Ugrás a fő tartalomra

Farsang

És igen, és igen, és igen! Megtörtént. A kandírozott narancshéjnak majdnem a fele eljutott addig, hogy majdnem teljesen megszáradjon. Ennek annyira megörültünk, hogy nekiláttunk moszkauert sütni.
Volt itthon maradék diákcsemege (mindenféle csonthéjasok és mazsola keveréke), abból 20 dekát és a narancshéjból 10 dekát összedaráltam. Hozzáadtunk 10 deka olvasztott vajat, és annyi lisztet és tejet, hogy formázható, gyúrható masszát kapjunk. (Mondjuk kb. 5 ek. liszt és egy löttyintésnyi tej.) Cukrot is lehet hozzáadni, nekünk nem hiányzott.
A kisasszonyok halmokat raktak a sütőlapra a masszából, és ellapogatták, hogy korongok legyenek.
15 perc alatt megsült.
Másnap gőz fölött csokit olvasztottam, és a kekszek egyik oldalát belemártogattam. (Tudom, hogy szép dolog, és jó, és hasznos a gyerekekkel főzőcskézni, de az ilyen stratégiai jelentőségű készletgazdálkodási ügyeket szeretem egyedül intézni. Ezt az ovis farsangra készítettük, és ha a csokizásnál is segítettek volna, akkor biztos, hogy nem jutott volna az oviba belőle.)
A farsanghoz sokféle  népszokás, hagyomány kapcsolódik. Nálunk is van egy. A farsangi vacsora mindig szendvics. Ha tévés szakács, vagy népszerű szakácskönyvíró lennék, azt írnám, hogy a világ legjobb szendvicse (ők szoktak teljesen hétköznapi módon elkészített, teljesen hétköznapi kajákat így beharangozni), de egyik sem vagyok, ezért inkább elmesélem a történetet.
Mi akkor voltunk ovisok és általános iskolások, amikor még az volt a szokás farsangon, mikulásünnepségen, és az ehhez hasonló rendezvényeken, hogy a buli előtt az anyukák összegyűltek, és megcsinálták a szendvicseket. Kenyeret szeleteltek (iiiiigen, ők, a kezükkel, és nem szeletelt kenyeret vettek, mert akkor még nem is volt), megkenték vajjal (és nem margarinnal, mert az sem volt), raktak rá szalámit, főtt tojás karikákat, savanyú uborkát, piros arany pöttyöket (iiiigen, ketchup nélkül is tudtunk élni), a tetejére pedig reszelt sajt került. A tálcákat leterítették szalvétával, megpakolták szendviccsel, és már kezdődhetett is a buli.
Na, ez (volt) a világ legjobb szendvicse.
Most már lehet margarint is kapni és ketchupot is, és már nem szokás az oviban, iskolában szendvicset csinálni, mégis, minden évben egyszer elkészítjük a nagy tálca szendvicset. Hogy nosztalgiázzunk egy jót, és hogy a gyerekeinknek mutathassunk valamit a mi gyerekkorunkból.


Persze tudom én, hogy a farsangról általában nem a szendvics, hanem a fánk jut az emberek eszébe, ezért itt egy vers a fánkról. A Mondóka-tár blogon találtam, még régen, azóta őrizgetem.

Lévay Erzsébet: Farsangi fánk
Fánkom, fánkom,
szalagos fánkom,
de jólesik
tégedet látnom!
Hát még, hogyha
illatod érzem,
bolondulok
érted egészen!
Szép vagy, jó vagy,
ó, de szeretlek-
éppen ezért
menten megeszlek!

És találtam egy tök jó képet is a szalagos, farsangi fánkról, így elkészült egy újabb adag mondókáskártya is.


És szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy vasárnap délig lehet jelentkezni ezért az oroszlánért. Aki szeretné, küldjön egy oroszlános verset, és résztvehet a sorsoláson.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba). De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen. Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam: A  post it et persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről. Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Na, mi van a plafonon?

Tégla! Erről nem volt szó, ezt nekünk senki nem mondta, pedig ez tégla. Tégla betonban. Hívtuk is az építészt, de hirtelen, hogy helyzet van. Biztatott, hogy folytassuk a feltárást, előbb-utóbb csak találunk mást is a téglán és a betonon kívül. Ha a vakolatot verjük le, széltében terjeszkedünk, és sikerül elég nagy területen leverni, akkor találhatunk egy gerendát. Ha nagy területen nem látunk gerendára utaló jeleket, akkor próbáljunk a dolog mélyére  ásni  vésni, a téglás betonban egy vashálót kellene fellelni. Ez bizony tégla És megvaaaan! Akárhogy is nézem, itt egy gerenda! Újabb telefon az építésznek, eldicsekedtünk a gerendánkkal, ő is velünk örült egy kicsit, aztán szólt, hogy keresni kéne egy másik gerendát is, és lemérni, milyen távol vannak egymástól. És ha már úgyis méricskélünk, mérjük meg azt is, milyen szélesek a gerendák. Rajtunk ne múljon. Feltártunk 2 darab, 15 cm széles vasbeton gerendát egymástól 75 centiméterre. Az a kunkori a képe

Jelmeztervezőnek álltam.

Az egész úgy kezdődött, hogy a tanító néni megkért, tudnék-e segíteni, ki tudnék-e találni valami jelmezt a lányoknak farsangra. Hm, biztosan, gondolom.  Elsőszülöttem iskolájában az a szokás, hogy az osztályok közösen öltöznek be, és egy táncot is előadnak, tehát a tánc határozza meg a jelmezt. Nyilván van ennek pozitív oldala, és persze negatív is, kétségtelen, hogy egyre terjed ez a szokás, én legalábbis egyre több helyről hallom, hogy náluk is így van.  És akkor vissza a kisasszonyom osztályához és a lányok jelmezéhez. A tanító nénik kitalálták, hogy a ho-ho-ho horgász zenéjére táncolnak majd a gyerekek. A fiúk lesznek a horgászok, az ő jelmezük gyakorlatilag meg is van, (strand)papucs, bermuda vagy rövidnadrág, póló, szalmakalap. Egyedül a szalmakalap lehet problémás, az biztos, hogy nincs mindenkinek, de ismerősöktől és azok ismerősétől össze lehet szedni. A lányok halacskák lesznek, ezt a jelmezt kellene nekem megtervezni. Itthon megnéztem a ho-ho-ho horgász főcímét.