Ugrás a fő tartalomra

Vannak találmányaim

Úgy képzelem, hogy valamit feltalálni hosszú és fáradságos folyamat, ami sok kínnal és fejtöréssel jár. Aztán hirtelen ott van a jó megoldás. Én legalábbis így jártam.
Találtam akciós mascarponét. (Ha majd írok egy könyvet, amiben a lányaimnak ((utókornak?)) szánt bölcsességeimet gyűjtöm össze, a Szabályok fejezetben szerepelni fog: Ha találsz mascarponét féláron, vedd meg! Majd kitalálod, mihez kezdj vele.) Megvettem, és próbáltam kitalálni, mihez kezdjek vele. Kézenfekvő megoldás (lett volna) a tiramisu. És kívántam is, és mindnyájan szeretjük.... Óóóóóó, de egy jó sajttortát is olyan jó volna enni! Mit csináljak? Pokolian szenvedtem. (A kutya is jó dolgában vész meg, tudom.)
És ha ez még nem lett volna elég, akkor ott motoszkált bennem az a gondolat is, hogy a múlt héten felbontottuk az utolsó adag amarettit is, amit még a nyaralás óta őrizgettünk, és a maradékot el kell használni, mert akármilyen jól zárható dobozban tartom, egy idő után megpuhul.
Jaj, jaj, mihez kezdjek???
Jaj. Jaj. (Pokolian tudom ám magam sajnálni.)
És akkor ott volt a felismerés! Miért is kellene választanom a tiramisu és a sajttorta közt (Ez már teljesen olyan, mint egy C-kategóriás reklám.), csinálok tiramisus sajttortát!
A kekszalaphoz összerobotgépeztem az amarettit feleannyi vajjal. Beraktam 180 fokra, amíg elkészítettem a sajtkrémet. Ehhez összekevertem a mascarponét 3 tojással és 2 evőkanálnyi cukorral. (Biztos észrevettétek már, hogy sokkal kevesebb cukrot használok  a sütikbe, mint amennyit a receptek írnak. ) Kevertem hozzá egy kevés fahéjat, és egy tasak gyerekcapuccinot. (Minden évben nyaralásra veszünk a kisasszonyoknak pulyahülyítőnek egy csomaggal, mert épp olyan alakúak a kis tasakok, mint az én 3in1 kávém, és ez valami nagyon izgalmas, felnőttes dolog. Az ízéről sokat elárul az, hogy még mindig van belőle.) Aki gyerekmentes tortát készít, természetesen használhat igazi kávét is. Kevertem hozzá még egy zacskónyi tejszínt is (200 vagy 250ml), és ráöntöttem a kekszalapra. Addig sütöttem, amíg olyan állagú lett, mint egy sajttorta. (Vagy mint egy kocsonya.)
Amikor kihűlt, vastagon megszórtam fahéjjal összekevert kakaóporral.
Mmmm, nagyon finom egy találmány!
Azért kicsit nyugtalanít, hogy lehet, hogy nem is én találtam ki ezt a tiramisu-sajttorta dolgot, és a net tele van ilyen receptekkel. De még nem néztem meg. Még nyújtom a percet.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…