Ugrás a fő tartalomra

Vízkereszt

Megvolt. Elvitte az Angyal a fát. Leszedtem, elpakoltam a karácsonyi dekorációkat. Persze néhányról elfeledkeztem, ma például egy Mikulásos kistányért vittem le a pincébe a társai után.
És az is kiderült, hogy mi lett a csillagos kartonból.



Igen, korona. És lett hozzá galette is, a szokásos. Minden évben ezt sütöm, bevált, szeretjük. Mindig elfogy az utolsó morzsa is. A receptje pedig:

Két adag leveles tészta
5 dkg darált mandula (nálunk ez most szeletelt volt, mert nem volt kedvem megdarálni, és inkább kb. 10 dkg, - a természetes fogyás miatt)
2 tojás (jó lett volna, ha van egy harmadik is, lekentük volna vele a tetejét, nem lett volna ilyan hóka, de most így jártunk)
2 ek porcukor (a kristálycukor is ugyanolyan jó, de most azt sem raktam bele, nem szeretjük, ha nagyon édes)
10 dkg reszelt marcipán (Másodszülöttem önként és lelkesen segített a marcipán reszelésében, így ez a mennyiség csak teoretikus, a természetes fogyás, ugye...)
Lehet egy pár csepp mandula aromát is belerakni, én most nem raktam, a marcipán miatt nem is hiányzott.

A két adag leveles tésztát kinyújtottam, szép, szabályos kör lapokat vágtam ki belőlük. Az egyiket sütőlapra tettem, rásimítottam tölteléket, belerejtettük a babszemet, ráfektettem a másik tésztalapot. A tészta széleit körben összenyomkodtam, a tetejét kés hegyével díszítettem.
200 fokon kb. 20 perc alatt sült meg.



És én találtam meg a babot, ezért egész tegnap este én voltam a királylány, és egész tegnap este hallgathattam a vinnyogást meg a nyöszörgést, hogy persze, mert nincs igazság, és persze, mert mindig csak ti, mi pedig sosem. Hallgattam hát, mert a királynőség udvartartás nélkül nem is lenne az igazi, de közben azért igyekeztem fennséges arcot vágni. És még egy kártyázásra is sikerült rávennem az udvarhölgyeket és az ő királyi atyjukat.
Ma a Másodszülöttem a koronával ( a koronámmal!) a fején vonult be az oviba, és még nem dőlt el, holnap ki fogja hordani.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A meseszámok

is változnak. Mi még úgy tanultuk, hogy a leggyakoribb meseszámok a 3 (próba, királyfi, királylány), a 7 (sárkány feje) esetleg 9, 77 vagy 99 (szoba).
De mostanában úgy tűnik, a 100-nak van mágikus, misztikus jelentése, az lett az új meseszám. Az épp aktuális miniszterelnök a hivatalba lépése után 100 nappal tart helyzetértékelést, az új főnök kér 100 napot, hogy kicsit legalább átlássa, mi folyik a birodalmában, az olimpia előtt 100 nappal ünnepséget rendeznek, és a post it (az a kis ragasztócsíkos jegyzetlap) is éppen 100 lapos. Ez már nem lehet véletlen.
Nálunk meg néha akkora a várakozás, hogy a 4 emeletes várakozás tornyot nagyon kicsinek érezzük. Így hát felhoztam a pincéből egy használaton kívüli képkeretet, és ezt csináltam:



A  post itet persze az üvegre ragasztottam, kívülről, minden reggel letépünk egy lapot a tömbről.

Ezentúl a Ne irigykedj, csináld utánam! rovatban találjátok meg a könnyen, gyorsan, olcsón megvalósítható ötleteket.

Unatkozni jó!

MÉSZÖLY ÁGNES
BARNI ÉS AZ UNATKOZÓMŰVÉSZ
Barni már a harmadik napon utálta a vakációt. Ez a rémes semmittevés az, amiről az unokatestvérei hetek óta álmodoznak? Ez a végeláthatatlan unalom, amit sóhajtozva emlegettek az óvó nénik? Ez a tömény semmi, ami miatt Lolkával, a legjobb barátnőjével minden reggel ki kellett számolni, hogy "hányat alszunk még"? Lolkának könnyű, ő a vakáció első napján leutazott a nagymamájához, de Barninak itt kellett maradnia az aszfaltszagú belvárosban. Anya nagy komolyan megbeszélte vele, hogy csak ezt a pár hetet kell kibírnia, aztán ők is elmennek a tengerhez. De addig még negyvenkettőt kell aludni, és az olyan elképzelhetetlenül sok, hogy Barni jobbnak látta, ha nem is gondol rá. Ha legalább nem egyedül lett volna nap mint nap! De a barátaiközül mindenki elutazott. Így hát Anya minden reggel összepakolta Barnit és két plüssállat barátját: Eleket és Benőt. Elek barna volt és víziló-forma, Benő szürke és elefánt-féle. Barni legszívesebben a jobb …

Méhviaszt

már tavaly is vettem, akkor egy internetes bioboltból rendeltem. Elégedett voltam vele, csak az árát sokalltam kicsit, még akkor is, ha a termékleírásban bizonyos bio méhecskék is említésre kerültek. Plusz a szállítási költség. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyivel olcsóbban úsznám meg, ha méhésztől vennék méhviaszt, elvégre neki biztos van. Kihagyhatnánk egy csomó láncszemet, ő is jól járna, én is... nagyon örültem az ötletemnek. Amikor a havi mézadagért mentem a szokásos méhészetünkbe, összeszedtem a bátorságom, rákérdeztem. (Csak úgy, ismeretlenül, az utcáról beesve ilyesmit biztos nem mernék megkérdezni, de úgy gondoltam, ennyi év után már megengedhetek ennyit magamnak.) Nem a hölgy volt ott, akitől vásárolni szoktam, hanem az unokája, akiről kiderült, hogy egyetemista, épp vizsgára készül, közgazdász lesz. Hohó, a jövő üzletembere, ő vezeti majd ki a válságból az országot, épp ez kell nekem. - Méhviaszt is szoktatok eladni? - Peeersze. ( A Tigrisek méhviaszból adnak el…