrót, mikor mihez volt kedvünk és hozzávalónk, nyáron volt jegestea, vagy limonádé mindenkinek a poharában egy-egy szál mentával, télen előkerültek a kandispálcák a teához, volt az asztalon virágcsokor, gyertya - egy kétéves segítségével egy ilyen uzsit előkészíteni egy komplett délelőtti program -, és amikor a Párom is hazaért, együtt ráérősen meguzsonnáztunk, ünnepeltük a hétvégét, és hogy együtt vagyunk. Szóval alapból semmi bajom azzal, hogy édes péksütemény a pénteki uzsonna. Mondjuk ennyi szénhidrátgazdag uzsonna után már egy kicsit húzom a szám, amikor olyanokat olvasok az étlapon, hogy pudin...