A meseszámok

Vettem egy kínálótálat. Igazság szerint már hónapok óta nézegettem, mindig kézbevettem, néha már a kosaramba is beraktam, de aztán mindig visszatettem, nem is kell ez nekem igazán, szükségem nincs rá, csak tetszik a formája. És az is, hogy fehér. Most megvettem. Végülis 290 Ft, ennyi pénzt nagyobb hülyeségre is el lehet költeni, és tényleg tetszik.

Hazahoztam, és nagyon örültem, hogy van egy ilyen jó kis kínálótálam, még törtem is a fejem, hogy majd mit rakjak rá. (Azt hiszem, a gyártók az ilyen tálakat olajbogyókínálásra szánják.) A kisasszonyok délután szembesültek az új szerzeményemmel, én meg azzal, hogy mit is jelent nagyon örülni egy tálnak.  Először is elmondták az összes csigás verset, és elénekelték az összes csigás dalt, amit tudtak. Aztán, mert ezt kevésnek érezték, költöttek még néhány csigás dalt és verset. Aztán báboztak egy kicsit a tállal, az volt a kis csiga, és fel-alá vándorolt az asztalon, közben persze mindenféle nehézségekkel találta szembe magát, de a végén persze minden jóra fordult. És a kisasszonyok egy pillanatig sem törték a fejüket, mit rakjanak majd a tálra, azonnal telepakolták hónapos retekkel.

És ez nem csak egyszeri tünemény volt, azóta is bármikor szívesen segítenek, ha a csigatál is benne van a dologban. Imádom, ahogy egyezkednek, hogy bentről kifelé, vagy kintről befelé rakják a retket, és hogy ami nem fér csak úgy simán a tálra, abból mennyit egyenek meg (azonnal), és mennyit rakjanak emeletesen a tálra (hogy onnan egyék meg). Legutóbb odáig jutottak, hogy kitalálták, Ramóna-tálat, igazi bőségtálat csinálnak (tényleg sokszor olvassuk a Hajónaplót), és karalábé szeleteket is raktak a retek alá.
Így lett az én tálamból pulyahülyítő.

Felhalmozódott nálunk a narancs. Mert tél vége van, szükségünk van vitaminra, meg az élénk színekre, ráadásul mindenhol akciós, hát minden bevásárláskor veszünk. Persze eleinte jó mulatság vacsi után narancsot eszegetni, közben beszélgetni, de néhány nap után mer senki nem kér belőle. Tegnap nekiszántam magam, megpucolom az összes narancsot, előveszem a gyümölcscentrifugát, csinálok üdítőt. A sok narancs után sok héj maradt, de jó, csinálunk kandírozott narancshéjat.
De jó, akkor csinálunk majd moszkauert is. De jó. Ebben a szezonban ez a negyedik adag kandírozott narancshéj, de moszkauert még nem csináltunk. A természetes fogyás, ugye.
A neten számos recept kering a narancshéj kandírozására, én ezt az egyik Stahl könyvben olvastam, nekem épp megfelel.
A narancshéjakat vékony csíkokra vágom, felöntöm annyi vízzel, amennyi ellepi, felfőzöm, leszűröm. Ezt a felfőzöm, leszűröm részt megcsinálom összesen négyszer, így kiázik, kifő minden keserű íz a narancsból. És nem is olyan babrás, mint amilyennek tűnik, elvan az magának a fazékban, lehet közben vasalni, főzni, rajzolni, gyurmázni, sőt, kávét kortyolva magazinokat olvasgatni is (ha-ha).

Ha negyedszer is felfőtt, leszűröm, és az összes érdeklődő megkóstolja. Örülünk, hogy milyen finom, megkóstoljuk még egyszer. Amikor úgy döntök, hogy elég már a kóstolásból, mert elfogy mielőtt elkészülne, még gyorsan mindenki kivesz két-három darabot, hogy a következő néhány percet átvészeljék anélkül, hogy éhenhalnának. Ekkor ráöntök egy csésze cukrot és egy csésze vizet, és ebben a szirupban főzöm kis lángon egy órán át. (Persze külön edényben is meg lehet főzni a szirupot, és azt ráönteni a narancshéjakra, és még számtalan módon lehet bonyolítani, de azt én nem szoktam.)

És nincs is más hátra, mint sütőpapírra szedegetni a narancshéjakat, és spekulálni, hogy hol lehetne a legjobban megszárítani. Kézenfekvő megoldás, hogy tegyük a radiátorra, ott gyorsan megszárad, de ez a megoldás nem kockázatmentes. Én pl. tegnap úgy jártam, hogy amíg a vacsorát főztem, észrevettem, hogy elsőszülöttem ott sündörög az ablaknál. Kérdeztem, hogy mi a baj, szomorkodik, szeretne-e valamit tőlem, de csak állt ott szomorúan, csendesen. Aztán amikor befejeztem a főzést, és odamentem ahhoz a komoly, szomorú gyerekhez, akkor láttam, hogy azért olyan csendes az, mert rág (basszus, tisztára mint a gittegylet!), és a tálca sarkáról már megeszegette az összes narancshéjat.
Most olyan helyen szárítom, ahol senki nem fér hozzá. Nagyon el vagyok szánva, hogy csinálunk moszkauert.