Ugrás a fő tartalomra

Vannak találmányaim

Úgy képzelem, hogy valamit feltalálni hosszú és fáradságos folyamat, ami sok kínnal és fejtöréssel jár. Aztán hirtelen ott van a jó megoldás. Én legalábbis így jártam.
Találtam akciós mascarponét. (Ha majd írok egy könyvet, amiben a lányaimnak ((utókornak?)) szánt bölcsességeimet gyűjtöm össze, a Szabályok fejezetben szerepelni fog: Ha találsz mascarponét féláron, vedd meg! Majd kitalálod, mihez kezdj vele.) Megvettem, és próbáltam kitalálni, mihez kezdjek vele. Kézenfekvő megoldás (lett volna) a tiramisu. És kívántam is, és mindnyájan szeretjük.... Óóóóóó, de egy jó sajttortát is olyan jó volna enni! Mit csináljak? Pokolian szenvedtem. (A kutya is jó dolgában vész meg, tudom.)
És ha ez még nem lett volna elég, akkor ott motoszkált bennem az a gondolat is, hogy a múlt héten felbontottuk az utolsó adag amarettit is, amit még a nyaralás óta őrizgettünk, és a maradékot el kell használni, mert akármilyen jól zárható dobozban tartom, egy idő után megpuhul.
Jaj, jaj, mihez kezdjek???
Jaj. Jaj. (Pokolian tudom ám magam sajnálni.)
És akkor ott volt a felismerés! Miért is kellene választanom a tiramisu és a sajttorta közt (Ez már teljesen olyan, mint egy C-kategóriás reklám.), csinálok tiramisus sajttortát!
A kekszalaphoz összerobotgépeztem az amarettit feleannyi vajjal. Beraktam 180 fokra, amíg elkészítettem a sajtkrémet. Ehhez összekevertem a mascarponét 3 tojással és 2 evőkanálnyi cukorral. (Biztos észrevettétek már, hogy sokkal kevesebb cukrot használok  a sütikbe, mint amennyit a receptek írnak. ) Kevertem hozzá egy kevés fahéjat, és egy tasak gyerekcapuccinot. (Minden évben nyaralásra veszünk a kisasszonyoknak pulyahülyítőnek egy csomaggal, mert épp olyan alakúak a kis tasakok, mint az én 3in1 kávém, és ez valami nagyon izgalmas, felnőttes dolog. Az ízéről sokat elárul az, hogy még mindig van belőle.) Aki gyerekmentes tortát készít, természetesen használhat igazi kávét is. Kevertem hozzá még egy zacskónyi tejszínt is (200 vagy 250ml), és ráöntöttem a kekszalapra. Addig sütöttem, amíg olyan állagú lett, mint egy sajttorta. (Vagy mint egy kocsonya.)
Amikor kihűlt, vastagon megszórtam fahéjjal összekevert kakaóporral.
Mmmm, nagyon finom egy találmány!
Azért kicsit nyugtalanít, hogy lehet, hogy nem is én találtam ki ezt a tiramisu-sajttorta dolgot, és a net tele van ilyen receptekkel. De még nem néztem meg. Még nyújtom a percet.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na de

egy  ilyen csapból  mibe fog folyni a víz? Egy ilyen zöld-arany csodához nem lehet odarakni egy sima fehér porcelánt. Én legalábbis nem vetemednék ilyesmire. Van nálunk egy varázsige. "Csak nyitott elmével és befogadó lélekkel  állj hozzá." Ha egy újabb lakberendezési ötletemet szeretném bemutatni a Páromnak, mindig így kezdem. Hidd el, tetszeni fog, csak elég nyitott elmével és befogadó lélekkel kell hozzáállni. Az esetek 90%-ban működik. (A fennmaradó 8 - 9%-ra érvként ott van az, ami a korábbiakban már bizonyított, az "emlékszel, először azt is hogy lerondáztad, aztán kiderült, hogy tök jó". És van 1 - 2%, amikor semmi nem segít. Ilyenkor gyakorlom az elengedést, hagyom az egészet, és nem búsulok, mert tudom, hogy úgyis kitalálok valami mást.) A mosdó keresésének is így kezdtem neki, nyitott elmével és befogadó lélekkel. Minden megoldás érdekelt. A fehér porcelánon kívül. Na és az üvegmosdón. Az már megvolt, pipa, azért ugyanabba a folyóba csak nem lépné

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe